Kicsit még a Misszióról

“De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézsaiás 40,31)

Arról már korábban is írtam, hogy nem vagyok egyszerű eset a táplálkozás terén sem, már majdnem vegán vagyok. Hús, tojás semmi. Sajton és némi gyümölcsjoghurton kívül nem eszem tejterméket sem. Ja, és a margarinnak még a szagát is utálom. Ezek után, képzeljétek szegény diatetikust! De akármilyen furmányos is voltam, nem tudtam fogást találni rajta. Mert Ő megoldotta! Általában is elmondható, hogy jó minőségű az étel  a Misszióban, de az enyém még annál is jobb volt. Csomó nyers- és párolt zöldség, zöldségfasírt, gyümölcs, egyebek.

A legbunkóbb viselkedésem is ezzel kapcsolatos volt. Az egyik alkalommal gyönyörű nyers zöldség tálat kaptam ebédre. A mellettem ülő betegtársam a villájával közelített a tányérom felé, hogy megkóstolja a kajámat. Én pedig erőteljesen rendre utasítottam (ráordítottam, sajnos). Halál ciki volt, és baromira röstelltem magam. De hát utálom, ha valaki beleeszik az ételembe!

A napjaim a Misszióban elég egyhangúan teltek: torna, torna, bicó, állás. Bevallom, néha csendesen besúnnyogtam a szobámba, ott meglapultam, hátha most egy kicsit megfeledkeznek rólam. DE NEM! Andi, kéztorna! Basszus, itt még elbújni sem lehet. Arra persze nem gondoltam, hogy olyan harsány vagyok, hogy feltűnik, amikor nem vagyok szem előtt.

Persze, ez csak vicc, mert nyilván az volt a fontos, hogy részt vegyek a tornán. De igaz, ami igaz, néha nagyon fáradt voltam. A tornákat egyébként nagyon szerettem. Sokfélék, személyre szabottak, és rendkívül jó hangulatúak voltak. Azon túl rendkívül praktikusak is. Egy tornagyakorlat konkrétan hozzá segített ahhoz, hogy hátra tudjak nyúlni, és fel tudjam venni egyedül a kabátomat. Másnap az “AHA” élményemet megosztottam kedvenc gyógytornászommal, ő megjegyezte: hát igen, maga túl sokat gondolkodik.

A legjobb sztorim a rongybabás volt. Az egyik gyógyszerre allergiás lettem. Tudtam, hogy a gyógyszert este kell bevennem, mert álmosít. Kb. 5 óra után meg is tettem, s ezt követően jól be is aludtam. Egyszer csak arra eszméltem, hogy az éjszakás nővér (Zsóka) ébresztget, hogy tán fürödni kéne menni. Én kissé elmosódottan, mintegy nehezen artikulálva próbáltam tudomására hozni, hogy én nem tudok…, nagyon fáradt vagyok. Reggel újfent megjelent Zsóka, hogy fel kéne tán kelni. Kellett volna, de nem ment, ahogy a dalban van: “egyedül nem megy…ha…ha…ha…ha.”  Zsóka egy férfiápoló segítségével próbált talpra  állítani, de hiába, összerogytam, mint a Samu nadrágra. Később jött egy nagyon helyes nővér, és hárman nagy nehezen felöltöztettek. Olyan voltam, mint egy rongybaba. Hál’ Istennek nem pánikoltam be, csak röhögtem, röhögtem. Még aznap délelőtt elmúlt a gyógyszer hatása. Erről a helyzetről nem tehetett senki, én pedig már a gyógyszer nevét is elfelejtettem, ami miatt egy napra marionett bábuvá váltam.  

Összességében tök jó volt. Nagyon sokat segítettek rajtam. Köszi lányok, köszi fiúk! HAMAROSAN JÖVÖK!!!

FOLYT. KÖV!