MyWay... MyFaith...

“Soha nem álmodoztam a sikerről. Inkább megdolgoztam érte.” (Estée Lauder)

A mai bemutatottam  a divat világából érkezik, egy olyan asszony, akinek a munkássága első ránézésre nem hozott lázba igazán. Nem is tudtam, hogy magyar gyökerei vannak. Miután megtudtam, érdekelni kezdett.

Szülei az Amerikába emigrált, de Sátoraljaújhelyen született, Rosenthal Schotz Rózsa, és a Max Mentzer nevű szabómester, aki a Dunaszerdahely melletti Gelle nevű faluból vándorolt ki. 1906-ban (1908?) született a legfiatalabb kislányuk Josephine Esther Mentzer, a későbbi Estée Lauder. Apja boltjában dolgozott eladóként, ott sajátította el egy bolt vezetéséhez szükséges gyakorlatot. Később nagybátyja vegyészeti laborjában, a New Way Laboratories-ban segédkezett, ahol különböző krémeket, testápolókat, rúzsokat és parfümöket kevertek ki. Magyar nagybátyjától, a kémikus John Schotztól leste el a különböző krémek elkészítésének titkait.

A középiskola után a nagybátyja üzletében készülő termékekkel foglalkozott, több terméket adott el a barátainak, sőt árulta a strandokon, klubokban, szállodákban megforduló embereknek is. Élete végéig arra törekedett, hogy nagybátyja krémét tökéletesítse. A húszas évek elején találkozott Joseph Lauterrel (később vezetéknevüket Lauderre változtatták), akivel élete során kétszer is egybekelt. Elsőként 1930 januárjában ment hozzá, majd miután elváltak, rá pár évre újraházasodtak. Házasságukból két fiúk, Leonard  (ő lett később az Estée Lauder vezérigazgatója) és Ronald született. Az Estée Lauder, mint cég 1942-ben jelent meg a szépségápolási termékek piacán.

Férjével együtt családi konyhájában kezdte el készíteni a szépségápoló szereket, amelyeket először kisebb szépségszalonokban és szállodákban próbált értékesíteni. A cégüket 1946-ban alapították. Eleinte csak négy cikket árultak, majd két évvel később létrehozták áruházukat a Saks Fith Avenue-n. A cég mára a szépség- és kozmetikai ipar egyik vezető vállalatává vált. Estée Lauder volt az, aki újdonságként 1953-ban bevezette a Youth Dew nevezetű illatos fürdőolajat-parfűmöt, melyet francia módra végre nem csak a két fülük mögé tehettek a nők, hanem a fürdőkád vízébe. Ez a termék vált az Estée Lauder védjegyévé, melynek eladásai a háromezerszeresére nőttek a második évben. Máig évi több mint 150 millió dollár bevételt hoz a cégnek. Az elkövetkezendő 15 évben bővítették a kínálatot, és továbbra is az Egyesült Államokban adták el termékeiket: a cég, a Clinique-el együttműködve lett a nők körében az első olyan kozmetikai vállalat, amely a természetesség jegyében csak illatanyagmentes kozmetikákat dobott a piacra. Estée Lauder ragaszkodott ahhoz, hogy csak elérhető szépséget sugárzó nők szerepeljenek a cég arcaként. Úgy gondolta, „A szépség egy hozzáállás. Nincs semmilyen titok. (…) Nincs egyetlen csúnya nő sem, csak olyan, akiket nem érdekel, vagy nem hiszik el, hogy ők igenis vonzóak.” 

A vállalkozás a világ egyik legbefolyásosabb és leggazdagabb asszonyává tette Estée-t. A siker azonban sosem feledtette el vele, hogy honnan indult. Rengeteg időt töltött a pult mögött. Akárcsak pályafutása elején, minden egyes vásárlójával közvetlen és barátságos volt. 1995-ben vonult vissza.

1998-ban Estée Lauder volt az egyetlen nő a század 20 legzseniálisabb és legbefolyásosabb vállalkozóinak listáján, amit a Time Magazine állított össze.

Több díjat is elnyert élete során, többek közt az USA Elnöki Szabadságérmével és a Francia Köztársaság Becsületrendjével is kitüntették. 2004. április 24-én hunyt el, keringési problémák miatt. Hogy hány évesen? Állítólag családja sem tudja pontosan, hiszen igen fiatalosan nézett ki. A legtöbb forrás azonban az 1906-os évet jelöli meg születésének időpontjaként. Estée Lauder, így hagyta hátra a még ma is jól működű cégét, melynek alapjait ő teremtette meg.

FOLYT. KÖV.!

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!