Ahogy már írtam, anyósom állapota miatt az idén hosszú és különleges nyaralást nem tervezhettünk, ezért döntöttünk a krakkói utazás mellett. Ez egy olyan távolság, ahonnan probléma esetén viszonylag gyorsan haza lehet jutni. Szerencsére Domi, egy kedves ismerősünk, illetve a mama gondozónője segítségére számíthattunk, ezért tudtunk elmenni erre a néhány napos pihenésre. Mama hál’ Istennek végig jól volt, naponta többször is beszéltünk vele.
Az utunk első állomása Sahy/Ipolyság volt. Nem különösen izgalmas település, nekem azonban nagyon fontos hely. Gyerekkoromban, mikor apukám az öregfiúkkal itt focizott, anyám mindig rásózott, hogy biztosan ne lumpoljon sokat az öreg. Itt kaptam az első és egyben egyetlen stoplis cipőt is, nem is akármilyen körülmények között. Anyukám megbízta apukámat, hogy vegyen egy szép, kislányos lakkcipőt nekem. Hát ez nem nagyon volt ínyemre, helyette inkább egy focicsukára vágytam. Ennek nyomatékot is adtam azzal, hogy lefeküdtem a sportbolt előtt, és ordítottam, mint a sakál. Apám baromira szégyellte magát, és megígérte, ha nem sírok, megveszi a sportcipőt. Erre én felálltam, leporoltam a ruhámat, és mintha mi sem történt volna, besétáltam apámmal a sportboltba. Nem sokkal később egy Botas márkájú stoplis cipő boldog tulajdonosa voltam.
Ezt a trükköt csak apámmal lehetett alkalmazni (több kedves tárgyat sikerült ezzel a módszerrel kizsarolnom tőle ). Egy alkalommal anyámnál is bepróbálkoztam, két gombóc csoki fagyiba feküdtem bele, mert valamit meg szerettem volna kapni, de nála sajna nem vált be. Ő szépen felrángatott, „gyermekbántalmazott” 🙂 , azaz jól elverte a fenekemet.
Ha belegondolok, ma sem működne már ez a trükk, semmiféle zsarolást nem tudnék eszközölni vele, hiszen ha egyszer lefeküdnék egy bolt elé, minimum egy tűzoltókocsi kellene, hogy felállítsanak onnan.
Aztán a többi város… Poprad, Donovaly, Zakopane, Krakkó, mind-mind olyan helyek, ahol gyakran megfordultam régen, hol anyámékkal, hol a barátaimmal. Poprádon és Zakopane-ban anyámékkal sátoroztunk sokszor. Donovaly különösen izgalmas. Egyetemista koromban telente ott síeltünk. Most nosztalgiával néztem a sífelvonót. Ez idő tájt a járással több gondom van, mint akkor a síeléssel. Hiába, így múlik el a világ dicsősége 🙂 .
Lengyelországban, mint ahogy posztoltam is, a gofri a perec, a sajtpiac olyan, mint régen volt. A lengyel konyhával most sem kerültem jó viszonyba. A céklaleves különösen kiütött. Anyám egyszer evett ilyet, és mondta, hogy nem finom. Most én is megkóstoltam. Igazad volt anyu, ebben is 🙁 . A kedvenc street-food-om Zakopane-ban az áfonyalekvárral megkent rozskenyér, tetején a grillezett füstölt sajttal. Mennyei, különösen egy vegának.
Ami igazán érdekes volt, hogy magyar szót nem hallottunk, magyar rendszámú kocsit nem is láttunk sehol. Annak idején mindez éppen fordítva volt. Krakkóban az emberek ugyanolyan barátságosak, mint voltak, bármit megkérdeztünk, készségesen rendelkezésünkre álltak. Sőt, néha el is kísértek a keresett helyszínre.
Megnéztük a zsidónegyedet, a Wawelt, a Mária bazilikát, a városközpontot. Szuper volt. Pihentünk, jókat nevettünk, mi kell ennél több!
FOLYT. KÖV.!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: