Gazdag magyar arisztokrata családban született, majd szegény lány lett belőle, mégis rátalált az albán király. Apponyi Géraldine kalandos történetéből a francia Joséphine Dedet írt nagyszabású memoárt.
Géraldine 1915-ben született Budapesten, egy előkelő grófi családban, a magyar politikai életben többször számottevő szerepet játszó Apponyiak közé. Édesanyja Gledys Stuart amerikai milliomos- és kalandornő volt, aki miután elvált a férjétől, a három közös gyermeküket is az apjuknál hagyta. Az apa nem sokkal az első világháború után elhunyt, és noha a család még így is kiváló neveltetésben részesítette az ifjú lányt (Párizsban és Bécsben tanult), a harmincas évekre már alaposan elszegényedett. Emiatt a híresen szép lánynak is munkába kellett állnia: gépírónőként és a Magyar Nemzeti Múzeum kioszkjában idegenvezetőként dolgozott.
Géraldine mindössze huszonkét éves volt, amikor a tiranai udvarban bemutatták Albánia uralkodójának. Zogu király abban az időben már szeretett volna megnősülni, és dinasztiát alapítani. A király fiatalkorában két évet Bécsben élt, folyékonyan beszélt németül, és „nagyon kedvelte az osztrák-magyar monarchiabeli hölgyeket”, de ugyanilyen fontos szempont volt számára, hogy jövendőbelije megértéssel viszonyuljon az albánokhoz. Joséphine Dedet szerint az uralkodónak egészen határozott elképzelései voltak jövendőbelijéről. „Egy arisztokratát, lehetőleg pedig egy magyar vagy osztrák hölgyet szeretett volna feleségül venni, akivel szilárd monarchiát akart alapítani”.
Több fiatal nőt is bemutattak a királynak, köztük volt Teleki Katalin grófnő is, aki levelet írt Géraldine-nak, melyben arról biztosította barátnőjét, hogy a király elbűvölő ember, egyúttal arra biztatta, utazzon el Tiranába. Géraldine-t kétségek gyötörték, és szabályosan meg kellett győzni az albániai utazásról. „Úgy képzeltem – persze helytelenül –, hogy egyfajta rabszolgapiacra visznek, és lázadoztam ez ellen” – idézi Joséphine Dedet a majdani királynét. Ha élt volna az apja, Apponyi Gyula gróf, valószínűleg soha nem egyezett volna bele ebbe a frigybe. „Az albán utazás egyfajta sokként érte, hiszen először az országba szeretett bele, és igazából nem is számított arra, hogy első látásra beleszeret a királyba, de végül ez történt. A király persze már látott róla fotót korábban, és amikor személyesen találkoztak, nagyon bájosnak és gyönyörűnek találta” – mesélte az írónő.
A házasság először egy diplomáciai megállapodás eredményének tűnt, mely Magyarország számára is fontos volt. A trianoni szerződés következtében Magyarország elveszítette területének kétharmadát, az ország azonban szerette volna visszaszerezni régi presztízsét. Az albánok szempontjából Magyarország semleges országnak számított, amely nem akarta lerohanni őket. Géraldine a nagy kulturális különbségek ellenére is gyorsan beilleszkedett Albániában, és igyekezett minél jobb királynőjévé lenni újdonsült népének. E tekintetben Sissi példája lebegett a szeme előtt. Az albánok nagy szeretettel fogadták új királynéjukat, és szimpátiájukat egyből elnyerte azzal, hogy nagyon gyorsan megtanult albánul. „Fiatal volt és nagyon szép, emellett katolikus. Az albán lakosság 10 százaléka akkor a katolikus kisebbséghez tartozott, ők természetesen nagyon örültek ennek a házasságnak, annak, hogy a muszlim királyuk egy katolikus nőt vesz feleségül. A jegyessége alatt Géraldine minden reggel a katolikus templomban imádkozott, és az albánok összességében nagyon pozitívan reagáltak a jelenlétére, hiszen Albániában nem volt harc a muszlimok és a keresztény kisebbségek között. Nagyon sok volt a vegyesházasság, a vallási közösségek között harmónia uralkodott. Emellett modern fiatal nő volt: rendszeresen sportolt, ami nem volt annyira elterjedt még akkoriban, teniszezett, úszott, és nagyon tisztelettudó volt. Tisztelte az albán hagyományokat, nem próbálta megmondani az embereknek, hogyan cselekedjenek, inkább igyekezett megérteni őket, mielőtt cselekvésre szánta volna el magát. Nagyon hamar aktívan kivette részét a szociális és oktatási ügyekből is” – vázolja fel az új királyné első napjait Dedet.
Az idill nem tartott sokáig, a királyi családnak, nem sokkal a házasságkötésüket követően, 1939 áprilisában menekülnie kellett, mikor Mussolini lerohanta Albániát. Az olaszok azon a napon bombázták az országot, amikor Géraldine életet adott a fiának. A menekülő család útja számos országon keresztül Londonba vezetett. Innen az ötvenes években Egyiptomba költöztek, de az ottani monarchia bukásakor ismét tovább kellett állniuk, ezúttal Franciaországba. Zogu ekkor már nagyon beteg volt, és 1961-ben el is hunyt. A férje mellett a száműzetésben végig kitartó Géraldine ezután Spanyolországban vásárolt birtokot, ahol a család 1979-ig élt, utána pedig Dél-Afrikában telepedtek le. A trón visszaszerzésében mindvégig reménykedő Leka a rendszerváltás után visszatért Albániába, ahol még népszavazást is kiírtak az új államformáról, de végül a köztársaság győzött a monarchiával szemben.
Joséphine Dedet szerint Géraldine ízig-vérig huszadik századi európai nő volt. „Annyira szerette a férjét és a férje országát, hogy soha nem bánt meg semmit. Nagyon nehéz élete volt, mindig azt mondogatta, hogy ő nem kívánt ilyen kalandos életet magának. Szívén viselte azoknak az albánoknak a sorsát, akik a kommunista uralom alatt sínylődtek, és azokét, akik a fasiszták, majd a kommunisták miatt külföldre menekültek. Tudta, hogy nem ő az egyetlen, aki szenved, és sosem feledkezett meg az albán emberek szenvedéseiről. Emellett tisztában volt a magyarok szenvedéseivel is, és sokkolták a magyarországi események, különösen, ami 1956-ban történt”.
Géraldine élete végén visszatért egykori uralkodása helyszínére: 2002-ben az albán képviselőház hívására visszatelepedett Tiranába, de a szervezete már nem bírta a dél-afrikai klíma utáni változást, és néhány hónapon belül, 87 éves korában elhunyt. A rendszerváltás után Geraldine többször tervbe vette azt is, hogy hazalátogat Magyarországra, ami végül nem valósult meg.
FOLYT. KÖV.!
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Geraldine_alb%C3%A1n_kir%C3%A1lyn%C3%A9
http://www.life.hu/kult/20130218-gepironobol-kiralyne-apponyi-geraldine-az-alban-sissi.html
Köszönöm, hogy aktualizáltál.
Igen, az albánok ma is szeretettel beszélnek róla. Mindig szóba hozzák, amikor megtudják, hogy magyarok vagyunk. Az unokája Leka herceg nagyon kedves személyiség, legutóbb a Tiranai Magyar Nagykövetség 1956. október 23-a alkalmából rendezett fogadásán találkoztunk vele.