Az én napom

Tudom, hogy anyák napjáról írni egy nappal később eső után köpönyeg, de tegnap vacak hangulatban voltam, hogy semmihez sem volt kedvem, még az íráshoz sem.

Temetőbe járni utálok, de tegnap, a férjem unszolására összekapartam magam, és vittünk egy szép csokrot anyukám sírjára. Mindössze öt percet bírtam ott maradni, aztán irány haza.

Ez a szomorkodós része volt a napnak, aztán persze jött a fiam, és az egyensúlyt teremtett a lelkemben. Nagyon szeretem, hogy meghitten és viszonylag sokat is beszélgetünk egymással mindenféléről, most például arról, hogy hogyan emlékszik vissza a gyerekkorára. Tudom, hogy nem voltam egyszerű eset. Néhány dolog volt, amiben következetes voltam, vagy ha úgy tetszik, szigorú. A tanulással nem volt gond, sőt! Domi alsóban nagyon tanulós volt, néha túlzásba is esett. Rettegett a fekete ponttól, amivel a tanító néni folyamatosan riogatta őket. Azzal próbáltam oldani a benne lévő feszkót, hogy azt mondtam neki, hogy küldök a “tantónéninek” egy fekete tollat, mert biztos nincs neki. Fogadóórán könyörögtem Ági néninek, hogy legyen olyan jó, és adjon egy nyavalyás feketét, essünk már túl rajta. Egyszer aztán végre valahára meglett az első, amit a fiam úgy kommentált, hogy “na, most boldog vagy!”.És igen!!! Ezután következtek az érdemjegyek (szerintem szimplán számok), innentől kezdve a rossz jegyektől félt. Emlékszem, az első hármast negyedikben kapta, környezetből. Mikor felhívott, és kétségbeesve közölte a rossz hírt, akkor én félretéve összes elveimet, egy csomó szemetet vittem haza a Burger King-ből, hogy ünnepeljünk. Később, ő is alkalmazkodott a környezetéhez, és 6. osztály első félévében eltagadta az összes jegyét. Szegény, jól megbüntette magát, mert egész idő alatt szorongott, hogy mi lesz, ha kiderül. És persze kiderült, ő pedig várta a büntit. Természetesen nem büntettem meg. Egyfelől büntette ő saját magát, másfelől, ha én akkora hülye voltam, hogy hagytam megvezetni magam, akkor vessek magamra. Aztán minden a helyére került, kitűnően érettségizett, az egyetemen a legmagasabb tanulmányi ösztöndíjat kapja.

Visszatérve a sulira…alsóban, az összes fogadón Ági néni, akit a mai napig nagyon szeretünk, elmondta, hogy Domi okos és szorgalmas, csak állandóan fütyörészik és vihog. Mondtam Áginak, hogy nem tudok ezzel mit tenni, a gyerek genetikailag így van összerakva. Anyósom, bármit csinál, fütyörészik közben, én pedig gyakran nevetek. 

A szigorúságom az étkezésre, a sportra és a nyelvtanulásra vonatkozott. Például nagyon ritkán kapott gyorskaját, chipset, szénsavas üdítőt. Helyette főztünk, kenyeret/zsömit sütöttünk, kölesgolyót és gyümölcslét (lehetőleg otthon előállítottat) és teát kapott. Emlékszem, mikor az óvodai csoport szobából kirohant, és lelkendezve mondta, hogy evett “brízt” és ivott “igazi hizet”. Azt hittem elsüllyedek a szégyentől, otthon ugyanis tejbegríz helyett mézes fahéjas köleskását evett, és csapvizet addig tényleg nem ivott. Ciki volt.

Sport, zene…a vívást ő választotta, és tíz évig csinálta is, zongorázni is ö szeretett volna, azt emlékeim szerint hat év után hagyta abba. A teológián orgonálni tanul, és nagyon szereti, gyakran, ha besokall a tanulástól, bemegy a zeneterembe és a saját örömére zenél, így relaxál. Tavaly szülinapjára  harmóniumot kért, azóta ha itthon van, tudom, mikor fáradt.  

Nyelvtanulás…az angolt elég korán kezdte, abból kiindulva, hogy sem a férjem (bár ő tehetségesebb nálam), sem én nem vagyunk nyelvzsenik. Domi az angol középfokon túl, jeles héberből, görögből, latinból. Megtanult jelelni, és hamarosan elkezdi a németet.

Anyák napja kapcsán erről beszélgettünk a gyermekkel, és közben persze jókat röhögtünk (a papa is beszállt a nagy családi kidumálósba). Nálunk így telt.

FOLYT. KÖV.!