“Az élet keskeny járdacsík a szakadék felett.” Virginia Woolf

Ez a gyönyörűséges asszony a modern irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, emellett könyvkiadó és feminista, nem utolsó sorban pedig nekem is személyes kedvencem (úgy tűnik, elég sok van): Virginia Woolf. Akit nem mellesleg a hazájában az angol nyelv egyik legnagyobb újítójaként is számon tartanak. A világítótorony című regénye az ezredfordulón rendezett brit szavazáson bekerült a XX. század száz legjobb regényei közé.

Adeline Virginia Stephen néven 1882. január 25-én született egy viktoriánus felső-középosztálybeli, magas kulturális szellemiséget képviselő családban. Iskolába soha nem járt, mégis kitűnő nevelést kapott, műveltségét apja hatalmas könyvtárában alapozta meg. Kilencévesen családi lapot alapított, s ettől kezdve élete végéig megszakítás nélkül írt. Édesanyja korai halála – Virginia mindössze 13 éves volt ekkor – mély nyomot hagyott benne.

Első publikációi 1905-től jelentek meg, s hamarosan körülötte kezdett csoportosulni az a baráti társaság, amely Bloomsbury Group néven a harmincas évek közepéig a radikális értelmiségi elit legnagyobb hatású írócsoportjának számított. Bloomsburynek nevezték azt a londoni negyedet, ahol Woolfék éltek. Virginia 1912-ben házasságot kötött Leonard Woolffal, mély érzelmi kapcsolat élete során azonban végig nőkhöz kötötte. 1917-ben férjével könyvkiadót alapítottak, amely Woolf művein kívül Angliában még ismeretlen külföldi írók – többek között Gorkij, Rilke, Freud, T.S. Eliot – alkotásait jelentette meg, igazi kuriózum, hogy Angliában elsőként itt jelent meg Az ember tragédiája.

Novelláiban kísérletezte ki az ún. “tudatáram” írástechnikát, amely az emberi személyiséget a tér és az idő viszonylagosságában fellépő tudatállapotok segítségével ragadja meg. Talán legjelentősebb alkotása az 1928-ban keletkezett Orlando, melynek hősét egy barátnőjéről mintázta (a regényről később kicsit részletesebben). Orlando négyszáz évig él, előbb férfiként, majd nőként tapasztalja meg a világot. Virginia forradalmasította a modern regényt a tudatfolyam technikájával. Műveiben azt írta meg, amit a szereplők nem mondanak el egymásnak, ami valóban a fejükben jár. Párbeszédeket alig használt, a dialógusok kiváltotta reakciókat írta le. A gondolatok áramlása viszi előrébb a történetet, így a regény gyakorlatilag asszociációs láncok folyama. Ezt (a tudatfolyam módszert) Joyce is alkalmazta Ulysses című regényében.

Annak ellenére, hogy egész fiatal korától kezdve íróként munkálkodott, első regényét, a Messzeséget csak 1915-ben publikálta, ugyanis minduntalan finomított rajta. Műveiben gyakran szót emelt az angol társadalom nőkkel szembeni igazságtalansága ellen, feminista írásai közül a Saját szoba a legkiemelkedőbb.

Szépírói tevékenységét az írói alkotás titkait boncolgató esszék kísérték, 1927-ben adták ki a naplóját. Korszakos jelentőségű A világítótorony című regénye: ennek cselekménye szinte nincs is, a skóciai ház története az élet gyors múlását állítja szembe a keretként használt tárgyak látszólagos állandóságával, egyben a szülő-gyermek kapcsolat analízisét adja.

Virginia elmebetegsége először édesanyja halála után jelentkezett, egyik pillanatról a másikra az egész világ teljesen valószerűtlenné vált számára. Depresszió, álmatlanság, fejfájások, hangulat-ingadozások és furcsa hangok kísértették egész további életében. Ma bipoláris személyiségként aposztrofálnánk. 1941 tavaszán londoni lakásukat és vidéki házuk kertjét is bombatalálat érte, március 28-án az Ouse folyóba ölte magát. Mivel kiválóan úszott, előbb teletömte zsebeit nehéz kövekkel, így vetette magát a folyóba. Férjének szóló búcsúlevelében azt írja: “Érzem, biztosan újra megőrülök. Érzem, hogy nem csinálhatjuk végig még egyszer ezt a szörnyűséget. És most már nem gyógyulnék meg. Kezdek hangokat hallani, és nem tudok odafigyelni semmire…”

És most zanzában a kedvenc Woolf regényemről: