Az én kis történetem
Néhány napja kézhez kaptam azt a könyvet, amelynek a nyelvi lektorálását végeztem. Azontúl, hogy jó érzés látni a produktumát a néha bizony kemény munkának, még más hozadéka is van ennek az ügynek, nevezetesen az, hogy nem butulok. És ez nem vicc. Sajnos a betegségem egyik komoly folyománya a demencia. Noha a kedvenc neurológus doktor nénim azzal nyugtatott, hogy ez nálam “nem játszik”, nekem mégis kétségeim voltak. Most, hogy klasszikust idézzek, papírom, sőt egész könyvem van arról, hogy nem vagyok hülye. (Egy orvost idéztem, aki az első koponya CT-m után azt mondta, hogy maga műszeresen nem hülye.) Jelenleg egy környezetvédelmi előadást írok át/meg úgy, hogy egy periodikába megjelentethető legyen. Mindkét feladatot nagyon szeretem, illetve szerettem. Az első feladat egy “Vallásközi párbeszéd” elnevezésű kiadvány elkészítése volt. A párbeszédek (négy) a krisna-tudatú – és a keresztény egyház képviselői között zajlottak. A témák: Isten, Lélek, Az emberi élet célja stb. voltak. Mind olyanok, amelyek engem is foglalkoztatnak. Újra azt éreztem, hogy olyan feladatot kaptam, ami nem munka, inkább izgalmas kihívás volt. Rengeteg információnak kellett utána néznem ahhoz, hogy hitelesen vissza tudjam adni a szóban elhangzottakat. A mostani, a fenntartható fejlődés, környezetvédelem még nagyobb kihívás, de ezt is nagy kedvvel csinálom. Időközben kiderült az is, hogy a mostani helyzetemben is képes vagyok napi 10-12 órát intenzív munkát végezni, ha annak értelme van.
A sikereimből felbuzdulva a napokban feladtam egy hirdetést, amelyben állást keresek. Leírtam a kompetenciáimat, továbbá a lehetőségeimet, és jeleztem, hogy kizárólag online munkavégzés jöhet szóba. Ma jelentkezett egy potenciális “munkaadó”, aki nagyon bonyolultan elmondta, hogy barátnőt keres, és biztosított arról is, hogy komoly anyagi támaszom lenne. Először nem is értettem, hogy mit is akar pontosan. Bár nem vagyok demens (mint tudjuk) mégis nehezen jutott el a tudatomig, hogy miről beszél. Baromi nehéz volt kezelni a helyzetet, hiszen az úr nagyon udvariasan próbálta megfogalmazni a mondandóját. Húha, EMBER! Mi van?! Leírtam, hogy mit szeretnék, milyen helyzetben vagyok…Na,neee!!! Nagyon kellemetlen volt a helyzet. Mikor felfogtam, hogy mit szeretne az a “jóember”, a röhögéstől alig tudtam kinyögni a választ. Igazából csak nyöszörögve tudtam visszautasítani nagylelkű ajánlatát.
Az esetről az a történet jutott eszembe, amikor a parasztbácsit felviszik egy kisrepülővel, hogy megtudja, milyen repülni. A pilóta mindenféle manővereket csinál a géppel. Közben az öreg azt dünnyögi: ezt gondoltam, ezt is gondoltam, no, de ezt aztán nem gondoltam. Mikor visszaérkeztek a földre, a pilóta megkérdezte, hogy mit mondogatott repülés közben. A bácsi válaszolt. Azt, hogy összepisilem magam, azt gondoltam. Azt, hogy összecsinálom magam, azt is gondoltam. De azt, hogy mindez a nyakamba hullik, na, azt aztán nem gondoltam. Valahogy így voltam én is.
FOLYT. KÖV.!
