Nem lepődünk meg azon, ha vak énekesekről, zenészekről hallunk, de vak festőkről vagy fotósokról elképzelni sem tudjuk, hogy léteznek. Olyan szürreális. Pedig bármilyen abszurdnak is tűnik, vannak vak festők és fotósok is. És ilyenkor be kell látnunk, hogy az ember újra és újra bebizonyítja, hogy mindenre képes. Egy angol vak természetfotós – saját bevallása szerint – a “fülével lát”.
Alison Barlett természetfotós, az ötvenes éveiben jár és egy angliai kisvárosban, New Miltonban él. Korábban oktató volt egy lovasiskolában. Cukorbetegsége miatt a hetvenes évek végén kezdte elveszíteni látását, 1992-re pedig teljesen megvakult. A nehézségek ellenére, tovább él szenvedélyének, a természetfotózásnak. Noha abszurdnak hangzik, hogy hogyan tud egy vak nő fényképeket készíteni bármiről is, ismét bebizonyosodik, hogy az emberi akarat nem ismer határokat.
Alison 12 éves kora óta, amikor megkapta első fényképezőgépét, ennek a szenvedélyének él, és a látása elvesztése előtti tudását a fotózásról továbbra is felhasználja. Azt vallja, hogy nincs szükség látásra ahhoz, hogy az ember “művészi” fotókat készítsen, ugyanis ő a “fülével lát”. Amikor madárcsicsergést hall, vagy a dél-angliai háza udvarában lévő tóban kuruttyoló békák hangját, gyorsan felkapja a fényképezőgépét, és már megy is, hogy jobbnál jobb fotókat készítsen az állatokról.
Rendszeresen jár a helyi erdős részekre, ahová egyik barátnője Jenny Gilleland is elkíséri, azért, hogy kisebb instrukciókkal segítse Alison munkáját. Az társfényképész annyiban segíti Alisont, hogy meghatározza számára az állatok elhelyezkedését, s ebből az információból, no és a hangok alapján tájékozódik. Például: “Madár két óránál 15 méterre” – hangzik a támpont, mire Alison Bartlett már állít is a fókuszon, és kattint.
Mostanra annyi képet halmozott fel otthonában, hogy kiállítást rendezett belőlük, New Miltonban, Hampshireben. Annak ellenére, hogy nem látja saját műveit, boldogsággal tölti el a tudat, hogy az emberek számára örömet okozott munkáival.
“Fáj, hogy nem láthatom a fotóimat, de ha példámmal ösztönzést adok más vakoknak arra, hogy folytassák hobbijukat, akkor megérte” – mondta a The Sun című brit lapnak. Tanulság nincs. Nagy-nagy RESPECT van!
FOLYT. KÖV.!
Források:
http://www.vakbaratalapitvany.hu/buszkesegeink/latasserult-hiressegek/
https://sg.hu/cikkek/it-tech/57848/vak-fotos-kiallitasa-angliaban
Ez fantasztikus! Még nem hallottam róla.
Köszönöm, szép napot!