MyWay... MyFaith...

A mellrák elleni harc elindítója, Evelyn Lauder

Evelyn Lauder annak az Estée Laudernek (őt már ehelyütt én is bemutattam) a rokonságába tartozik, akinek neve ma már dollár milliárdokat ér. Evelyn, Estée fiának, Leonardnak volt a szeretett felesége.

Rengeteg cikk jelent róla, elsősorban természetesen a mellrák ellen folytatott harc kapcsán, hiszen 1993-ban ő alapította a Mellrák Kutató Alapítványt, mellyel több, mint 325 millió dollárt gyűjtött a betegséggel kapcsolatos kutatásokra. De! fotósként kiállítása volt a londoni Gagosian Galériában, illetve kertészként, műgyűjtőként, de nem utolsó sorban orrként is számon tartották, hiszen az Estée Lauder illatok készítésébe is beleütötte az orrát.

Evelyn Lauder Evelyn Hausner néven 1936. augusztus 12-én született Bécsben, ahonnan szüleivel együtt a nácizmus elől menekült az Egyesült Államokba. Főiskolásként ismerkedett meg leendő férjével, Leonard A. Lauderrel, a kozmetikai birodalmat megalapító Estée és Joseph Lauder fiával. Noha családi vállalatban az alelnökségig emelkedett, és a nemzetközi parfümfejlesztő részleg vezetője lett, mégsem emiatt, hanem a női egészség érdekében tett fáradozásai miatt vált ismertté. Személyesen 13,6 millió dollár adományt gyűjtött össze az Evelyn H. Lauder Mellrák Központ javára, amelyet 1992-ben nyitottak meg a Memorial Sloan-Kettering Rákközponton belül. Létrehozott egy további 5 millió dolláros alapítványt (The Breast Cancer Research Foundation), amelynek feladata a kutatások támogatása.

A rózsaszín szalagot Alexandra Penneyvel, a Self magazin akkori főszerkesztőjével közösen tették meg a mellrák elleni harc jelképévé. Az Estée Lauder üzletekben ilyen szalaggal kezdték terjeszteni a felvilágosító anyagokat, és akik ezekből a termékekből vásároltak, maguk is több tízmillió dollárral járulhattak hozzá a betegség elleni küzdelemhez. Azóta is a rózsaszín szalag a szimbóluma a Self magazin által 1991-ben elindított Mellrák-tudatossági (október) hónapnak is.

Evelyn tökéletes példa volt arra, hogy azért mert valakinek ismert, gazdag felmenői vannak, attól még nem kell otthon ülnie született feleségként, miközben várja, hogy az ölébe hulljon a pénz. Persze neki hullott úgy is, de ennek ellenére tökéletesen sikeres, öntudatos nő és feleség volt. És annak ellenére, hogy neki is 24 órából állt egy nap, mégis jutott ideje arra, hogy magával is foglalkozzon. Minden 10. nap maga festette a haját egy drogéria otthoni hajfestékével (Clariol), és hogy elérje gazdag barna hajszínének tökéletes árnyalatát, négy! különféle dobozt kever össze. Lefekvés előtt nem semmi procedúrát csinált végig szépsége érdekében: eltávolította a sminket a Take it away tiszító lapocskákkal, ezután bedörzsölt egy réteg Advanced Night Repair-t, majd felkente a Perfectionist-t a tökéletes vonalakért és az Idealist-ot a pórusok összehúzásaként, ezután feltett egy krémet a nyakától egészen a dekoltázsáig. A személyi edzője heti háromszor járt hozzá. Minden héten teniszezett, valamint férjével együtt sokat túráztak. Bort nem nagyon ivott, a vodkát viszont szerette, különösen azt, amikor az hűtött pohárban, egy kanál kaviárral kerül felszolgálásra. 40 évig követett egy zsírszegény diétát, jóval azután hogy más diétákat is kipróbált.

Az elegáns öltözködés mikéntjét már fiatalon megtanulta: apja selyem ruhákat hozott neki az egyik ruhaboltjából a hat közül. Amikor Lauder férjhez ment, az anyósa emelte a mércét. “Estée mindig szerette, ahogy kinéztem. Hazatérve Európából egy Hermés táskát hozott nekem.” emlékezik vissza. Evelyn-hez kerültek Estée kiselejtezett darabjai is: itt egy Pierre Cardin, ott egy Yves Saint Laurent.

Arra a kérdésre, hogy mi késztette arra, hogy gyűjtést kezdeményezzen és figyelemfelkeltő kampányt indítson a mellrák leküzdésére, az alábbiakat válaszolta: “Eredetileg egy videó film ihletett meg, melyet a „Look Good, Feel Better” („Ha jobban nézel ki, jobban is érzed magad”) elnevezésű szervezet készített, akik a rákkezelés alatt álló nők külsejét javítva, sminktanácsok és parókák segítségével gondoskodnak a betegek jobb közérzetéről. A saját kampányukkal nagy sikert arató AIDS aktivisták szintén megihlettek. Számos olyan embert ismerek és ismertem, akiknek életét ilyen-olyan módon befolyásolta a rák. Ma még mindig nagy szükség van megfelelő tájékoztatásra és arra, hogy anyagilag is támogassuk a mellrák felismerésére, gyógyítására és megelőzésére irányuló kutatásokat.”

 És mi az üzenet, amelyet szeretett volna eljuttatni az emberekhez?

“Ne féljünk a mellráktól. Ne féljünk az önvizsgálattól sem. Ne féljünk a rendszeres mammográfiai vizsgálattól. Ne féljünk és ne késlekedjünk felkeresni egy szakorvost, ha csomót találunk. És terjesszük az üzenetet, tájékoztassuk szeretteinket is. Optimistaként nincs kétségem afelől, hogy a megelőzés hatékony módjának elterjesztése mellett megtalálják a mellrák gyógymódját is, mégpedig 15 éven belül.”

Ne feledjük, hogy a betegség nem csupán a nőket érinti: a megbetegedettek mintegy 1%-a férfi. Evelyn fontosnak tartotta, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson az üzenete, hiszen a betegség korai felismerése életeket menthet. És minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy minél nagyobb támogatást biztosítson a gyógymód felfedezésén fáradozó kutatók számára, azért ahogy ő fogalmazott:“egy napon pedig végleg eltöröljük ezt a szörnyű betegséget a föld színéről.”

Evelyn Lauder 2011-ben, 75 éves korában hunyt el petefészekrák szövődményeinek következtében.

FOLYT. KÖV.!

 

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Evelyn_Lauder

http://hvg.hu/gazdasag/20111113_evelyn_lauder_meghalt

http://www.amegoldas.eoldal.hu/cikkek/55-inspiralo–peldamutato-no/55-inspiralo–peldamutato-no-3.html

http://makeup.blog.hu/2012/10/10/tovabbi_harc_a_mellrak_ellen

http://www.eletforma.hu/test-es-lelek/kampany_a_mellrak_ellen_az_estee_lauderrel/

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!