A hegyekben, nem messze a templomtól élt egy visszavonult püspök. A lelkipásztor elhatározta, hogy megkérdezi a püspököt, tudna e valamit tanácsolni, ami megmenthetné a templomot. A püspök és a lelkipásztor hosszasan beszélgetett, de amikor a tanácsadásra került a sor a püspök egyszerűen azt mondta: “Semmit sem tudok tanácsolni. Az egyetlen dolog, amit mondhatok, hogy közületek egyik a Messiás.”
A lelkipásztor visszatért a templomba és elmondta,hogy mit hallott a püspöktől. A következő hónapokban az idős tagok folyton a püspök szavain tűnődtek. “Egyikünk lenne a Messiás?”- kérdezgették minduntalan.
Amint ezt latolgatták, valamennyien különleges tisztelettel és kedvességgel kezdték kezelni egymást, arra csekély lehetőségre gondolva, hogy hátha tényleg köztük van a Messiás. És arra a mindennél csekélyebb eshetőségre is gondolt valamennyi tag, hogy esetleg ő saját maga a Messiás. És erre gondolván saját magukat is különleges figyelemmel és törődéssel kezdték el kezelni.
Ahogy múlt az idő, a templom látogatói egyre többször vették észre a tisztelet és a kedves gyöngédség különleges légkörét, amely a kis templom öreg tagjait körüllengte. Senki sem tudta miért, egyre több látogató tért vissza a templomba. Egyre többen hívták el a barátaikat, és azután azok is elhívták a barátaikat. Néhány éven belül a kis templom ismét ugyanúgy virágzott, mint régen – hála a püspök csodálatos ajándékának.
Ismeretlen szerző
