Egyszerűen képtelen vagyok kitalálni, hogy mit kezdhetnék a rám szakadt szabadsággal. Az eddigi, néhol túl pörgetett életem elé STOP táblát tettek. Még mindig azon agyalok (bár tudom, hogy ez tilos), hogy miért is történhetett ez velem. Olyan érzés, mintha én folyamatosan bicikliznék, megy is a bringa rendesen, de közben kiveszik alólam a biciklit. Én meg csak tekerem, illetve tekerném, de nincs mit. Sok előadást hallgattam/néztem végig arról, hogy milyen technikával lehet tovább lépni. Lehet, hogy rosszul csinálom, lehet, hogy valójában nem hiszek bennük eléggé, mindenesetre nekem nem működnek. Ott tartok, hogy szép csendben meg fogok hülyülni. Nem a betegségtől, a semmittevéstől. Néha beleordítok a világba: KÉREM VISSZA A RÉGI ÉLETEM!!!
Vigasztalásul álljon itt egy mese mindenki okulására.
A SZAMÁR ÉS A KÚT
Egy nap a földműves gazda szamara beleesett a kútba. Fájdalmasan bőgött hosszú órákon keresztül, de a gazda nem tudta, mit tegyen. Végül arra a szomorú elhatározásra jutott, hogy a szamár már öreg, a kutat pedig úgyis be akarta már temetni, ezért nem próbálja meg kihúzni az állatot, inkább betemeti.
Hívta a szomszédait, hogy segítsenek minél gyorsabban betemetni a kutat. Mindannyian lapátot ragadtak és elkezdték hordani a földet a kútba. A szamár rájött, mit tesznek vele, ezért szörnyű siránkozásba kezdett. Kis idővel később azonban mindenki meglepetésére lenyugodott. Néhány újabb lapátnyi föld került a kútba, mikor a gazda lenézett a kút mélyére, miért hallgatott el a szamár. Teljesen elképedt azon, amit látott. Amint egy újabb lapát föld érte a szamár hátát, lerázta magáról azt, és a lehulló földet lépcsőként használva feljebb lépett. Ahogy az emberek folyamatosan hordták a földet, a szamár újra és újra lerázta magáról azt, míg mindenki csodálatára fel nem jutott egészen a kút pereméig. Ekkor átlépett a peremen és boldogan elügetett.
Hát, valahogy így kéne….
POLYT. KÖV.!
