A kálváriám folytatódott…

Ahogy a címben jeleztem, a kálváriám folytatódott. A  3. neurológust a 4. követte. A harmadik még nem tudott vállalni, ezért tovább kellett  lépnem.

Sajnos, az a helyes, halk szavú doktornő, aki a kórházban kezelt, na jó, túlzok, aki a bealvós gyógyszert felírta, nem volt hajlandó fogadni. Na, nem úgy, hogy face to face elhajtott, no telefonon nehéz is lett volna. Nem, csak nem adott soron kívül időpontot. Pedig elmondtam neki, hogy egyre vacakabbul vagyok, a fulladás, mint Demoklész kardja, lóg felettem, talán másik gyógyszer kell, vagy más terápia, vagy mittudomén, csak csináljon valamit! De nem, ha nem tagadtatta le magát, akkor épp nem volt nála a naptára. Megkérdeztem a betegfelvétel munkatársát, aki állta a sarat, hisz ő volt az elszenvedője a folyamatos telefonálgatásaimnak, hogy mi a teendő, ha nem kapok soron kívül időpontot, holott baromi rosszul vagyok, azt válaszolta: menjek be a SÜRGŐSSÉGIRE. NEEEM!!

És akkor padlót fogtam. Úgy éreztem, feladom, majd lesz valami. Teljesen magamba fordultam. Ez tartott egy rövid ideig, aztán átgondoltam a dolgot. Ránéztem arra a két pasira, akik mindent megtettek értem, rájöttem, hogy nem hagyhatom cserben őket. A betegségem sok mindenre megtanított, például arra, hogy mi és ki a fontos, és ki és mi nem. A fiúkon kívül, olyan ismerőstől kaptam segítőkezet, akivel évek óta nem is beszéltem, egyszer találkoztunk, meglátta az állapotom, és azonnal mellém állt.

Szóval, talpra álltam (csak képletesen, persze), és “jött a gugli”. “Kigugliztam” egy újabb parkinson specialistát. Felhívtam, adott időpontot. Elmentünk a szokásos módon: tolókocsi, én, papa tol, doktornő.

A főorvos asszony meghallgatott, megnézte a zárójelentésem, majd közölte, hogy nem vállal, mert nem lenne etikus. Menjek vissza a korábbi orvosaimhoz.

Ekkor én, olyat tettem, amit eddig soha, nyilvánosan elbőgtem magam. Szerencsémre, megcsörrent a doktornő telefonja, egy könyvesboltból keresték azzal, hogy megérkezett a könyv, amit rendelt. És ekkor előbújt belőlem az igazi moravcsikandi. Történetesen azt könyvet én is ismertem, és beszélgetni kezdtünk. Nem betegségről, irodalomról.

A következő héten bent feküdtem a kórházban, és megkezdődött a teljes, igazából teljes, kivizsgálásom.

FOLYT.KÖV.