Annie 1949. október 2-án született Connecticutban, egy hatgyerekes család harmadik gyerekeként. Édesapja az amerikai légierő alezredese volt, és mint minden katonacsalád, ők is rengeteget költöztek. Talán ezek a folyamatos változások tették Annie-t érdeklődővé és nyitottá a világ felé. Eredetileg nem fotósnak készült, festészetet tanult a San Francisco-i Művészeti Iskolában. A fényképezéshez fűződő első élményeit édesanyjához köti, akinél mindig volt egy fényképezőgép.
Karrierje 1970-ben kezdődött, amikor a Rolling Stones magazinnak kezdett fotózni. Lóti-futi fotósként kezdte, de amikor látták, hogy más, mint a többiek, egyre ütősebb munkákat bíztak rá. Annie képeiben mindig volt valami a többi, átlagos fotóval szemben. Három év kemény munka után őt nevezték ki a zenei magazin vezető fotósának, majd a Rolling Stones együttes hivatalos fényképésze lett. Végigkísérte a bandát a nagy amerikai turnéjukon és több ezer képet készített róluk. Hónapokat töltöttek együtt, Annie pedig minden pillanatukat megörökítette. Amikor Mick Jagger például felsértette a kezét és össze kellett ölteni, Annie zavartalanul végigfotózta az eseményeket a kórházban, a liftben, az orvosi szobában. Hiába néztek rá értetlenkedve, hogy mégis, ez miért fontos, ő csak vállat vont és kattintgatott. Ugyanígy dokumentálta a közös hülyüléseket, a koncerteket, a vad bulikat is. Képeiben minden benne volt szavak nélkül is. A koncertkörút után még egy darabig a zenei magazinnál dolgozott, de érdeklődése lassan a meghittebb és személyesebb fotózások, portrék készítése felé sodorta.
1980. december 8-án azt a feladatot kapta, hogy fényképezze le John Lennont a magazin címlapjára. Lennon ragaszkodott hozzá, hogy szerelmével, Yoko Onóval együtt pózoljanak. Annie kérte őket, hogy feküdjenek a földre, majd megkérte Lennont, hogy vetkőzzön le. Yoko felöltözve maradt. Lennon láthatóan fázott és közelebb kucorodott a szerelméhez, Annie pedig lekapta a tökéletes pillanatot, ami örök életére híressé tette. Amikor megmutatta a párnak a fényképet, John Lennon azonnal rávágta:“Meg kell ígérned, hogy ez lesz a borítón. Ez a kép tökéletesen jellemzi a kapcsolatunkat.” Ez volt az utolsó közös képük, az utolsó közös ölelésük. Néhány órával később John Lennont megölték.
A nyolcvanas években Annie a divat, a színek és a szépség felé fordult. A hatalmas sikerű Lennon fotó után rájött, ez az, amit csinálni akar. Sztárokat megmutatni úgy, ahogy másnak nem engedik. 1983-tól kezdett a Vanity Fairnek dolgozni, ezzel pedig megteremtette magának a lehetőséget arra, hogy úgy fotózzon, ahogyan szeretne.
Egyik híres képe a várandós Demi Moore-ról készített meztelen fotó, mellyel a színésznő a világ elé tárta óriási pocakját. Nagy dobás volt ez, és naná, hogy óriási botrány lett belőle, elvégre ilyet addig még soha senki nem csinált (és azóta is csak gyengébb utánzatok születtek). A Vanity Fair magazint, Demi Moore-ral a címlapon napok alatt elkapkodták, annak ellenére, hogy sok újságos fehér papírral takarta el a színésznő bájait. Akik látták, kiakadtak a merészségükön. Aztán divatot teremtettek… Mára Britney Spears, Christina Aguilera, Monica Bellucci, Cindy Crawford és Mariah Carey is megmutatták magukat hasonló pózban (ezeket a képeket nem Leibovitz készítette). Nem sokkal később ismét nagyot dobbantottak, ugyancsak Demi Moore-ral: a meztelen színésznőre öltönyt festettek, Annie pedig lefotózta. Mekkora nagy dolog volt ekkoriban a testfestés…, ez 1992-ben történt.
Az egyik, szerintem legizgalmasabb képét Whoopi Goldbergről készítette. Annie belefektette a színésznőt egy kád tejbe, ahonnan csak az arca, a kezei és lábai látszanak ki. Meryl Streepről olyan fotót készített, amelyen olyan az arca, mint egy maszk, mert az egészet fehérre mázolták. A színésznő ezt próbálja levenni, húzza jobbra, balra. Ezeken a képeken nem a szép világítás vagy a csodás háttér a lényeg, inkább az ötlet és az üzenet a fontos. Ez készteti ugyanis az embert gondolkodásra. Több tucat sztárt vett rá, hogy bújjanak egy-egy hercegnő vagy királyfi bőrébe. Így lett Jennifer Lopez és Marc Anthony kettőséből Jázmin és Aladdin, Roger Federerből Arthur király, David Beckhamből szőke herceg, Rachel Weiszből Hófehérke, Penelope Cruzból a Szépség és szörnyeteg Belle-je, Olivia Wilde-ból a gonosz királyné.
Karrierje csúcspontja talán a II. Erzsébet királynőről készített fotói voltak, akinek azt mondta, szerinte jobbak lennének a képek, ha nem viselne koronát, mert túlságosan elnyomja a szép palástja pompáját. A kérés hallatán a királynő kissé megsértődött, végül maradt a korona, bár készült korona nélküli kép is. A dolgot persze felfújta az udvar, mondjuk valóban elég kényes dolog egy királynőt arra kérni, hogy vegye le a koronáját. No, de Annie Leibovitz már csak ilyen. Szereti meghökkenteni környezetét.
Magánéletéről túl sokat nem tudunk. 1989-ben romantikus viszonyt kezdett Susan Sontag író, politikai aktivistával (ő is a listámon van 🙂 ), de erről a kapcsolatról csak az írónő 2004-es halála után beszélt először. A két művész egy fotózás alkalmával találkozott egymással, amikor Leibovitz Sontagot fotózta egy készülő könyve borítójára. Később azt mesélte erről az időszakról, hogy megrázta az íróból áradó erős intellektus, a találkozás után azonnal megvásárolta minden könyvét, és az első közös vacsorán egészen megizzadt, annyira ideges volt. Sosem költöztek össze, de lakásuk olyan közel volt egymáshoz New Yorkban, hogy ha kiálltak az ablakba, átláttak a másikhoz. Susan Sontag 2004-ben leukémiában vesztette életét.
Annie-nek három gyermeke van, a legidősebb, Sarah Cameron Leibovitz 2001-ben született, ekkor a fotóművész 52 éves volt! Másik két ikergyermeke, Susan és Samuelle béranyától született 2005-ben.
Jelenleg ő az egyik legkeresettebb, leghíresebb női fotós a világon, akiről a divat- és művészszakma kivétel nélkül tudja: nem egyszerű vele együtt dolgozni mostanában, de a végeredmény bizonyosan lenyűgöző lesz, hiszen Annie Leibovitz neve ma egyet jelent a professzionális fotózással.
FOLYT. KÖV.!
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Annie_Leibovitz
http://maimanohaz.blog.hu/2012/10/02/foto-kalendarium_annie_leibovitz
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: