Néhány apróság és némi természetgyógyászat

A kivizsgálás befejeződött, a zárójelentéssel a kezemben haza tértem.  Idézet a zárójelentésből: …a Parkinson kór diagnózissal egyetértünk. A koponya CT vizsgálatát elvégeztük, ennek során Parkinson-syndromára, vasculáris parkinsonismusra (másodlagos Parkinson kór) utaló eltérést nem találtunk.

Világos, hogy ez nem  egy egyszerű sztori. A kórházról szólva…hálás vagyok a főorvos asszonynak, mert szakmailag és emberileg mindent megtett értem, folyamatosan figyelemmel kíséri  az állapotomat, és nem utolsó sorban megszüntette a fulladásveszélyt. Lecserélte a gyógyszeremet, ettől kezdve nem az étkezések alatt, hanem az étkezések után aludtam el. Micsoda különbség! Ahogy megszoktam a gyógyszert, ez az álomkóros időszakom is megszűnt.

Búcsúzáskor a nővérek azt mondták, hogy ilyen rendes beteggel rég találkoztak. Kértem őket, ha lehet, ezt adják írásba, vagy mondják el a férjemnek is.

Volt egy másik gócpont is, és ez mindkét kórházban töltött időszakomra érvényes. A diatetikusokat az őrületbe kergettem, uis én nem eszem húst, tojást, tejterméket (kiv.: sajt és néha gyümölcsjoghurt) és margarint. Megnyugtattam mindkét diatetikust, hogy ne aggódjanak, mindig vannak nálam olajos magvak, aszalt gyümölcsök, meg hát a saját zsírháztartásom is 🙂 , biztos, nem fogok éhen halni. Azon túl pedig minden kórház közelében van pizzéria. A motorosfutárok már a hét második felében megtalálták a kórtermemet. Egy gőzölgő sajtospizzával ajándékoztam meg magam, amikor nagyon kibuktam. Egy szelet friss pizza, egy könyv, és tökmindegy hol vagyok. A férjem szerint tudok élni 🙂 .

És itt megállnék egy cseppet. Minden sorstársamnak tanácsolom, hogy először mentálisan szedje rendbe magát, és ha ez sikerül, akkor fizikailag is jobban lesz. Egyik húzza magával a másikat. És bármilyen jó emberek is veszik körül, ezt mindenki kizárólag maga tudja elvégezni, kizárólag maga tudja a saját üstökét megragadni, és kirángatni a posványból. Ezt nem egyszerű, de muszáj megtenni.

Nekem néha egy szelet gőzölgő pizza és egy jó könyv is megteszi. Nem régen írtam a lomtalanításomról, kinek-kinek a saját puttonyában kell először rendet rakni, az kifejezetten segíti a mentális javulást. Elég közhely, de igaz: amikor becsukódik egy ajtó, mindig kinyílik egy másik.  

Néhány szó a természetgyógyászatról…

Előljáróban szeretném leszögezni, hogy én hiszek a természetgyógyászatban. Szedek ayurvédikus gyógyszereket, járok talpmasszázsra…stb. Sőt, hiszek az öngyógyításban, a gondolatok gyógyító erejében, a holisztikus szemléletben, az akupunktúrában, és nem utolsó sorban, hiszek a hiteles emberekben.

Most inkább egy jópofa történetet írnék le, a saját hülyeségem bizonyítékául. Ez akkor tájt történt, mikor még úgy gondoltam, hogy nem olyan nagy ügy ez a betegség. Olvastam egy természetgyógyászati klinikáról, ahol csodálatos gyógyítások történnek, Magyarország majd’ összes celebjét ott kezelik. Hát ha nekik jó…”gugli”, elérhetőség, bejelentkezés.

Miközben mentünk be, az épület előtt egy férfi dohányzott. Később kiderült, hogy ő az orvos, aki engem fog megvizsgálni. Ez eléggé lehangolt, mert a dohányzás és a természetgyógyász doktor képe valahogy nem illett össze. Hamar túltettem magam a dolgon. Ne legyenek prekoncepcióim…

A vizsgálat során azonban csak nőtt az ellenérzésem, az orvos néhány klisén kívül nem mondott semmit. A terápia egy speciális talpmasszázs volt, amivel gyakorlatilag darabokra törték a talpam. Néhányszor elmentem, javulást nem éreztem, annyit viszont igen, hogy egy épp csont nem maradt a talpamban. Kifelé menet csak vánszorogni tudtam. Jó lett volna úgy kézen járni, ahogy Cintula tette “A kincskereső kisködmönben”. Ezután nem mentem többé. Biztos sok embernek használt ez a terápia, nekem nem vált be. Valószínűleg nem hittem benne igazán, hisz említettem, hogy amikor megláttam a dohányzó orvost, prekoncepcióim lettek.

Tanulság: próbálkozz, hogy megtaláld a saját utadat, vagy mielőtt bemész “hagyj fel minden reménnyel”! 🙂

FOLYT. KÖV.