Miközben gyűjtögetem a híres asszonyok/nők munkásságáról szóló anyagokat, megpróbálok minél több területről meríteni. Úgy tűnik, mostanra a tudomány kissé háttérbe szorult. Emiatt ma egy tudós csajszit választottam.
Gondoltátok volna, hogy az első napház tervezője egy magyar nő volt? Személye hazánkban valószínűleg csak szűk, tudományos körökben ismert. Amerikában a „Sun Queen”-ként (Napkirálynőként) emlegetett tudós több találmánya is sorozatgyártásba került. A legismertebb szabadalma az első, szoláris fűtési rendszerrel működő „napház” volt, de nevéhez fűződik többek között az első napkemence (napenergiával fűtött hússütő berendezés), valamint az első napenergiával működő, a tengervíz sótalanítására alkalmas szerkezet ötlete is.
Telkes Mária 1900. december 12-én született Budapesten, apja Telkes Aladár bankigazgató. Nyolc testvére közül ő volt a legidősebb. Először matematika-fizika szakon diplomát, majd 1924-ben a fizikai kémia területén doktori fokozatot szerzett. Ebben az évben látogatta meg őt a Clevelandben élő konzul nagybátyja, Ludwig Ernő. Ez a találkozás hozta el élete nagy lehetőségét: nagybátyja meghívásának eleget téve Amerikába költözött. Munkásságát a clevelandi Biofizikai Intézet kutatólaborjában kezdte 1925-ben, ahol az agysejtek sugárzását kutatták. Egy Telkes Mária által készített elektromos fényképezőgéppel tudták megmérni az agysejtek infravörös sugarait.
1934-ben készített a The New York Times egy összeállítást Amerika akkori 11 legismertebb és legsikeresebb nőjéről, ahol filmszínészek, sportolók és közéleti szereplők mellett Telkes Mária is szerepelt egyetlen tudósként.
Néhány évvel később Bostonba költözött, ahol a Massachusettsi Műszaki Egyetem tanáraként és kutatójaként folytatta pályafutását. Innentől kezdve munkássága leginkább a napenergia felhasználásával kapcsolatos kutatásokra irányult. Abban az időben egy átlagos nyári napon a New York város egynegyedére eső napfényből származó energia nagyságrendje 2000 tonna szén elégetéséből származó hőnek felelt meg, amelynek ára az 1950-es években 25 ezer dollár körül volt. A napenergia-hasznosítás terén a legnagyobb problémát a hőtárolás jelentette. Erre talált megoldást Telkes a kémiai hőtárolás segítségével. Na, ez a rész kissé tudományos lesz 🙂 .
Nehézkesnek találta a hőtárolás addigi megoldásait nagy térfogatú víztartályok vagy kőzúzalék felhasználásával. Tudta, hogy a kristályos anyagok olvadásakor nagy hőmennyiség tárolódik el, megszilárdulásakor viszont felszabadul a fázisátalakulási hő. Hosszú ideig kutatott egy alacsony olvadáspontú, olcsó kristályos anyag után, amelynek nagy az olvadáshője. Végül úgy találta, hogy a célnak a glaubersó felel meg a legjobban; ennek olvadáspontja 32 Celsius-fok.
1948-ban Doverben egy szponzor segítségével kísérleti házat építetett, melynek fűtését teljes egészében a napenergia szolgáltatta volna. Ezért a ház déli homlokfalánák felső szintjét függőleges állású napkollektorokkal építette be, innen a meleg levegőt ventilátorok továbbították a mögöttük lévő sótároló kazettákra. A glaubersó az abszorbeált hőtől megolvadt, majd amikor este a ház lehűlt, megszilárdult, látens hője felszabadult, melegítve a ház belső helyiségeit. A rendszer legnagyobb előnye a felhasznált glaubersó-vegyület olcsósága, a viszonylag nagy hő leadásához szükséges relatíve kis mennyisége, valamint a rendszer „önmagát újrahasznosító jellege” volt. A látens hő felhasználásának elvét hőtárolási célokra egyre kiterjedtebben napjainkban is használják például a kollektoros rendszerek hőtárolására.
Telkes Máriának a napenergia hasznosítására vonatkozóan még számos szabadalma volt. Egyik legsikeresebb találmánya a második világháború amerikai katonai pilótáinak kifejlesztett, napenergiával működő tengervíz-sótalanító berendezése volt. Komoly problémát jelentett, hogy a háborúban a tengerre lezuhanó, szerencsétlenül járt repülőgépek pilótáinak ha sikerült is túlélniük a szerencsétlenséget, az ivóvízhiánnyal is meg kellett küzdeniük. Telkes szabadalmaztatott egy felfújható, napenergiával működő berendezést, amely naponta körülbelül 1 liter víz lepárlására volt alkalmas. A műanyag, átlátszó focilabdára emlékeztető eszköz belsejében el volt helyezve egy fekete filcpárna, amelyet a sós vízbe kellett mártani, és a hő hatására a gömb belső felületén csapódott le az édesvíz. A szabadalmat sorozatgyártás követte, és a háborúban minden pilóta felszerelésében elhelyeztek egy ilyen berendezést.
Ezen az elven működött egy másik, üzemi és városi vízellátásra is alkalmazható lepárlótelep szabadalma. Az alap-ötlet a sós vízből kizárólag napenergia-felhasználás segítségével történő édesvíz-előállítás volt. A tervek szerint az eljárással 100 négyzetméternyi felületen körülbelül 400 liter édesvizet lehetett volna kinyerni, ez a módszer azonban túl drágának bizonyult.
Továbbá tervezett egy napenergiával működő hússütőt is, amely Indiában terjedt el, ahol a napsütéses órák magas száma garantálta a háziasszonyoknak, hogy ételeik kellőképpen átsüljenek a berendezés segítségével. A találmány nagy sikerét itt is az egyszerű elven alapuló működése és könnyű hétköznapi használata, valamint a készülék alacsony fogyasztói ára jelentette.
Munkásságát és sikerességét több mint száz tudományos publikációja, valamint húsz szabadalma támasztja alá. Egyetemi oktatóként, majd később nagyvállalatok tanácsadójaként dolgozott, részt vett több állami megbízású tengerészeti és űrkutatási programban is. Kutatási eredményeinek jelentősége – a napenergia hasznosításának továbbfejlesztése – az 1970-es évek olajválsága óta tovább fokozódott. Tizenkét nemzetközi kitüntetés (köztük az Amerikai Tudományos és Kutatás-fejlesztési Hivatal díja) birtokosa.
Telkes Mária 1995-ben tért haza Magyarországra, és még abban az évben Budapesten hunyt el. Számos találmányával, melyek közül többet napjainkban is használnak, munkássága méltán lehet példaértékű mindenki számára.
FOLYT. KÖV.!
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Telkes_M%C3%A1ria
http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2009/tv0903/redey.html
http://www.hetek.hu/arcok/201108/az_ismeretlen_napkiralyno
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: