Miután a néhány nappal ezelőtti, Kasztíliai Izabelláról szóló bejegyzésem, és abból is a higiéniai rész olyan népszerű volt, úgy gondoltam most utána nézek, hogy alakult a tisztálkodás trendje a történelem folyamán.
Például az ókori Rómában a férfiak körében is divat volt a test szőrtelenítése, a rendszeres fürdés. A tehetősebbek saját házuk körül medencéket is építettek, ahol a férfiak és a nők együtt is fürdőzhettek. A görögök az újszülötteket is megfürdették, ami ekkoriban nem volt elterjedt szokás. A templomba való belépés sem volt megengedett piszkosan. És a Bibliában is találunk történeteket, melyekben a fürdés szerepel.
Őseink fürdősátrat állítottak a táborban, és ott mosakodtak. Egy 1015-ből származó adománylevélben már szó van a pécsváradi bencéseknél lévő nyilvános fürdőről is. A középkori várakban dézsákban és fából készült kádakban tisztálkodtak az emberek. Ezeknek a szokásoknak a pestis és a szifilisz elterjedése véget vetett.
Az emberek azt gondolták, hogy a járványokat a víz terjeszti, s ezáltal a tisztálkodás háttérbe szorult, és ez így is maradt a 19. századig. A szifilisz Európába való hirtelen betörésére számos magyarázat létezik, ezek közül a legvalószínűbb, hogy a Kolumbusszal visszatérő felefedezők hozták magukkal, mintegy az „őslakosok bosszújaként”, ahogyan akkoriban fogalmaztak.
De nemcsak hazánkban szorult háttérbe a tisztálkodás, hanem más országokban is. Európában a higiénia mélypontja a 17-18. században, a barokk időszakában volt. A korabeli feljegyzések szerint a francia köznép évente egyszer fürdött, de az előkelők, sőt a királyok is a mai szemmel nézve ápolatlanok voltak. Az arisztokrácia számára fontosabb volt a külső megjelenés, mint a tisztálkodás. A filmekből jól ismert óriási parókák, amelyeket nők és férfiak egyaránt viseltek, gyakran lepleztek mindenféle élősködőket. Az alattuk meglapuló tetvek miatt gyakran borotválták kopaszra fejüket mind a nők, mind a férfiak. Ekkor jöttek divatba a hosszú arany vagy elefántcsont pálcikák, amelyekkel a parókák alatt szambázó tetvek okozta viszketést próbálták enyhíteni. Parókát először XIV. Lajos viselt. Rendkívül népszerűek voltak a kölnik és parfümök, amelyekkel a mosdást voltak hivatottak pótolni. De megemlíthetjük az arcpirosítókat és a festékeket is, melyeket a hölgyek vastagon kentek magukra.
A szappan használata sem volt mindennapos: noha Franciaországban működött szappanfőző üzem, az állati zsírból és gyógynövényekből készült kicsi szappan mégsem volt az igazi, s a habzásuk össze sem hasonlíthatók a maival. A franciák tisztálkodásával kapcsolatban számos anekdota született. Egyes feljegyzések például azt állítják, hogy XIII. Lajos lábát életében először 6 évesen mosták meg. Egy másik ilyen történet szerint a francia király fénykorában a versailles-i kastély egy rég lezárt szobáját felnyitották, s találtak benne egy fürdőkádat, amiről állítólag a királyi udvartartásban élő arisztokraták közül senki sem tudta, hogy mire való.
A francia szokásokhoz képest a mi főuraink, polgáraink, jobbágyaink rendkívül tiszták voltak. Bár a gyógyvizekben gazdag hazánkban is bizony hosszú hetek teltek el két fürdőzés között. Főuraink a hajmosásra nagyon nehezen, több hónapos szünet után szánták rá magukat. Természetesen a rizsporos parókák, s az alattuk lévő élősködők nálunk sem voltak ismeretlenek a főúri világban. Ebben az időszakban a fehérnemű viselése is ritka volt, inkább az 1750-es években terjedt el először a férfiak körében, váltására azonban az “időnkénti” a legtalálóbb kifejezés. A 17-18. század fordulóján élt Bethlen Miklós a tisztálkodási szokásairól a következőképpen fogalmazott:
„Ritkán fürödtem, kivált hideg vízben; lábamat két hétben, néha minden héten mosattam, számat reggel, ebéd és vacsora után mindenkor, és gyengén a kezemet is hideg vízzel mostam; kezemet gyakran, de orcámat hacsak valami por, sár vagy valami gaz nem érte – sohasem mostam, hanem a borbély, mikor hetenként rabságomig a szakállamat elborotválta. A fejemet talán 25 esztendeje van, hogy meg nem mosták.”
A parasztság ősztől tavaszig nem fürdött meg, máskor is inkább afféle cicamosdást műveltek, vagyis a lehető legkevesebb vízzel mosdottak reggel, kezet mostak étkezés előtt és lábat lefekvés előtt, de kifejezett fürdés csak ritkán volt a napi program része. A lányok és asszonyok a felkelés után rögtön arcot-kezet mostak és megfésülködtek, míg a férfiak legfeljebb ujjaikkal rendezgették el hajukat és bajszukat.
Európa szerte nagy problémát jelentett az is, hogy az emberek az éjjeliedények tartalmát az utcára ürítették. Ezek után el lehet képzelni, hogy mi mindenbe léphetett bele az ember az utcán. Annak ellenére, hogy Sir Harlington már az 1500-as évek végén feltalálta a vízöblítéses WC-t, használata csak jóval később, a 18. század végén terjedt el a tehetősebbek körében. A tisztálkodás forradalma a barokk korszak után, az ipari forradalommal kezdődött a 19. században.
FOLYT. KÖV.!
Források: blikk.hu, m.life.hu (kép), filantropikum.com, higiénia.lap.hu, rizsporoshetkoznapok.blog.hu;
A királynő, aki sosem fürdött. Kasztíliai Izabella
Ha van kedved hasonló érdekességeket olvasni, bejegyzéseimet megtalálod a: https://moravcsikandi.cafeblog.hu/ oldalon!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: