Minden fantasztikus női életút kapcsán az az alapkérdés jut eszembe, hogy Isten vajon miért a férfit teremtette először? A válasz pedig lássuk be, nagyon kézenfekvő: mert minden tökéletes mű előtt szükség van egy piszkozatra… Bocs, uraim! 🙂
Az egyháztörténelem viharosan mozgalmas korszaka volt a 12. század: megkezdődtek a keresztes háborúk, a pápa és a császár között viszálykodás dúlt, Európát egyházpolitikai ellentétek osztották meg, s egy ellenpápa fellépésével a pápaságon belül is megoszlás támadt.
Hildegardis Bingensis, ismertebb nevén Szent Hildegárd sokoldalú és szerteágazó tevékenysége a természettudomány, az orvoslás, a költészet és a zene területére egyaránt kiterjedt. Igazán híressé látnoki adottságai tették, melyek miatt már kortársai “német prófétanőnek” nevezték.
Élete viszonylag jól dokumentált. 1098-ban született a Rajna-vidéki Vermersheim családban, melynek neve ma is él Bermersheim falu nevében. A korabeli szokásoknak megfelelően nagyon fiatalon, nyolc éves korában került a bencés apácák közé. Tizenöt évesen önként Istennek ajánlotta életét. 1150-ben akarata ellenére apátnővé választották, ami nem volt véletlen, hisz a „12. század csodájának” hívták. A természettel és a gyógyítással foglalkozó írásai miatt „az első német tudósnőnek és orvosnőnek” is szokták nevezni. Gyermekkora óta voltak látomásai, de lejegyezni csak negyven éves korától kezdte. Látnoki képességeit III. Jenő pápa hivatalosan is megerősítette és elismerte.
Sokat utazott, és kora befolyásos személyiségeivel levelezett. Mit szólt az egyház a látnoknőből lett prófétához, akihez Barbarossa Frigyes császár mellett királyok és hercegek, püspökök, bíborosok és apátok, lovagok, kereskedők és tudósok, mesteremberek, művészek, tanult és tanulatlan emberek, egészségesek és betegek, ördöngös megszállottak és szentéletű zarándokok látogattak el a Rajna menti Rupertsbergbe, ahol 1148-ban új kolostort alapított ? A Benedek-rendi apáca ekkorra korának híres természettudósa, orvosa, botanikusa, zeneszerzője és költője lett. A szemtanúk szerint igazi titka azonban a belőle áradó Élő Fény és gyógyító erő volt. A fentiek ismeretében felmerül a kérdés: vajon hogyan úszta meg az inkvizíciót? Látványos, alapos eljárásban tisztázták a vádak alól, melynek során III. Jenő pápa 1147 novemberétől 1148 februárjáig egyházi elöljárók és teológusok előtt személyesen olvasott fel részleteket műveiből, majd még disibodenbergi főpapokkal és teológusokkal is felülvizsgáltatatta látnoki képességeit. Minden szakember és szemtanú egybehangzóan igazolta őt, így a pápa levélben erősítette meg tanításának egyházi hitelességét, sőt kérte írásai folytatására és közlésére. Zsenijét semmi sem tudta kikezdeni.
III. Konrád császárnak, aki tanácsért és imádságért fordult Hildegárdhoz, mert mint írta ,,rég nem úgy élek, ahogyan élnem kellene”, ezzel a tömör megjegyzéssel zárja válaszát: ,,Javulj meg, hogy ne kelljen napjaid fölött bánkódnod.” Barbarossa Frigyes meghívta egy tárgyalásra ingelheimi palotájába, s 1163-ban kiváltságlevelet állított ki kolostora számára, Hildegárdot azonban a császár minden kedveskedése sem akadályozta meg abban, hogy világosan kifejezze rosszallását, amiért a császár megakadályozta az egyházszakadás felszámolását azáltal, hogy újabb ellenpápát állított. ,,Vigyázz — írta neki –, nehogy a legfőbb Király szemed vaksága miatt elvessen téged!”
Egy alkalommal meghívták Kölnbe, ahol szólnia kellett a katarok ellen. Meg is tette, de utána megdöbbentő vádat emelt a papok ellen: ,,Istent nem ismertek, embertől nem féltek. Nem olyan prédikátorok vagytok, amilyennek Isten látni akar benneteket. Részben lovagok, részben szolgák vagytok.. gőg, dicsőség, szórakozás — ezek jegyében telik életetek. Az Egyház pilléreinek kellene lennetek, és romokban hevertek a földön.”
A nép köréből férfiak és nők — elsősorban szomorú édesanyák — keresték föl kérdéseikkel és bajaikkal. Rupertsberg kolostora távoli vidékek rászorulói számára is menedékhely lett, sőt, a szent apátnő híre az ország határain is túl terjedt. Állandóan élt a kolostorban ,,hét szegény matróna”, azaz hét elhagyott szegény özvegy, akik életük utolsó idejében mégiscsak kaptak valami jót a földi élettől. Különösen a betegek áradtak seregestül a kolostorba. Tudták, hogy a kolostornak gondosan ápolt gyógynövénykertje van, s hogy a falak között kenetekből, teákból és gyógycseppekből nagyszerű gyógyszertár rejtőzik, és ami ezeknél is fontosabb: anyai kézre találnak és olyan anyára, aki saját tapasztalatából ismeri a gyengeséget és a gyógyítás tudományát.
Ezt mondták Hildegárdról: „A szívében olyan szeretet lángolt, amelyből senki emberfia nem volt kizárva.” „Szeretetből mindenki szolgálója lett, állandóan készen arra, hogy a pillanat hívását kövesse… úgyhogy elmondhatta az apostollal: mindenkinek mindene lettem, hogy mindeneket megnyerjek.”
Wibert így írja le a rupertsbergi kolostor életét: ,,A nővérek és mesternőjük egy szív és egy lélek. Buzgók Isten szolgálatában, fegyelmezettek, éberek, egymás iránt figyelmesek — minden áhítatot és békét sugároz. Vasárnaponként pihennek a szövőszékek, az orsók, a tollak. A nővérek szent hallgatásban figyelik a jámbor olvasmányokat és éneklik a liturgia énekeit. Hétköznapokon azonban serényen dolgoznak: fonnak, szőnek, varrnak pirkadattól alkonyatig. A tétlenséget nem tűrik, s nem esik egy fölösleges szó sem. A kolostor termei nagyon egyszerűek, de szépek. Csővezeték visz friss vizet minden munkaterembe. Igen sok vendég jön-megy. Szolgák sürögnek-forognak. Az apátnő pedig teljes egyszerűségben, de méltósággal irányít. Keresi, hogy mindenkinek mindene lehessen. Soha nem tétlenkedik.”
Ám a bencés szellem, amelyben Hildegárd élt és nevelt, visszatetszést keltett a nemesi származású kisasszonyok némelyikében, akik csak neveltetés céljából tartózkodtak a kolostorban. Hildegárd így ír erről: ,,Haraggal néztek rám, a hátam mögött engem hibáztattak, és azt mondták, hogy a kolostori szabályzat fegyelme számukra elviselhetetlen teher.”
Egy évvel a halála előtt Hildegárd közel került a kereszthez, ahogy ez Isten minden szolgájával megtörténik. Egy ifjú lovag, akit a mainzi érsek kiközösített, Hildegárd kolostorában keresett menedéket. Az apátnő és egy pap színe előtt bűnbánatot tartott, és a szentségeket felvéve halt meg. Hildegárd elrendelte, hogy a kolostor temetőjében temessék el. Akkor az érseki kancellária, ahol az ifjút mint kiközösítettet tartották számon, követelni kezdte, hogy vegyék ki a sírból holttestét és ássák el a temetőn kívül, mert nem méltó arra, hogy megszentelt földben, a hívők között nyugodjék. Hildegárd következetesen tiltakozott a halott háborgatása ellen. Végül a mainzi prelátusok az „engedetlen” apátnőt nővéreivel és kolostorával együtt interdiktum alá helyezték. Elvitették a kolostorból az Oltáriszentséget, a harangokat nem húzhatták meg, és elhallgatott a zsolozsma is. Hildegárd sok harc után ezt írta az érseknek: „Kaptam egy látomást: jobb nekem, ha emberek kezébe esem, mintha megszegem az én Istenem parancsát.” Hosszas tárgyalásokra és befolyásos emberek közbenjárására volt szükség ahhoz, hogy az érsek végül feloldja az interdiktumot. Nem sokkal ezután, 1179. szeptember 17-én Hildegárd hosszú, fáradságos útja után megtérhetett az örök hazába.
Halála után a bencés renden belül tisztelték, sírjához zarándokok jártak, és a 13. századtól a hagiográfiában szentként tartják számon. A hivatalos szentté avatást többször is elindították, de az eljárás a lezárásig nem jutott el. A bencés rend 1916. szeptember 17-én vette fel ünnepét naptárába. 1979-ben, Noha valójában sohasem avatták hivatalosan szentté, halálának 800. évfordulóján II. János Pál pápa úgy emlékezett rá, mint szentre és prófétára. XVI. Benedek pápa liturgikus tiszteletét, amely addig a bencés rendre és a német nyelvű területekre korlátozódott, 2012-ben kiterjesztette az egész egyházra, majd egyháztanítóvá avatta.
Művei közül talán a legolvasottabbak ma is misztikus írásai (a Scivias és a Liber divinorum operum), valamint különös költőiségű, látomásokkal telített versei (Symphonia armonie celestium revelationum). Versei kötetlen, a mai szabad verset idéző szekvenciaformában íródtak; Babits Mihály Amor sanctusában is olvashatunk közülük egyet, az O ignis Spiritus Paracliti kezdetűt. Ordo virtutum című drámájának témája az erények és a sátán harca egy lélekért.
Hildegárd természettudományi munkássága is hiszen őt tarthatják a német orvostudomány és természettudomány első nagy alakjának. Causae et curae c. műve a betegségek okait és gyógyításukat tárgyalja, Physica c. műve pedig tulajdonképpen egy átfogó (kilenc könyvből álló) természettudományi enciklopédia.
,,Az élet igéit” hirdette a papságnak, a püspököknek és a népnek: Vigasztalt, bátorított, keltegette a lelkiismereteket, bűnbánatra indította a lelkeket, és békét közvetített.
FOLYT.KÖV.!
FORRÁSOK:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bingeni_Szent_Hildeg%C3%A1rd
http://www.katolikus.hu/szentek/0917-147.html
http://www.magyarkurir.hu/hirek/bingeni-szent-hildegard-apatno
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: