Az asszony, akinek emberek milliói köszönhetik gyógyulásukat, Henrietta Lacks

Henrietta Lacks neve mondhatni véletlenül vált ismertté. Az asszonytól a tudta nélkül vettek szövetmintát, mielőtt 1951-ben méhnyakrákban meghalt. A sejtek – HeLa kódnéven – az orvostudomány felfedezéseinek egyik legfontosabb motorjai lettek.

Henrietta 1920. augusztus 18-án született Roanoke-ban. Anyja négy évvel később, a tizedik gyermek világrahozatalakor meghalt. Ezt követően az apa Cloverbe vitte a gyerekeket, ahol Henrietta a nagyapjához került, aki már nevelt egy másik unokát is. A kislány kezdettől fogva egy szobában aludt a “másik unokával” Day-jel, emiatt aztán nem volt meglepő, mikor tizennégy éves korában fia, majd négy évvel később kislánya született. A pár 1941 áprilisában összeházasodott. Azon a télen az USA belépett a háborúba. Pearl Harbor bombázása után az acél iránt megnőtt a kereslet, ezért a négytagú Lacks család északra, a Bethlehem Steel acélgyár közelébe, a baltimore-i Turner Stationbe költözött. További három gyerekük már itt született.

Henrietta 1951 januárjában ment először orvoshoz. Ekkor már több mint egy éve csomót érzett a méhénél, aztán vérezni is kezdett. A Johns Hopkins kórházba ment, ahol afroamerikai betegeket is fogadtak. A diagnózis méhnyakrák volt. Henrietta titkolta betegségét, és csak annyit mondott otthon, hogy újabb vizsgálatokra kell visszamennie a kórházba. Ugyanúgy élt, mint korábban, továbbra is ellátta családját, sőt néha még az unokatestvéreket is. Ahogy telt az idő, egyre rosszabbul lett, végül bent kellett maradnia a kórházban. Day mindennap a kórházhoz vitte a gyerekeket, Henrietta pedig az ablakhoz vonszolta magát, hogy nézhesse, ahogy játszanak. Napról napra egyre rosszabb állapotba került, a rák szinte minden szervére átterjedt. A fájdalomcsillapító módszerek kudarcot vallottak. Gladys, a nővére a rohamoknál egy párnát nyomott az asszony szájába, nehogy elharapja a nyelvét. „Mondd meg Daynek, hogy vigyázzon a gyerekekre! Ne hagyd, hogy bármi történjen velük” – ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt 1951. október 4-én meghalt.

Az orvos az első rádiumkezelés előtt mintát vett Henrietta egészséges és rákos sejtjeiből. A szövetek George Gey laborjába kerültek, aki harminc éve próbált rosszindulatú sejteket tenyészteni, hogy megtalálja a rák gyógymódját. A laborasszisztens, miután lezárta a kémcsöveket, az akkori gyakorlat szerint a „donor” kereszt- és vezetéknevének első két betűjét írta rájuk: HeLa. Henrietta rákos sejtjei rendkívül intenzíven szaporodni kezdtek. Gey pedig szétküldte a sejteket azoknak a tudósoknak, akik a rákkutatásban érdekeltek voltak. A HeLa eljutott Texasba, New Yorkba, Indiába, Amszterdamba, sőt teherhordó szamarakon még a chilei hegyekbe is.

Az asszony halála nagyjából egybeesett a poliojárvány (a poliovírus okozza a járványos gyermekbénulást, az ún. Heine-Medin betegséget) kirobbanásával. 1952 elején Jonas Salk bejelentette, hogy kifejlesztette a vakcinát, de az ellenszerek teszteléséhez használt, majmokból nyert sejtek a szükséges ipari mennyiségben túlságosan sokba kerültek volna. Az NFIP (National Foundation for Infantile Paralysis, a gyermekbénulásból felépült Franklin Delano Roosevelt által létrehozott alapítvány) sejttenyésztéssel foglalkozó tudósokhoz, köztük Gey-hez fordult. Utóbbi ekkorra már tisztában volt a HeLa-sejtek elképesztő növekedési képességével. Amikor az is bebizonyosodott, hogy a polióra minden más sejtnél érzékenyebbek, az NFIP létrehozott egy HeLa elosztóközpontot az ország legnevesebb afroamerikai egyetemén, a Tuskegee Intézetben, ahol hamarosan heti 20 ezer kémcsőnyi HeLát állítottak elő, Salk széruma pedig rendkívül hatékonynak bizonyult.

Logikus következményként adódott, hogy a HeLa-sejteket más kutatási célokra is elérhetővé kell tenni. Ennek érdekében két vállalkozó Microbiological Associates néven létrehozta az első „sejtgyárat”, amely már valóban ipari méretekben, profitszerzés céljából állított elő sejteket. Megszületett az emberi biológiai anyagokat forgalmazó, milliárd dolláros üzletág. Eközben a közvélemény, de legfőképpen a család mit sem tudott a történtekről.

Henrietta sejtjei óriási lökést adtak a virológia és a genetika fejlődésének (segítségükkel számolták meg például, hogy az emberi sejt negyvenhat kromoszómát tartalmaz, ami lehetővé tette a genetikai betegségek diagnosztizálását). A gyógyszerkutatók a HeLán tesztelték a szteroidok, kemoterápiás szerek, hormonok, vitaminok hatását. A hidegháború idején, a tudósok Henrietta sejtjein figyelték, hogyan pusztítaná el az atombomba a sejteket. A HeLa-sejtek az űrbe is eljutottak, és megdöbbentően viselkedtek: minden úttal egyre edzettebbek lettek és gyorsabban szaporodtak. Mintegy harminc évvel Henrietta halála után, a sejtjein végzett kutatások tárták fel, hogyan alakult ki a rákja. 1984-ben Harald zur Hausen azonosította a nemi úton terjedő humán papillómavírus 18-at (HPV 18). Hausen megfigyelte, hogy a HPV átadja a DNS-ét a gazdasejtnek, ahol az rákot előidéző fehérjéket kezd termelni. Ezek alapján létrehozta a HPV elleni vakcinát, amiért Nobel-díjat kapott.

1973-ban, miután tudósok rájöttek, hogy a HeLa képes a levegőn, porszemcséken vagy akár ruhán keresztül terjedni, és így megfertőzte a leggyakrabban használt sejtkultúrák zömét. A sejtek származás szerinti „szortírozásához” szükség lett volna a legközelebbi rokonoktól vett DNS-mintákra. Ekkor vérmintát kértek a családtól, hogy azonosíthassák, melyek a valódi HeLa-sejtek, és melyek a szennyezett minták. Lacks maga is nagyon szegény volt, családja se jutott előrébb. Így amikor a három elemit végzett férjét felhívták, ő az egészből csak annyit értett meg, hogy a neje valamilyen laborokban életben van, és hogy most az orvosok arra kíváncsiak, hogy a gyerekei nem rákosak-e. De az orvosok nem tudtak a félreértésről. És továbbra sem kértek konkrét engedélyt a sejtek kutatási felhasználására.

A mainstream médiában 1976-ban jelent meg először a történet. Henrietta gyermekei akkor tudták meg, hogy mennyit keresnek mások az anyjuk sejtjein, miközben ők sokszor saját biztosításukat és gyógyszereiket sem tudták fizetni. Christoph Lengauer, a Hopkins rákkutatója, aki a HeLa segítségével fejlesztette ki a fluoreszcens in situ hibridizáció (FISH) nevű, a kromoszómarendellenességek kimutatására szolgáló festéses eljárást, egy Henrietta beszínezett kromoszómáiról nyomtatott és bekeretezett képet ajándékozott Henrietta egyik lányának. Nem sokkal később a laborjában megmutatta az asszony két gyermekének a HeLa-sejteket kémcsőben, mikroszkóppal kivetítve. Épp sikerült elkapniuk azt a pillanatot, amikor az egyik sejt kettéosztódott. Megrendítő élmény lehetett.

Az, hogy kinek a tulajdonát képezik a testen kívül a sejtek, komoly bioetikai kérdés. A betegek sokszor nem is elsősorban az anyagi haszonból szeretnének részesedni, inkább arra vágynak, beleszólhassanak, mire használják fel a „részeiket”. Egyes kutatók szerint erkölcsi felelősségünk a tudomány fejlődése érdekében rendelkezésre bocsátani a szöveteinket. Mások úgy látják, hogy a tudomány nem írja felül az önrendelkezési vagy a személyes szabadsághoz való jogot.

A történet végül happy enddel zárult. 2013-ban a Lacks leszármazottak megállapodtak a Nemzeti Egészségügyi Intézettel (NIH), hogy Henrietta genomjának adataihoz csak azok férhetnek ezután hozzá, akik erre megkapják az engedélyt. A család két tagja részt vehet a kérelmek elbírálásában.

Rebecca Skloot újságíró egy biológiaórán hallott először Henrietta Lacksről. Majd mintegy tízévnyi kutatómunkával sikerült felgöngyölítenie az eseményeket. Henrietta Lacks halhatatlan élete című könyve 2010-ben jelent meg, és még ebben az évben létrehozta a Henrietta Lacks Alapítványt, amely olyan személyeket támogat, akiknek a szövetein a beleegyezésük nélkül végeztek kísérleteket.

A könyv nyomán film készült, Deborah (Henrietta lánya) szerepében Oprah Winfrey-vel.

FOLYT. KÖV.!