A korábbiakban írtam, hogy javasoltak egy szuper dokit, aki csodákat tesz a parkinsonosokkal. A nevét már ismertem,”kigugliztam” az elérhetőségét, majd bejelentkeztem hozzá egy méregdrága magánklinikára.
Mi elindultuk, ahogy szoktunk. Én kerekesszék, papa tol, egészen a rendelőig.
Az orvos rém kedves, kikérdez, rám figyelve. Mikor befejeztük a beszélgetést, rátértünk a vizsgálatokra. A doktor úr megkért, hogy mutassam meg, hogy tudok járni. A férjem odalép a babakocsihoz (mi csak így hívjuk), magyarázva az orvosnak a két láb, két ember szisztémát…”a feleségem csak így tud járni”…
Én ekkor kipattantam a tolókocsiból, és mintha mi sem történt volna, majd végig sétáltam a szobán. Se lábujjhegy, se pipiskedés, csak normál járás. A férjem szeme elkerekedett, és megkérdezte: “Te így tudsz járni?, Otthon nem így mész.” Az orvos szintén megrökönyödve nézte…”Miért ül maga tolókocsiban?” Hát, ez az.
Persze, én is meglepődtem.
Én: “Doktor úr, ez Parkinson?” Válasz: “Nem tudom. Ennyiből nem tudom megállapítani.”
FOLYT. KÖV.
Nem ertem a kerdest?
Ez mi?!:)….