MyWay... MyFaith...

Az antropozófus gyógyászat megalapítója, Ita Wegman

Már régóta szeretnék az antropozófiáról írni, ehhez most jó ürügy Ita Wegman doktornő munkásságának bemutatása. Én a nyolcvanas évek elején keveredtem az Antropozófiai Társaság közelébe, amelyet akkoriban kevesen ismertek, és mintegy kiváltságnak számított feljutni abba a budai lakásba, ahol a társaság tagjai rendszeresen találkoztak. Azt hiszem, hogy a működésük akkoriban nem volt teljesen legális. Így én sem vertem nagy dobra, hogy hetente többször feljárok hozzájuk. Azontúl, hogy izgi volt a helyzet, rengeteget tanultam tőlük, érdekes előadásokat hallgattam, és egy csomó érdekes emberrel ismerkedtem meg. A közösségből egy néni, aki évek óta foglalkozott a steineri filozófiával, ismerte ebbéli hiányosságaimat, korrepetált a lakásán. Marika néni a Bimbó úton lakott, és hetente kétszer foglalkozott velem, együtt olvastuk és értelmeztük Steiner: Szabadság filozófiája c. művét. Számomra az a korszak már lezárult, de akkor fantasztikus élmény volt. Ma már a Waldorf pedagógia terjedésével, egyre több ember számára vált ismertté Steiner neve és az antropozófia fogalma.

Rudolf Steiner (1861–1925), a filozófia doktora, a 19. század végén kezdett bele egy újfajta világnézet megalapozásába, mely egyesíti az ókori időkből származó keleti bölcsességet és a modern nyugati társadalom tudományos gondolkodását. Az antropozófia kifejezés a görög “antropos” – melynek jelentése: az ember – és “sophia” – jelentése bölcsesség – szavakból tevődik össze. Ez azt jelenti, hogy a természettel, a kozmosszal és a sorsával kapcsolatban lévő, saját magára ráébredő ember áll a középpontban.  

Az antropozófia alapvető gondolatai:

  • A fizikai világon túl vannak más, magasabb világok is.
  • A világ, – beleértve a magasabb világokat is – megismerhető.
  • Az ember felváltva él a különböző világokban. Az átmenetet a születés és a halál, valamint az ébredés és az elalvás jelentik.
  • Az ember a szabad- és a karma által meghatározott cselekedetei révén folyamatosan fejlődik.
  • A népek, az emberiség, a Föld, a Naprendszer és az egész világegyetem fejlődik. Jelenleg a 4. kozmikus-, 5. geológiai- és 5. kultúrkorszakban élünk.
  • A magasabb világokban számos olyan lény él, akik az emberiség fejlődésén munkálkodnak.
  • Az emberi történelem legfontosabb eseménye Krisztus földi megjelenése.

Az ezen belüli, dr. Ita Wegman nevével fémjelzett antropozófus gyógyászat nem alternatív, hanem integratív orvoslás, amely a természettudományos, nyugati orvosláson alapszik, ezt azonban szellemtudományos nézőpontokkal egészíti ki. A diagnosztikában és terápiában minden olyan módszert, eszközt alkalmaz, mellyel a nyugati orvoslás rendelkezik: olyan orvosi eszközöket, mint a CT és MR, műtéteket, a szintetikus gyógyszereket vagy az intenzív orvoslást. Ezeken túl azonban olyan nézőpontokat is bevon a gyógyításba, melyeket az ember életútja, lelki és szellemi állapota egyénivé és testileg észlelhetővé tesz. Ilyenek például: a test felépítése és a testbeszéd, a tartás, a légzés, a kézfogás milyensége, a mozgás jellegzetességei, az alvási szokások, a meleg és hideg területek eloszlása a test felületén, a ritmusok. Az antropozófus gyógyászatban olyan konvencionális kezeléseket is alkalmaznak, mint gyógytorna, kemoterápia, műtétek, de idetartoznak a speciális antropozófus terápiák is: a gyógyeuritmia, művészeti terápiák, terápiás beszélgetések, ritmikus masszázs, antropozófus módszerek.

Az antropozófus gyógyászatnak immár majdnem százéves hagyománya van, koncepcióját Ita Wegman Rudolf Steinerrel közösen dolgozta ki. Mindkettőjüknek fontos volt, hogy az antropozófus orvosok a természettudományos tudás és gyakorlat terén naprakészek legyenek. Az antropozófus orvoslás napjainkban közel nyolcvan országban van otthon: úgy Fokvárosban mint Helsinkiben, úgy Moszkvában mint Los Angelesben vagy Hamburgban és Manilában. Az ilyen orvoslás azért korszerű, mert az embert egész személyiségként veszi figyelembe. Az antropozófus orvosok támogatják pácienseiket saját felelősségükben, elismerik jogaikat; támogatják őket abban, hogy részt vegyenek a terápia irányultságának kiválasztásában, és erősítik őket abban, hogy saját maguk fenntartsák egészségüket.

Ebben a korban olyan orvoslásra van szükség, mely a páciensnek lehetővé teszi, hogy maga tudjon dönteni, milyen terápiák felelnek meg neki, hogy a betegségét leküzdje, és személyes fejlődési lehetőségként élje meg. Sokan vallják, hogy az antropozófus gyógyászat ma társadalmi szükségszerűség!

Maria Hendrika Wegman 1876. február 22-én született Jáva szigetének nyugati részén, holland szülők első gyermekeként. Jó tanuló volt, sokat sportolt. Szülei Hendrik Wilhelmus Wegman tengerész, cukorgyári igazgató, anyja Henriette Charlotte Maria Offers voltak. Marianak négy testvére és egy féltestvére volt.

Maria 21 éves korában vegetáriánus lett, és kapcsolatba lépett a Teozófiai Társasággal is. 1900-ban Európába költözött, ahol gyógytornát, majd masszázs-terápiát tanult. 26 évesen találkozott először Rudolf Steinerrel, öt évvel később pedig megkezdte orvosi tanulmányait a Zürich-i Egyetemen, ahol ekkorra már elfogadott volt a női hallgatók jelenléte az orvostudományi területen. 1911-ben szerezte meg orvosi diplomáját, majd csatlakozott egy már meglévő praxisba. Az Ita keresztnevet a doktori disszertációjában használta először. Ekkor kezdte dr. Steinerrel fagyöngy-kísérleteit (Viscum album) a rákkezelésben. Két évvel később belépett az Antropozófiai Társaságba. 4 évvel később Steinerrel előállították rákellenes készítményüket az Iscar-t (ma Iscador néven gyártják). 42 éves korában már saját praxisa volt. 1920-ban házat vett Arlesheimben, és megnyitotta magánklinikáját. Néhány évvel később gyermekklinikát alapított ugyanott, majd 1935-ig munkatárs volt a Weleda gyógyszergyárban. A húszas évek elején Steiner felkérte, hogy legyen tagja az Antropozófiai Társaság elnökségének, melynek a dornachi Goetheanumban volt a székhelye. 

1923-1924 között Rudolf Steinerrel együtt írták könyvüket a gyógyító művészetről, az antropozófiai gyógyászatról: Grundlegendes für eine Erweiterung der Heilkunst nach geisteswissenschaftlichen Erkenntnissen. Ita Wegman Steiner gondozója volt tanítója 1925-ben bekövetkezett haláláig.

Arlesheim ekkor már gyógypedagógiai gyermekotthonként is működött. 1927 és 1934 között  Európa szerte terjesztette az antropozófiai gyógyászat tapasztalatait, különösképpen Németországban, Hollandiában és Angliában. Majd megalapította klinikájának társintézményét Ausztriában. Ezután orvosi központot hozott létre Berlinben, Londonban, Tessinben, majd 1937-ben Párizsban. 1935-ben számos tag kizárása mellett eltávolították az Általános Antropozófiai Társaság Vezetőségéből. 63 éves korában utazást tett Bulgáriában, ahol a bogumilok történetét tanulmányozta. Nem sokkal később az orvosi praxist feladta, Asconába költözött, gyógyszerkutatással foglalkozott. 1943 februárjában Arlesheimben hirtelen megbetegedett, lázas állapotba került. Influenzás tünetekkel és nagyfokú szívgyengeséggel ápolták. Saját véleménye szerint olyan betegségformán megy keresztül, amit az ismert kórképekkel nem lehet leírni. 1943. március 4-én, reggel 9 óra 55 perckor elhunyt.

FOLYT. KÖV.!

 

Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ita_Wegman

http://sztmszc.hu/node/753

http://www.camphill.hu/wp-content/uploads/Ita-Wegman-%C3%A9s-az-antropoz%C3%B3fia-riport-W.E.-Zeilmanss-al.pdf

http://www.noralap.eoldal.hu/cikkek/gyogyitas/ita-wegman-az-ember-fejlodesi-utja-es-a-gyogyito-muveszet-osszefuggese.html

http://www.waldorf.hu/hirek/ita_wegman_es_az_antropozofia

https://antromedicart.hu/

http://www.antropozofia.hu/mi_az_antropozofia

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!