Az elmúlt néhány évtizedben Slachta Margitról egy szélsőségesen reakciós, bigott apáca képe élt a köztudatban. Neve hallatán egyből a botbüntetést elrendelő törvény megszavazására asszociálunk. Az úgynevezett bottörvény alapvetően az „árdrágítók”, ma úgy mondanánk, a feketézők ellen irányult. Botbüntetéssel sújtották ugyanis az ilyesfajta kereskedelmet űzőket akkoriban. Slachta ott sem volt a törvénytervezetet tárgyalásakor, később, a második világháború után mégis ezzel a törvénnyel kapcsolták össze a nevét.
Slachta Margit azonban egy nem mindennapi egyéniség volt. Magát keresztény feministának aposztrofálta, soha nem az elvárt példát követte, sőt, szinte egész működése egyfajta lázadás volt a bevett normák ellen. Egyidejűleg szállt szembe a liberális feminizmussal és a 19. századi maradi nőképpel. Soha nem hátrált meg, az elvei mellett szilárdan kitartott. Az egyik képviselőtársa úgy emlegette, hogy ő az „egyetlen férfi a nemzetgyűlésben”.
1884-ben született egy felvidéki nemesi családban. A jómódú életnek édesapja felelőtlen gazdasági döntéseinek köszönhetően hamar vége lett. Családja 1908-ban Amerikába emigrált. Margit nem tartott a családdal, hiszen ő ekkor már német-francia szakos tanári végzettséggel Győrben, majd Budapesten tanított.
A századforduló idején az elszegényedett falvakból egyre több lány és asszony költözött fel Budapestre, hogy önmagát eltartsa, illetve vidéken maradt családtagjait támogassa. Az ismeretlen közeg azonban nem mindenkire volt jó hatással, sokan cselédsorba kerültek vagy prostituálódtak. A helyzet megoldására számos szociáldemokrata szervezet jött létre, köztük a vallási alapokon nyugvó Budapesti Keresztény Munkásegyletet, és ezen belül a Magyar Keresztény Munkásnők Szakosztálya, ahol díjtalan munkaközvetítés, ingyenes jogi tanácsadás, szakképzés, művelődés, elhelyezés, takarékperselyek felállítása folyt. Ugyanebben az évben az Országos Katholikus Nővédő Egyesület is zászlót bontott – tehát a századfordulót követő első években már legalább két országos hatósugarú keresztény nőszervezet létezett és működött.
Slachta képzős évei idején ismerkedett meg Farkas Edittel, az Országos Katholikus Nővédő Egyesület rendkívül művelt, nemesi származású alelnökével, aki 1908-ban megalapította a Szociális Missziótársulatot. Ez a szerzetesinél valamivel lazább szerveződésű rend volt, tagjai a szociális és nővédelmi téren munkálkodtak, az engedelmességre, szegénységre és tisztaságra tettek ún. magánfogadalmat.
Slachta Margit az elsők közt lépett be a Missziótársulatba. Teljes erővel belevetette magát a nővédelembe, nagy hatású előadásokat tartott a munkásnők helyzetéről és az összefogás szükségességéről. 1915-ben A Keresztény Nő című katolikus egyesületi lap szerkesztője lett, amely 1918-tól Magyar Nő néven, A keresztény feminizmus lapja alcímmel jelent meg, és a Szociális Missziótársulat hivatalos közlönye lett.
Mi is az a keresztény feminizmus? Első hallásra fából vaskarika. Második hallásra 🙂 viszont kettős elhatárolódást jelent: egyrészről a radikális liberális feminizmustól, másrészről a nőket csupán anyaszerepben elfogadó maradi nézetektől. Slachta szerint megkérdőjelezhetetlen, hogy a nőknek a családban a helye, ugyanakkor harcolt a nők egyenjogúsításáért, a nők kötelességei mellé jogokat is követelt, amelyekre meggyőződése szerint a nőknek méltóságukhoz és küldetésükhöz szükségük van.
Fontos volt a nők tanulási lehetőségeinek biztosítása, valamint „női mivoltnak megfelelő” pályák megnyitása. Farkas Edittel együtt vallotta, hogy „nemcsak a nyomor és szenvedés enyhítésére kell gondolnunk, hanem a szegénység és nyomor okainak megszüntetésére kell törekednünk”. A szociális gondozást a szervezett szociálpolitika keretei közé kívánta állítani.
1918-ban a Missziótársulat politikai szárnyaként létrejött a Keresztény Női Tábor, amin keresztül Slachta még ebben az évben benyújtotta a női választójogra vonatkozó elképzeléseit a Belügyminisztériumnak. Mire 1920-ban először meghirdették Magyarországon az általános, egyenlő, közvetlen, községenkénti és titkos választójogot, ekkor már országos ismertségre tett szert. A választásokon a Keresztény Nemzeti Egység Pártjának színeiben indult és a szavazatok elsöprő többségét nyerte el. Ő volt Magyarország első női képviselője.
Az akkoriban divatos hosszú ruhában és hatalmas kalapban, szociális missziós nővérként tartotta első nagyobb hatású előadásait. Első parlamenti beszédében javasolta, hogy a munkásnőkre vonatkozó törvényeket a család érdekében módosítsák, félnapos váltóműszakot vezessenek be, női iparfelügyelőket alkalmazzanak, és az ipari munkásoknak évente két hét szabadságot biztosítsanak. Már 1920-ban javasolta a dajkaság korlátozását, hogy a gyermeküket divatból vagy kényelemből dajkához adó úrinőket rászorítsa gyermekük anyatejes táplálására, valamint hogy az egészségügyi okokból dajkát fogadni kénytelen asszonyok kötelezően biztosítsák a dajkának, hogy saját gyermekét is magával viheti és szoptathatja alkalmazója csecsemőjével együtt.
Határozottsága sok ellenfelet is szült, még sajátjai között is. Rendfőnöknője 1922-ben nem adott engedélyt, hogy induljon a választásokon. Ezt követően Slachta kivált a Missziótársulatból, és megalakította a Szociális Testvérek Társaságát. Később Lélek Szava címmel lapot is indított, amelyben rendszeresen publikált a náci ideológia ellen .A nyilas hatalomátvételt követően elsők között tiltották be a lapot.
Az első pillanattól kezdve elutasította az antiszemitizmust. Számtalan petíciót, közbenjárást írt és terjesztett a hatóságok elé, tiltakozásul a zsidókat érő diszkrimináció és embertelen bánásmód ellen. A szlovákiai deportálások idején, Szlovákiába utazott és megdöbbenéssel írt a látottakról: „… Egészen felszántott lélekkel jöttem haza, szinte gyötör a lelkiismeret, hogy bűnrészes vagyok, amikor nem próbálok meg mindent, hogy ezt a romlást én is segítsem megakadályozni… Azért akarok könyörögni, hogy kegyeskedjék a magyar püspöki kar tagjait annak megnyerni, hogy mint ilyen, lépjenek akcióba ezen satanizmus ellen” – fordult az illetékes magyar állami és egyházi fórumokhoz. Sikertelenül. De ő nem az az ember volt, aki könnyen feladja a harcot. Miután 1943. február 8-án Szlovákia bejelentette a teljes zsidótlanítás szándékát, Slachta személyes audienciát eszközölt ki a pápától. Meghallgatását követően XII. Pius utasította a hét szlovákiai püspököt, hogy személyesen tiltakozzanak az államelnöknél és a minisztereknél, valamint elrendelte, hogy az összes szlovákiai templomban tiltakozó pásztorlevelet olvassanak fel. A deportálás elmaradt.
Tiltakozása itthon sem maradt pusztán az eszmék szintjén. A nyilas hatalomátvétel után a szociáldemokrata Karig Sára segítségével hamis igazolványokat, keresztleveleket és igazolásokat gyártott. A Szociális Testvérek Thököly úti rendházában és annak udvarán található farakások között üldözött zsidókat bújtatott, köztük Heltai Jenő írót és Radnóti Miklósné Gyarmati Fannit. Ebben a munkában többen segítették, köztük Salkaházi Sára és Barnovits Vilma hitoktatók is, akiket a nyilasok 1944. december 27-én a Dunába lőttek.
A háború után 1945-ben és ’47-ben is indult a választásokon, ám a keresztény-szociális elképzelései mindössze 1,4 százalékot értek. Nyilvánvaló, hogy világnézeti meggyőződésből antikommunista és szovjetellenes magatartást követett. 1947. április 16-án mondta el nagy beszédét a vallásos nevelés érdekében. Képviselőtársai – nemcsak a marxisták, de a keresztény meggyőződésűek közül is többen – az idejétmúlt klerikalizmus képviselőjének tartották. A politikai élet balra csúszásával végleg lehetetlenné vált politikusi pályájának folytatása.
Utolsó parlamenti beszédét 1948. június 16-án tartotta, szenvedélyesen ellenezve az egyházi iskolákat államosító törvényjavaslatot. Mondandóját ezúttal is durva, alpári közbeszólások kísérték. „Vonulj kolostorba, Ofélia!” – szellemeskedett az MDP újdonsült főtitkárhelyettese, Marosán György. Az iskolák államosításáról szóló törvény elfogadását követően, az ülést bezáró Himnusz éneklésekor Slachta tüntetően ülve maradt. Emiatt a mentelmi bizottság kétszer hat hónapra kizárta az Országgyűlésből. A bizottság tagjainak a Zsoltárok könyvéből idézett: „Elnyomóink dalt követeltek tőlünk, de mi azt tartottuk, száradjon el inkább a nyelvünk.” Később azt mondta testvéreinek: „Nem jól tettem, hogy nem álltam föl, le kellett volna térdelnem.”
A letartóztatástól tartva, 1949 januárjától a domonkos nővérek zárdájában rejtőzködött álruhában, majd június 22-én éjjel húgával átmenekült Ausztriába, majd onnan az Egyesült Államokba. Az ekkor már idős asszony továbbra is igyekezett részt venni a magyar politikában. Sokáig remélte, hogy visszatérhet hazájába, 1951-ben még megpróbált hazatérni, de csak Bécsig jutott. 1953-ban végleg az Egyesült Államokba költözött. Az életét nehezítő érelmeszesedés következtében egyre kevésbé volt aktív, de az 56-os menekülteken még maradék erejével igyekezett segíteni. 1974-ben, 90 esztendős korában hunyt el az egyesült államokbeli Buffalóban.
Halála után tizenegy évvel Izrael Államtól megkapta a Világ Igaza kitüntetést, emlékére fát ültettek a Jad Vasem múzeum kertjében. 1995-ben posztumusz megkapta a Magyar Köztársaság Bátorság Érdemjelét is. Nevét immár a dunai rakpart egy szakasza is őrzi.
FOLYT. KÖV.!
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Slachta_Margit
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/slachta_margit
http://www.nlcafe.hu/ezvan/20130904/az-elso-kepviselono/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: