Születési évét később, a mexikói forradalom tiszteletére 1910-ben jelölte meg, ezzel a trükkel egyidejűleg volt hazafi és három évvel fiatalabb. Apai aradi-zsidó nagyszülei Németországba települtek. Fotográfus apja innen emigrált Mexikóba, ahol első felesége halálát követően feleségül vette a mesztic származású Matilde Calderón y Gonzálezt. Négy lányuk közül Frida volt a harmadik.
Hat évesen gyermekbénulásban megbetegedett, ezért élete végéig hosszú szoknyákkal és férfi nadrágokkal leplezte deformálódott jobb lábát.
A család a már említett 1910-es mexikói forradalomig jól élt apjuk jövedelmező állami megbízásaiból. A forradalom után azonban a megrendelések csökkentek, így a család elszegényedett.
Frida a szűkös körülmények ellenére elit iskolába járt, ahol kimagasló eredményeket ért el. Ekkor került közel a politikához is, a baloldali érzelmekkel szimpatizált. 18 éves korában az egész életét meghatározó szerencsétlenség érte. A busz, amelyen utazott villamossal ütközött. A balesetben súlyosan megsérült Frida medencecsontja és gerince, ami miatt kénytelen volt szoros, feszes gipszfűzőben élni nap mint nap. Unalmában festeni kezdett. Először magát, később a látogatóba érkező rokonait, ismerőseit festette le. Két évig élt elszigetelten, festegetve. Mikor már jobban érezte magát, és ismét teljes életet élt, csatlakozott egy művészeti csoporthoz, ahol megismerkedett a nála 21 évvel idősebb Diego Rivera festővel.
A nagy szerelem mellett néha inkább gyötörték, mint szerették egymást. Ennek ellenére Frida élete végéig ragaszkodott a férfihoz. Hatottak egymásra, és talán külön-külön nem is tudtak volna ekkora sikereket elérni. 1929. augusztus 21-én házasodtak össze. Pár hónappal az esküvőjük után Amerikába utaztak, és a következő három évet ott töltötték.
Művészekkel ismerkedtek, jövedelmező kapcsolatokat építettek ki. Ekkor Frida kisbabát várt, annak ellenére, hogy orvosai szerint egészségi állapota miatt erre nem volt alkalmas. Ő azonban nagyon szeretett volna gyermeket. Várandóssága tragédiával végződött, az utolsó hetekben elvetélt. Noha később sem hagytak fel a próbálkozással, sosem született gyermekük. Talán ez, talán a korkülönbség, vagy a férfi heves vérmérséklete vezetett a pár elhidegüléséhez. Amerikából hazatérve már nyílt házasságban éltek.
A férj Frida húgával kezdett szerelmi viszonyt, Frida hódításai között számos híres, befolyásos férfi, néha bizony nő is szerepelt. A legérdekesebb a Mexikóba menekült nagy szovjet forradalmárral, Lev Trockijjal való viszonya volt. Frida rajongott a férfi által képviselt eszmékért, Trockij pedig Frida főztjéért és szépségéért. Szeretők lettek. Kapcsolatuk addig tarthatott, míg Trockij és felesége az asszony nyomására el nem költözött a művészpártól.
A szexuális függetlenség intenzív érzelmeket szabadított fel a nőben, és ez jó hatással volt festészetére. Rájött, hogy a világ nem csupán a híres festő feleségét látja benne, hanem rá, Fridára, a nőre is kíváncsiak.
Festményeiben őt láthatjuk viszont, azt festette, ami történt vele, ahogy érezte magát, az életét, az igazságot. Közel 150 képének fele önarckép, melyeken mindig az adott érzéseinek megfelelően festette le magát. 1938-ban önálló kiállítása nyílt New Yorkban, 1939-ben pedig Párizsban. Noha európai kiállítása nem hozta meg a várt sikert, de megismerték a nevét, sőt, a Louvre még képet is vásárolt tőle.
Karrierje beindult, magánélete viszont befuccsolt. 1939 –ben a házaspár elvált. Frida azonban nem tudott Diego nélkül élni, egyszerre szerette és gyűlölte. Alig egy év múltán rájöttek, hogy egymás nélkül nem megy, így ismét összeházasodtak. Ekkor Frida már sikeres festőnő volt.
Diego mindig is Frida mentora, tanítója volt, ő pedig a nőiséget testesítette meg a férfi számára. A második világháború idején Frida élete egyre aktívabbá vált: tanított, különböző művészklubok tagja lett, és persze festett. Gerince azonban ismét fájni kezdett, az orvosok pedig semmi biztatót nem tudtak mondani. Újból fűzőbe szorították a testét, amiben jóformán mozdulni is alig bírt, majd műtétek hosszú sorozata kezdődött. Élete során több, mint harminc műtétet végeztek el rajta. Noha a halál ritkán jelenik meg festményein, a beteg gerinc, a fizikai fájdalom visszatérő témája.
New Yorkban a legjobb specialisták kezelték, mégsem tudtak sokat segíteni állapotán. Frida tolószékbe került, és állandóan fájdalomcsillapítókat szedett. Hangulata, idegállapota megromlott, ami rögtön meg is látszott művészetén. Folyamatos fájdalmak gyötörték, ecsetkezelése durva, elnagyolt lett. 1953-ban betegsége súlyossá vált, és egy fekély miatt jobb lábát amputálni kellett. Óriási meglepetést okozott, amikor ágyban fekve, talpig népviseletben érkezett meg első, önálló mexikói kiállítására. Ebben is kifejeződött különlegesen vonzó nőisége.
Az ágyban töltött hónapok alatt önmaga árnyékává vált, ezért gondolják sokan, hogy esetleg önkezével vetett véget életének. 1954 nyarán tüdőgyulladást kapott és nagyon súlyos állapotba került. Bár az orvosok tüdőembóliát állapítottak meg, nem zárható ki az öngyilkosság sem. Gyógyszeres fiókjában több üres fiolát találtak, s élete utolsó estéjén férjétől is elbúcsúzott. Naplóját így zárta: „Remélem, örömteli az elmúlás… és soha nem térek vissza.”
Testét a Szépművészeti Palotában helyezték el, több, mint hatszázan rótták le kegyeletüket földi maradványai előtt. Kérésére még aznap elhamvasztották. Diego egy prekolumbián cserépedényben helyezte el hamvait, a Kék házban.
Frida Kahlo volt az első nő, aki megkapó őszinteséggel festette le érzéseit, ő volt az első festőnő, aki méltán lett híres úgyis, hogy nem használt férfi álnevet. Mit mondanak nekünk a festményei? Mindenki döntse el maga. Megrendítő élmény.
2002 –ben Salma Hayek főszereplésével készült film életéből.
http://mozicsillag.cc/film/frida-2002-online
*
FOLYT. KÖV. !
