“Tudom, mi a tejben a légy,
tudom, ruha teszi az embert,
tudom, az új tavasz mi szép,
tudom, mely gyümölcs merre termett,
tudom, mely fán mily gyanta serked,
tudom, hogy minden egy dolog,
tudom a munkát, lusta kedvet;
csak azt nem tudom, kivagyok.” (Francois Villon: Apró képek balladája)
Középiskolás korom óta ez a kedvenc idézetem. Minden füzetem elejére felírtam, nem csoda, hogy most is kívülről tudom. Hiába telt el rengeteg év, a kérdés, hogy ki is vagyok, még mindig foglalkoztat, és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül, hiszen ez az élet igazi kérdése. Él bennünk egy kép magunkról, hogy milyenek vagyunk, valójában azonban nem is biztos, hogy az a valóságot mutatja, inkább azt, amilyennek mások látnak minket. De persze ez nem válasz arra a kérdésre, hogy KI VAGY.
Ezt a példázatot egyszer kitettem a Facebook oldalamra, akkor elég sok barátommal próbáltunk végére járni a dolognak, úgy gondoltam, beírom ide is, mert megér még egy misét.
“Ki vagy?
A kómában fekvő asszony haldoklott. Hirtelen az volt az érzése, hogy felvitték az égbe
és ott állt az Örök Atya igazságot szolgáltató széke előtt.
– Ki vagy te? – kérdezte egy hang.
– A polgármester felesége – válaszolta az asszony.
– Nem azt kérdeztem, hogy kinek a felesége vagy, hanem azt, hogy ki vagy.
– Négy gyermek anyja.
– Nem azt kérdeztem, hogy kinek az anyja vagy, hanem, hogy ki vagy.
– Tanítónő vagyok.
– Nem a foglalkozásod kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy.
És ez így ment tovább. Bármit is válaszolt, úgy tűnt, hogy nem a megfelelő választ
adta arra a kérdésre, hogy ki is ő.
– Keresztény vagyok.
– Nem a vallásodat kérdeztem, hanem azt, hogy ki vagy te.
– Én az vagyok, aki mindennap a templomba ment, és mindig segítette a szegényeket
és a rászorulókat.
– Nem azt kérdeztem, hogy mit tettél, hanem hogy ki vagy.
Végül is megbukott a vizsgán és visszaküldték a Földre. Amikor felgyógyult
betegségéből, elhatározta, hogy utánajár: ki is ő? És ez nagyon megváltoztatta az
életét. ” (Anthony de Mello)
Ha mindezt tőlem megkérdeznék, nagyjából én is hasonló választ adnék. Gyerek, unoka, anya, feleség, barát, szomszéd, hívő, tanár, tanuló, beosztott, főnök…Különböző életszakaszokban más és más dominál.
Veletek ez hogy van?
FOLYT. KÖV:!