A mi családunk ízei

 Már rég blogoltam. Nem is nagyon történt mostanában semmi említésre méltó, és ötletem sem nagyon volt. Az állapotom változatlan, sőt inkább jobb, mint néhány hónappal ezelőtt. Az ünnepek csendesen teltek, Domi két napon is elfoglalt volt, karácsony másnapján Vácon prédikált. Mi elvittük, érte mentünk. Mióta anyámék nincsenek velünk, mindig hiányos az ünnep. Reményeim szerint, amikor Domi családot alapít, újra mozgalmasabbak lesznek ezek a napok. 

Az új esztendő kapcsán semmiféle fogadalmat nem teszek, mert úgy sem tartanék be semmit. Korábban notórius fogadkozó voltam, szóval van tapasztalatom. Most inkább sokat beszélgetünk mi hárman, feldolgozzuk a velünk történteket, és tervezzük a jövőt. 

Valahogy úgy alakult, hogy Domival is újra több időnk van beszélgetni, sokat nevetgélünk a gyerekkori történetein, együtt főzőcskézünk. Ebbe még a papát is bele tudjuk vonni, pedig aki ismeri őt, tudja, hogy a konyhát szereti nagy ívben elkerülni, már amikor a főzés zajlik ott. Ezeknek az együttléteknek -nem szeretnék túl szentimentálisnak tűnni – , de különös varázsa van.

A “gyermeket” sikerült teljesen elengedni, ami nem volt egyszerű, de a kollégium ezt a folyamatot felgyorsította, egyúttal meg is könnyítette. Most, amikor hazajön, és nincs vizsgaidőszak, minden percet igyekszünk tartalmasan kihasználni. Domi nagyon családcentrikus, ezért szívesen hallgatja a történeteinket, szeretné megismerni a gyökereit. Nyilván erre szüksége van ahhoz, hogy önmagát jobban megismerje. Ehhez valóban elengedhetetlen az ún. családi múlt ismerete. Ha tudjuk, hogy honnan jöttünk, talán sikerül megfejteni azt is, hogy hová tartunk. Én ezt sosem erőltettem, ez valahogy így alakult.

A legújabb ötlete, hogy csináljunk egy szakácskönyvet, aminek a jelenlegi munkacíme: A mi családunk ízei. Már eddig is készítettünk fotókat a közösen készített ételekről, de ezt mostantól tudatosan tesszük. Domi többször említette, hogy szereti azokat az ételeket, amiket itthon főzünk, és úgy tűnik keresett egy formát hozzá. Gondolom, szeretné akkor is asztalra tenni azokat az ételeket/ízeket, amelyek a gyerekkorát idézik fel, amikor már új családja lesz. Arra gondoltam, hogy egy-egy étel megjelenítése kapcsán a recepten és az ételről készült fotón kívül, ha van hozzá valamilyen érdekes, vicces történet, akkor én azt hozzáírom.

Nagyon örültem az ötletének, több okból is. Együtt főzünk, tök jó, kiélhetem a grafomániámat, tök jó, lesz egy közös produktumunk, tök jó. De a legeslegjobb, hogy mindez nem nekem jutott eszembe.

Alig várom, hogy letegye a maradék négy vizsgáját, és neki lássunk a közös feladatnak.

FOLYT. KÖV.!