Egy ideje azon agyalok, hogy írni kellene néhány gondolatot a ma oly népszerű “genderügyről”. Mielőtt azonban “jól” megírnám, hogy mit is gondolok erről, praktikusnak tűnik, hogy első lépésben az elmélet “anyjának” tartott írónő munkásságát elevenítsem fel néhány mondatban. Ez a szösszenet tehát kizárólag Simone de Beauvoir munkásságának zanzáját tartalmazza. Hogy mit gondolok én erről a “genderdologról”? A barátaim úgyis tudják, az ismerőseim sejtik, a többieket pedig nem különösebben izgatja 🙂 . De! Ha összepakolom az érveimet, biztos megírom.
Simone de Beauvoir 1908. január 9-én született Párizsban, szigorú katolikus családban. Már fiatal korától kezdve független szellemű, alkotni vágyó nő volt, aki fellázadt a rá váró, tradicionális női sors ellen, ez irodalmi alkotásként a memoárjának első kötetében, az Egy jó házból való úrilány emlékei (1958) című művében jelent meg. Az École Normale Supérieure iskolában matematikát és irodalmat tanult, majd 1926-ban filozófiát a Sorbonne-on, és mint az évfolyam második tanulója (Sartre után), ’29-ben letette a mesterfokozat (verseny)vizsgáját. Ezt követően középiskolai tanárként dolgozott.
Az irodalmi áttörést A vendég (1943) és A mások vére (1945) c. művei hozták meg számára. Tanulmányai alatt ismerkedett meg későbbi élettársával, Jean-Paul Sartre-ral. 1949-ben jelent meg a mai napig a feminizmus alapműveként számon tartott, A második nem című könyve, amely a világsikert is meghozta számára. A könyv bemutatja a nőmozgalmak történetét, néhány irodalmi mű nőábrázolását, a nőkkel kapcsolatos mítoszokat, és többféle tudomány szempontjából járja körül a kérdést: miért a nő a “másik.” Arra a következtetésre jut, hogy a nőt a társadalomban számára kiosztott alárendelt szerepre semmi nem determinálja; az nem igazolható sem biológiai, sem pszichológiai, sem történelmi alapokon.
Beauvoir, bár a kifejezést sosem használta, megalapozta az ún. gender-elméletet, rámutat, hogy a “nőiség” mint létező biologikumhoz (sex) képest a “nőies” viselkedés, elvárt tulajdonságok, “női szerepek” (gender) nagyrészt társadalmi konstrukciók, melyek a nők elnyomását szolgálják. Elsőként mutat rá, hogyan épül rá a társadalmi nem a biológiai nemre.
Kritizálta Sartre elképzeléseit a választás szabadságáról: könyvében épp amellett érvel, hogy a nők esetében ezt a választást a társadalmi korlátozások leszűkítik, de ez nem jelent determinációt. A folyamatos elnyomás a nőkben kialakítja az ún. rosszhiszeműséget, azaz azt a feltevést, hogy nem választhatnak, nem tudnak befolyással lenni az életükre, csak történnek velük a dolgok, sodródnak. Ezzel szemben áll az autentikus lét, amikor a nő a kezébe veszi a sorsát, tisztában van az érdekeivel, és tudatosan választ hivatást, magánéleti formát, bármit.
Véleménye szerint az elsődleges bűnös az elnyomó, de a nő is “cinkos” a saját elnyomásában: a Hamupipőke-mítosz csábításának engedve inkább próbál egy férfin keresztül érvényesülni, mint a saját jogán, mert azzal a saját léte súlyát áthelyezheti egy másik emberre, még ha ez hátrányokkal is jár.
Ő valóban megtestesítette a független értelmiségi nő ideálját, és Sartre-ral valóban viszonylag egyenrangúak voltak. Kapcsolatukat “szabad összetartozásnak” nevezték, és Sartre haláláig együtt maradtak. Házasságot nem kötöttek, sőt, külön lakásban éltek, illetve, hogy maradjon idejük írni, a háztartási munkát elkerülendő, ezt szállodákban tették. Gyermekük nem született, és a hűséget sem tartották fontosnak, mindkettőjüknek voltak külső kapcsolatai, szerelmei, Beauvoirnak férfiakkal és nőkkel egyaránt. Beauvoir egy amerikai férfiba olyannyira beleszeretett, hogy egy feministától igen furcsa, önalárendelő hangvételű szerelmes leveleket írt hozzá, de neki még ez is megbocsátható. A későbbi feministák részéről egyébként kritika a házasságról és az anyaságról vallott nézetei miatt éri, azért, hogy személyes tapasztalat nélkül ír ezekről, egyesek “férfiidentifikációval” vádolják, valamint a későbbi elméletek a Beauvoir által felvázolt sex-gender megkülönböztetést meg is haladják.
Sartre-ral úgy érezték, ők egymás lelki ikrei, leveleikben Castornak és Polluxnak nevezték egymást. Ami egy kicsit problémás: megegyeztek, hogy Sartre a filozófus, Beauvoir az író, ugyanakkor Sartre ezt egyáltalán nem tartotta be, szépirodalmi munkássága is jelentős, míg Beauvoir filozófusként némileg háttérbe szorult. Valószínűsíthető azonban, hogy számos filozófiai gondolatát átadta Sartre-nak, annak több művét gyakorlatilag együtt írták, de nincs szerzőtársként feltüntetve. Sokat utazott Európában, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, Közel- és Távol-Keleten, Szovjetunióban és Kínában. Utazási élményeit útinaplójában és riportkönyveiben rögzíti.
A Mandarinok című művéért 1954-ben megkapta a Goncourt-nagydíjat. Sartre-ral együtt tiltakoztak a vietnami és algériai háborúk ellen, aktív békeharcos volt.
Egy darabig szimpatizált a szocializmussal, aztán csalódottságát hangoztatta, mert az végül mégsem szabadította fel, hanem “kettős teher” (házon kívüli munka + házimunka) alá helyezte a nőket. Ez azt jelenti, hogy míg a nők világát kiterjesztette a nyilvános szférára, a férfiakat “elfelejtette” bevonni a magánszférába.
Szerkesztője volt a Les temps modernes c. lapnak. A 70-es évektől a feminista mozgalmak vezetője, elsőként száll síkra az abortusz büntetlensége mellett. Sartre-t ápolta egészen annak haláláig, 1980-ig. 1981-ben jelent meg A búcsúzás ceremóniája című írása, melyben Sartre utolsó éveiről ír. Beauvoir 1986. április 14-én halt meg, a párizsi Cimetière du Montparnasse-on temették el.
Beauvoir kifejezetten szép nő volt. A francia fiatal nők példaképe még ma is. Ő az értelmiségi életforma női változata, emblematikus figurája. Életét és műveit számba véve mi is elgondolkodhatunk azon, hogy mit jelentett és mit jelent ma értelmiségi nőnek lenni.
“Ha a nőt semmi másra nem tanították meg, mint hogy odaadó legyen, és íme, senki se kér többé az odaadásából, haszontalanná vált, létjogosultságát vesztette, s a hátralevő hosszú, üres éveken merengve ezt mormolja magában: senkinek sincs szüksége rám!” (A második nem)
FOLYT. KÖV.!
Forrás:
http://www.c3.hu/~prophil/profi033/joo.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Simone_de_Beauvoir
http://www.litera.hu/hirek/simone-de-beauvoir-100-eves-lenne
Én A második nem c. könyvét olvastam már jó rég. Emlékszem, h mennyit vitatkoztunk rajta. Én feministaként gondolok magamra, de egy picit nekem is sok. De a biológiai determináltság nekem sem oké. Köszi!
Első olvasmányom az írótól a “Minden ember halandó” c. regénye. Nehezen, hosszú idő alatt olvastam végig a könyvet. Ezután nem éreztem úgy, hogy megismerjem további műveit. Messze áll tőlem a filozofikus gondolkodás, sokszor el kellett olvasnom egy-egy gondolatsort. Igaz, akkor még 20-as éveimben jártam, de azóta sem éreztem indíttatást arra, hogy regényei bármelyikét is elolvassam. Ismerek egy személyt, akinek viszont a kedvenc írói között foglal helyet.
Okos, szép nő volt, de a szellemisége nagyon távol áll tőlem.
Szép összeállítás, szép napot!