A tragikus sorsú tánclegenda, Isadora Duncan

A táncos, aki a természetesség jegyében élt és szabadon alkotott, aki levette a spicc-cipőt, a tütüt és görög tógákban táncolt, felfoghatatlanul groteszk, brutális halált halt. Utolsó útját a Bugatti cég fiatal márkakereskedője társaságában egy cabrioban ülve tette. “Isten veletek barátaim! Vár a dicsőség!”– köszönt el barátaitól, nyakában lobogott a piros sál, ami pár perc múlva az abroncsszelepbe akadva, eltörte a nyakszirtjét (Nizza, 1927).

Isaura Duncan San Franciscoban született, 1878-ban, egy nyomorban élő skót-ír bevándorló szülők negyedik gyermekeként. Soha nem tanult táncolni, önmaga művelője, s megalkotója volt, már 10 évesen a környék gyerekeit oktatta. Tizenhat évesen testvéreivel „színházat”alapított, ismert görög darabokat adtak elő, majd turnéra indultak először a keleti part nagyobb városaiba, majd Európába, ahol magánelőadásaival hamar divatossá vált. Eljutottak Görögországba is, ahol antik módra próbáltak élni az őket bolondnak vélő helyi lakosok között. Még egy csonka dombot is vásárolt – egy elképesztően irreális összegért – azzal a céllal, hogy ott majd Agamemnónnak templomot épít, végül keserűen látta be, hogy az antik idők letűntek, és ideje volt az álomból felébredni. Ezzel a kalanddal sikerült anyagilag lenulláznia magát, de ezt később is többször megtette. Élete során sokszor keresett nagyon sok pénzt, s körülbelül ugyanannyiszor volt padlón, ahogyan ez a könnyelmű emberekkel történni szokott.

A XX. század elején, amikor a sovány, lapos, anorexiás nőtípus volt divatban, ő nem sanyargatta testét, emiatt aztán férfiak százait vonzotta előadásaira. A leírások alapján arca gyermekien kerek, keble s teste inkább gömbölyded, mint légies volt. Az elvárások nem érdekelték, a sok pezsgő és a bőséges vacsorák nyomán mozgása elnehezült, ennek ellenére táncával még jó pár évig elbűvölte közönségét.

A szerelem sokáig hiányzott az életéből, ezért kizárólag a táncnak szentelte magát. Magyarországon 1902-ben mutatkozott be az Uránia Színházban. Budapesten ismerkedett meg a kor ismert színészével, Beregi Oszkárral, akivel az első testi szerelmet élte át.

Első férje Edward Gordon Craig díszlettervező volt, a házasságuk azonban hamar kudarcba fulladt. Őt követte Paris Singer, a varrógép király. Mindkét férfitól született gyermeke, Deirdré és Patrick, akik egy autóbaleset során – egészen kiskorukban – együtt fulladtak bele a Szajnába. A két gyerek halálát kiheverni nem tudó nő hisztérikus viselkedése elől Singer meglépett, így ez a házassága is véget ért.

Később újra terhes lett egy valójában ismeretlen olasz férfitől, de gyermeke holtan születetett 1914-ben, a háború előestéjén. A még hátra lévő éveit elsősorban a szenvedélye jellemezte. Hosszú kapcsolat fűzte Mercedes de Acosta amerikai költőnőhöz, amely mintegy előszele volt élete utolsó nagy és legfurcsább szerelmének, Szergej Jeszenyinnek.

Isadorát 1922-ben egy moszkvai gyermekbalett-intézet létrehozására kérték fel, ezért Oroszországba utazott, ahol megalapította az Isadora Duncan Nemzeti Tánciskolát. Ott beleszeretett a nála 18 évvel fiatalabb Szergej Jeszenyin költőbe. Jeszenyin luxusbohém, afféle polgárpukkasztó figura volt, idegrendszere érzékeny és nem mellesleg alkoholista és epilepsziás. Az a típusú férfi volt, aki rajongást, szenvedélyt vált ki a nőkből, de ő csak rövid ideig képes szeretni. Ekkor Isadora 44, Jeszenyin 26 éves volt, közös nyelvet nem beszéltek. Nagyjából két évig tartott az őrület, amely során házasságot is kötöttek, állítólag csak azért, hogy Jeszenyin elhagyhassa Oroszországot, elkísérhesse feleségét európai és amerikai fellépéseire. Isadora lelkesedett a bolsevizmusért, a nők szabadsághoz való jogát hirdette, s ezt alátámasztva, fiatal orosz férjével mindenfelé botrányosan viselkedtek, ami nem tett jót hírnevének. Kapcsolatuk nagy részét alkoholmámorban, verekedésekkel és szexszel töltötték, ami mindkettőjük idegrendszerét erősen szétrongyolta. Szergej a sajtó kedvence volt, szívesen nyilatkozott kapcsolatukról, s nem egyszer nyíltan alázta feleségét, de ő mindig megbocsátott, sőt talán meg sem bántódott, annyira szerette és féltette a férfit. Ez a házassága sem tartott sokáig, a költő depressziója és Duncan hisztérikussága nem fért meg egymással. Nem sokkal később Jeszenyin öngyilkos lett.

Isadora az évek alatt, a hedonistának mondható életvitel következményeként tekintélyes pocakot és kifejezett tokát növesztett, arca eltorzult, szemét erős feketére sminkelte, haját vörösre festette, szinte önmaga karikatúrájává vált. „Isadora megölte a rútságot”- fogalmazott Cocteau, amikor túllépve a külsőségeken, meglátta a még mindig táncoló nőben az önmagát vállaló bátorságot.

Élete utolsó éveit Dél-Franciaországban töltötte, barátai között (Cocteau, Picasso, Shaw), ekkor már alig-alig lépett fel, esténként nagyon fiatal, szép férfiakat szedett össze a mulatókban, és ha kellett, hajlandó volt megfizetni a szépség és a fiatalság árát.

Isadora Duncan művészeti forradalmat teremtett a táncban azzal, hogy szakított az akadémikus balettel, s a korábbi szokással szemben komolyzenére táncolt – Bachot, Chopint, Schubertet szerette leginkább. Az emberi test természetes mozgására és az ógörög művészet hagyományaira alapozva új mozdulatrendszert dolgozott ki. Művészetét egyszerre bírálták és csodálták, de kötetlen stílusa világszerte a modern táncművészet alapjául szolgált. Szabad szelleme és élete, korát jóval megelőzte, de ha most élne, sem lenne más a megítélése, mint egykor: egy izgalmas, bolond nő, akit végül a saját lángja emésztett fel. 

Életének és művészetének állított emléket Karel Reisz 1968-ban készült filmje, Vanessa Redgrave-vel a címszerepben.

Egy apró, ám nagyon jellemző rész a filmből: 

FOLYT. KÖV.!

Forrás:

http://pszichogo.hu/isadora-duncan/

http://fidelio.hu/tanc/2012/09/14/isadora_duncan_a_tragikus_sorsu_tanclegenda/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Isadora_Duncan