„Fehér rózsa” volt a fedőneve és egyben a szimbóluma is a második világháború alatt tevékenykedő, keresztény német diákokból álló csoportnak. Sophie Scholl társaival együtt 1942 és 1943 között megpróbált szembeszállni a regnáló hatalommal. Összesen hat náciellenes röplapot készítettek és terjesztettek német egyetemeken és városokban. A mozgalom röpiratai nem csak bátorságról, hanem magas kulturális színvonalról, filozófiai képzettségról tanuskodtak, elsősorban a Bibliából, Arisztotelész, illetve Goethe, Schiller és Novalis munkáiból tartalmaztak idézeteket. Alátámasztandó, hogy sem Isten, sem pedig a kultúra magas művelői nem értenek egyet a zsarnokság eszméivel.
Sophie egy hatgyerekes család negyedik gyermekeként született és lutheránus nevelésben részesült. Nagy hatással volt rá, mikor 1937-ben bátyjait és barátait üldözni kezdték az Ifjúsági Mozgalomban való részvételük miatt. Rajzolt és festett, kapcsolatba került a kor elítélt, elhallgatott művészeivel, az un. degeneráltakkal; komolyan érdeklődött a filozófia és a teológia iránt. 1940-ben érettségizett, majd óvónő lett Ulm-Söflingenben. Istenben való keresztény hite és minden ember alapvető méltóságába vetett bizalma vezette a náci ideológiával szembeni ellenálláshoz.
1943-ban Münchenben Sophie és testvére, Hans egy barna kofferből gépelt papírokat helyeztek a földre:
„Ebben az utolsó órában
talán még nem túl késő ezt a förtelmes, minden kormányok torzszülöttjét a történelemből kiiktatni, hogy ne tudja aljasságait még újabbakkal tetézni. És most, mivel az utóbbi években szemünk teljesen kinyílott, és mivel tudjuk, kivel van dolgunk, éppen itt a legfőbb ideje, hogy ezzel a barna söpredékkel leszámoljunk.
Tanúsítsatok passzív ellenállást – ellenállást – ott, ahol éppen vagytok; álljátok útját a keresztény színezetű, ám ateista háborús gépezet továbbterjedésének, mielőtt túl késő lenne! Ha mindenki a másikra vár, kímélet nélkül és föltartóztathatatlanul el fog érni bennünket a bosszúálló nemezis, amikor majd az utolsó áldozat is eltűnik céltalanul a telhetetlen démon torkában.
Ezt a cédulát lehetőleg minél több példányban tessék lemásolni és terjeszteni! – a Fehér Rózsa”
Ezután öt további felhívást jelentett meg a csoport. A röplapok megtalálhatóak voltak az egyetemen, München utcáin és a levélszekrényekben. A Fehér rózsa megszületésében két elem játszott szerepet: első, hogy a csoport tagjai megtudták, hogy Hitler elkezdte kivégeztetni a szellemi fogyatékos gyermekeket. Sophie mesélte el ismerőseinek, hogyan szállították el a kicsiket teherautókkal SS-tisztek egy gyógyintézetből. Miután az első csoport a titokzatos utazásról nem tért vissza, az intézetben maradt gyerekek féltek, és kérdezősködni kezdtek arról, hogy hová tűntek a többiek. „A mennyországba” – felelték a nővérek kínjukban. Ettől kezdve énekelve szálltak be az értük érkezett kocsikba. A másik pedig, hogy az iskolában egy kiváló zsidó származású tanár tanította őket, akit egy napon, csakúgy, minden ésszerű ok nélkül a katedra elé állítottak, majd mindenkinek egyenként szembe kellett köpni.
Sophie, és a csoport többi tagja (Hans, Willi, Christoph és Alexander) megpróbálták ráébreszteni az embereket arra, hogy „Ezt a mozgalmat már a kezdet kezdetén a félrevezetett emberekre alapozták, ez a mozgalom már megindulásakor gyökeréig romlott volt, és csak a szüntelen hazudozással tudta magát fenntartani.” Még maga Hitler is megírja könyvének egy korábbi kiadásában: ,,Az ember nem is hinné, mennyire be kell csapni egy népet ahhoz, hogy kormányozhassa.
A hatodik röpiratszórási akció során, 1943. február 18-án a müncheni egyetemen Sophie és testvére 1700 röplapot osztott szét. Ahogy Sophie az egyetemi aula kupolájából ledobott egy köteg papírt, s a lapok úgy szóródtak szét az aulában, mint egy fehér rózsa szirmai. Az épület gondnoka felfedezte tettüket és a rektori hivatalba vitte őket. Az egyetem rektora és jogtanácsosa több órai kihallgatás után átadta a testvéreket a Gestaponak. Ezután öt nap vallatás következett (ezt az időszakot dolgozza fel a Marc Rothemund filmje). A börtöntársak beszámoltak arról a bámulatos ellenállásról, amelyet Sophie tanúsított. Képes volt órákon át az orránál fogva vezetni egy profi kihallgató tisztet, és meggyőzni ártatlanságáról. Majd – miután bátyja összeomlott – ugyanazzal az elszántsággal bizonyította saját felelősségét társai megmentése érdekében. A hatodik napon a zártkörű tárgyaláson a bíráknak már-már pimasz bátorsággal halkan ennyit mondott: „Hamarosan Önök állnak majd a helyemen.”
Sophie-t, Hansot és Christoph Probstot guillotine általi halálbüntetésre ítélték. Először Sophie-t vitték a kivégzésre. Az udvaron ennyit mondott csupán: „Süt még a nap!” Naplóiból kiderül, hogy ez számára mindig Jézus Krisztus szeretetét és erejét jelentette. Az őrök egyszerűen nem tudták felfogni, hogy ilyen egyáltalán lehetséges. A hóhér – aki addig háromezer embert végzett ki – kijelentette, hogy soha senkit sem látott így meghalni. Haláluk után a hat röplap másolatát Helmuth James Graf von Moltke jogász csempészte ki az országból Skandinávián át Angliába, ahol a szövetségesek milliószám sokszorosították, majd szórták szét Németország felett 1943 közepén, A Müncheni Diákok Manifesztuma címen. Az hetvenes évek óta mint a kevés német hősnő egyikét ünneplik, akik a második világháború alatt aktívan ellenálltak a Harmadik Birodalom hatalmának.
FOLYT. KÖV.!
Források:
http://centrifuga.blog.hu/2013/02/22/vilag_tanitonoi_sophie_scholl
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sophie_Scholl
https://port.hu/adatlap/film/tv/sophie-scholl-aki-szembeszallt-hitlerrel-sophie-scholl-die-letzten-tage/movie-71779
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: