1865 egy ködös novemberi délutánján az előkelő londoni társaság élénk érdeklődéssel gyülekezett a Királyi Földrajzi Társaság székházának nagytermében, hogy meghallgassa Sir Samuel White Baker előadását, aki beszámolója során bejelentette, hogy a Fehér-Nílus folyását követve hatalmas tavat fedezett fel a földrész belsejében, és azt a királynő nemrég elhunyt férjéről, Albert-tónak nevezte el. Az igazi taps akkor tört ki, amikor Baker sudár termetű, mézszőke hajfonatokkal ékes asszonyt mutatott be a társaságnak, és meghatottan mondta, hogy sikereit elsősorban feleségének köszönheti! Sivatagon, őserdőben, mocsarakon, szavannákon át ez az asszony tartotta a karavánban a lelket, és a bennszülöttek annyira megszerették, hogy “Hajnalcsillagnak” nevezték el.
Ki is volt ez az asszony?
Sass Flóra születési időpontját egyes feljegyzések 1841., míg mások 1842. augusztus 6-ára teszik. Az eltérő információk abból adódnak, hogy a végrendeletében azt kérte, halálát követően minden iratát égessék el. Szüleit 1849. január 8-án mészárolták le a Nagyenyedet megtámadó román felkelők, majd a harcok végén a kislány örmény nevelőszüleivel, a Finian családdal a vidini menekültek táborába került. A városban óriási káosz alakult ki a menekülő embertömegek miatt, így Flóra elkeveredett, elvesztette a családját, és rabszolga lett belőle.
Tíz évvel később azonban fordulat köszöntött be az akkor már fiatal hölggyé cseperedett lány életében. 1859-ben a londoni születésű mérnök, Samuel Baker barátjával, egy indiai herceggel dunai vadászkirándulásra indult. Mindez négy évvel azt követően történt, hogy Baker elvesztette feleségét sárgalázban, és magára maradt négy gyermekével Ceylon szigetén. A tragédia után visszaköltözött Európába, majd Londonban élő rokonaira bízta gyermekeit. Samuel kemény munkába kezdett: a balkáni vasút építésének a koordinálásában vett részt.
A vadászkirándulás során, Vidin közelében Samuelék hajója balesetet szenvedett, ezért kénytelenek voltak a közeli városba betérni. A látogatás során az illegális rabszolgapiacra is eljutottak. Baker fittyet hányva hazája törvényeire – azaz, hogy tiltott számára a rabszolga-kereskedelemben való részvétel – megvásárolta a gyönyörű szőke hölgyet, Sass Flórát, akinek ezzel egy teljesen új korszak kezdődött az életében, immár férje oldalán.
Első közös útjuk nem Samuel hazájába, hanem Afrikába vezetett. Baker úgy döntött, hogy feleségével belevág egy akkoriban népszerű tevékenységbe, a Nílus forrásának felfedezésébe. Döntése mellett szólt, hogy mások is – John Hanning Speke és James Augustus Grant – hasonló célból utaztak a térségbe, és találkozni szeretett volna velük. Bakerék 1861-ben indultak útnak, önköltségen, saját expedícióval, Kairóból. A felfedezőút rengeteg szenvedést jelentett a résztvevőknek. Baker ellen az expedíció résztvevői fellázadtak, sőt a kétségbeesett, kimerült emberek meg akarták ölni. Felesége higgadt beavatkozása és fellépése azonban több ízben is megmentette férje életét.
1863 februárjában Gondokoróban találkoztak Speke-vel és Granttal, akik informálták a felfedezőcsapatot, hogy megtalálták a feltételezett forrástavat, a Viktória-tavat. Azonban Baker nem adta fel, és folytatta a kutatást, így 1864 tavaszán a küzdelmét siker koronázta: egy óriási tóhoz értek, amelyről Samuel azt gondolta, hogy megtalálta a Nílus forrását. A tó névadójának Viktória királynő elhunyt férjét, Albertet választották, és ez a tó napjainkban is az ő nevét viseli.
Az Albert-tó felfedezése után az újonnan átélt sikerélményekkel Londonba tért a házaspár. Hazatérésüket követően Samuelt lovaggá ütötték, Bakeréket ünnepelték az emberek, azonban a királynő Flórát elutasította, a ceremónián nem vehetett részt házasságuk kezdeti törvénytelensége miatt. A Szuezi-csatorna átadásakor, 1869-ben a walesi herceg megbízta Bakert, hogy a Nílus forrásvidékétől délre elterülő afrikai területeket foglalja el Anglia részére.
Az izgalmas expedícióra a felesége is vele tartott, aki naplójában számol be az utazások történetéről, a megtapasztalt borzalmakról, az afrikai gyarmatosításról. Külsőleg azt a látszatot akarták kelteni, hogy Baker a nílusi rabszolga-kereskedelem megszüntetéséért dolgozik, azonban amint odébbálltak, az üzlet ismét felélénkült. Számtalan akadály nehezítette a csapat munkáját: forróság, járványok, a nílusi bennszülöttek folyamatos támadásai. Végül a megbízatásuk csak részben járt sikerrel: beindították a kereskedelmet, és Egyiptomhoz hű törzsfőt helyeztek az elfoglalt területek élére. 1874-ben, az embert próbáló kiküldetésből való visszatérést követően a borzalmak kiheverése érdekében a Baker házaspár visszavonult devonshire-i otthonába.
Samuel White Baker 71 évesen, 1893-ban szívinfarktusban halt meg. Felesége, Sass Flóra 1916 márciusában hunyt el. A hamvaikat tartalmazó szarkofágot a férfi családjának szűkebb hazájában, Grimleyben, egy Worcester környéki apró falucska templomkertjében állították fel.
“Egyszer talán egy tábla arra is figyelmezteti majd az arra vetődő idegent, hogy férje oldalán, a hatalmas tujafa sátra alatt egy rendkívüli sorsú magyar asszony alussza az örök álmot.”
FOLYT. KÖV. !
http://www.historia.hu/archivum/2001/0107csorba.htm
http://fokusz.info/index.php?cid=1409458913&aid=1343405868
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: