“York napsütése rosszkedvünk telét
Tündöklő nyárrá változtatta át.” (Shakespeare: III. Richard)
A kórház után el kellett gondolkodnom a további lépéseken. Nehezen értelmeztem a zárójelentésben olvasottakat. Pakinson kór, de nyoma sehol? Az agyam tiszta, sem az MRI, sem a CT nem mutatott ki semmit. Kellett volna? Korábban egyszer már készítettek CT felvételt a koponyámról (tán túl fotogén), akkor az orvos lakonikusan megállapította: maga műszeresen nem hülye.
Úgy tűnik, most is ez a helyzet, illetve annyiban módosult, hogy ezt a megállapítást már több műszeres vizsgálat is alátámasztotta. Kezdtem magam úgy érezni, mint a népmesében szereplő okos lány, aki vitt is ajándékot is meg nem is. Parkinsonos is vagyok, meg nem is. Most mi van?!
És immár sokadszor felmerül az egymillás kérdés: miért vagyok még mindig kerekesszékben?
Összefoglalom az engem eddig vizsgált négy neurológus véleményét, amolyan TIPPMIX formában:
– Egyeske: nem
– Ketteske: igen
– Hármaska: nem tudom
– Négyeske: igen, noha ezt sem a műszeres vizsgálatok, sem a neuropszichológus szakvéleménye nem támasztja alá. Néhány tünet megléte azonban a parkinson irányába mutat.
Eközben persze itthon halálra untam magam, és persze mi mást csinálhattam volna, mint agyaltam. És mint tudjuk, nincs veszélyesebb ennél. Először arra próbáltam megoldást találni, hogy hogyan tudok némi önállóságot visszacsempészni az életembe. Rájöttem, hogy egy moped tök jó lenne, mert azzal furikázhatnék Szentendrén. Piac meg effélék. Na nem olyan elektromos rokkantcuccra gondoltam, hanem olyanra, mint a Vespa. A férjem egy darabig ellenállt, ismerve a habitusomat, persze nem is csodálom. De az én nagy drukkerem, a fiam segítségével meggyőztük a papát, és megvettük a TORNÁDÓ nevű “Szentendrénfurikázómat”.
Ezután a következő tervem előkészítése kezdődött: a régi bakancslistámon is szerepelt, és ezt nem is húztam ki: az ejtőernyős tandemugrás. Miért is húztam volna ki, hisz a levegőben nem kell gyalogolni.
Ehhez azonban a fizikai állapotomat kicsit fel kellene tuningolni (már ameddig lehet). Elárulom, hogy mikor ezt a képtelen(nek tűnő) ötletet előadtam két gyógytornász ismerősömnek, szinte meg sem lepődtek, sőt, az egyik azt mondta, hogy “ahogy ismerem magát, biztos megcsinálja”! Kösz Nóri.
Holnap írok arról, hogy hová mentem fizikailag “összekapartatni” magam.
FOLYT. KÖV.
nagyon koszonom, sokat segit a figyelmetek.
nagyon koszonom, Neked is minden jot kivanok. Idonkent ird meg hogy vagy.
Nekem nincsenek testi bajaim (már ilyen mértékű), de olyan sokan vannak körülöttem, akik hasonlóan szenvednek, hogy átérzem ezeknek a súlyát. (A párom még mindig szenved a két protézisműtét után, valami izomfájdalomtól)
Csak drukkolni tudok, és persze segítenipróbálok valamint reménykedem abban, hogy ezek az “orvostudomány által meg nem fejtett kórok, és bajok” elkerüljenek majd.
Az írásaid segítség és vígasz másoknak (is).
Könnyezve olvasom az írásodat.Ezt a poklot nem értheti meg, csak aki hasonlót átél.Én is vegán vagyok.Szerintem nagyon jó a reflexológia,én ezzel tartom életben magam.18 éve vizsgáztam belőle és fitoterápiából.De csak magamnak csinálom.4 évvel ezelòtt napi 6 órát maszíroztam a talpam,hogy életben maradjak.Ma már csak egy órát.Ember nem harcolt még annyit az életéért mint én. De látom Te sem adod fel könnyen.Ja,én sem mennék olyan természetgyógyászhoz,aki dohányzik.Jó ötlet a könyv.Szívből kivánom,hogy jobban legyél.
Köszi, hogy olvasod az írásaimat. Természetesen tudom, hogy miről beszélsz, hisz nagyjából velem is ez történik.Vigyázz Magadra!
Kedves Andrea!Nagyon együttérzek Veled.Engem 4 éve vizsgálnak idegrendszseri problémákkal.Egy cisztát már találtak a fejembe,de az nem magyarázza meg az összes tünetet.Folyamatosan épülök lefelé és egyelőre nem tudják mitől. Már nem tudok egyedül közlekedni.Szorítok Neked.