Ha már írtam az első olasz orvosnőről, akkor nem lenne korrekt, ha nem mutatnám be az első magyar orvosnő munkásságát. Íme:
Hugonnai Vilma 1847. szeptember 30-án született Nagytétényben, egy szegény grófi család ötödik gyerekeként. Az alapismeretekre házi tanító tanította. Édesanyja látva lánya nagy könyvszeretetét, többször bíztatta: „Tanulj, hogy boldog légy!” Ennél többet sajnos nem tehetett, mert korán elhunyt tbc-ben. Vilma négy évet töltött a Prebstel Mária leánynevelő intézetben Pesten. 1865-ben, 18 éves korában férjhez ment Szilassy György földbirtokoshoz, és hamarosan teherbe esett. Első szülése után az orvostudományok és a nőgyógyászat felé fordult az érdeklődése, ami akkoriban lehetetlen, sőt kifejezetten veszélyes hóbortnak számított itthon.
A korabeli szemléletet jól illusztrálja Madách Imre véleménye:
„A nő korábban fejlődik, de teljes férfiú érettségre sohasem jut: könnyebben tanul és felfog, de híján van a teremtő géniusznak. Dilettáns marad, és soha a művészetet és tudományt előre nem viszi.”
1872-ben, a 25 éves Vilma megtudta, hogy Svájcban már járhatnak egyetemre a nők, ezért férjétől engedélyt kért és kapott arra, hogy ő is ott tanulhasson. Az engedély mellé pénzt azonban nem kapott sem Szilassytól, sem édesapjától, sőt azt sem engedték meg neki, hogy a hatéves fiát magával vigye Svájcba. Hugonnai összecsomagolt, beiratkozott az egyetemre, és miközben dolgozott, hogy legyen mit ennie, kiváló eredménnyel diplomázott. Tanulmányai alatt az egyetem klinikáján szülésznőként és ápolónőként – , diplomavédése után a zürichi sebészeten orvosként dolgozott. 1880-ban hátrahagyva svájci karrierjét, hazajött Magyarországra, mert nagyon hiányzott a gyermeke.
Magyarországon a svájci diploma nem volt érvényes, honosítani viszont nem akarták, mert attól féltek, hogy ezt a felvilágosult asszonyt többen is követni szeretnék. Trefort Ágoston, az akkori közoktatási miniszter először arra hivatkozott, hogy bár a grófnőnek van diplomája, ám a középfokú végzettsége hiányzik, emiatt nem praktizálhat. Ezért az akkor 34 éves asszony letette az érettségit, második nőként Magyarországon. Ezt követően arra hivatkoztak, hogy Magyarországon a koedukált felsőoktatásnak nincs megfelelő szabályozása.
Hugonnai többször is kért meghallgatást a minisztertől, aki azzal érvelt, hogy a tudományos pályára lépő nők megzavarnák az államot, és felforgatnák a tudományos életet. Trefort végül azt a kiskaput ajánlotta az asszonynak, hogy végezze el a bábaképzőt, és dolgozzon diploma nélkül, ezért senki nem fogja megbüntetni. A doktornő elvégezte a bábaképzőt, azonban oklevele megszerzése után kizárólag szülésznőként dolgozott, mert nem akarta, hogy kivételezzenek vele. A férje egyre nehezebben viselte felesége törekvéseit, ezért 1884-ben elváltak. Hugonnai akkor már a női egyenjogúság harcos szószólója volt.
1887-ben a doktornő újra férjhez ment, Wartha Vince vegyészprofesszorhoz, aki egyenrangú szellemi partnerként kezelte feleségét. Vilma 40 évesen szülte meg közös kislányukat, aki szintén a Vilma nevet kapta.
Amikor 1895-ben a magyar kormány rendelkezett a nők bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészeti képzéséről, Vilma újból kérte zürichi oklevelének elismertetését. Erre még mindig várnia kellett. A hosszas procedúra eredményeként előírták három szigorlat letételét.
Hugonnai Vilmát 1897-ben, csaknem két évtizeddel svájci diplomájának megszerzése után végül Magyarországon is doktorrá avatták.
Mivel diplomája megszerzése után sem csökkent az ellenállás a diplomás dolgozó nőkkel szemben, Hugonnai Vilma megírta A nőmozgalom Magyarországon című tanulmányát, amelyben a női emancipáció mellett érvelt. Emellett részt vett a leánygimnáziumok megszervezésében is. Sajnos egészen a világháború kitöréséig kellett arra várnia, hogy a nőkkel szembeni ellenállás megtörjön, ekkor ugyanis mindenkire szükség volt a sebesültek ellátásában, nőkre és férfiakra egyaránt.
1914-ben, mintegy 67 évesen elvégezte a katonaorvosi tanfolyamot, és az összes kolléganőjét is felszólította erre. Szinte minden Magyarországon addig diplomát szerzett orvosnő követte, betegmegfigyelő állomásokat hozott létre több magyar városban is, amiért végül katonai kitüntetésben részesült. Közben kamasz lánya és férje is meghalt, vagyis mire elérte célját, hogy az orvosnőket a társadalom elfogadja, addigra teljesen egyedül maradt.
Élete végén súlyos csalódás érte: az egyetemi keretszámokat szabályozó numerus clausus törvényben a zsidók és más kisebbségek mellett a nők továbbtanulását is jelentősen korlátozták. 1922. március 25-én szívszélhűdésben hunyt el. Haláláról egyetlen orvosi szaklap sem emlékezett meg. Hamvai 1980-tól a Kerepesi úti temetőben nyugszanak, ahová a Rákoskeresztúri temetőből vitték. Nyáry Krisztián Igazi hősök címú könvében emlékezik meg erről a kitartó, okos asszonyról.
FOLYT.KÖV.!
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hugonnai_Vilma
http://www.fokusz.info/index.php?cid=1285654298&aid=1444677138
http://epa.oszk.hu/00900/00995/00014/pdf/Multunk_EPA00995_jobsta08-2.pdf
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: