A mai nőt egy pasira cseréltem. Legfőbb jellemzői: kínai, Kínában még a nevét sem lehet kiejteni, és az, hogy nagyon szeretem a munkáit. Mindezeket az infókat összepakoltam, összeráztam, az eredmény egy erőteljes, provokatív alkotó: Ai Weiwei (Aj Vejvej). Őt tartják az egyik legismertebb kínai művésznek, aki nemcsak képzőművész, hanem aktivista és építész is egyben. A hazájában nem állíthat ki, sőt, mint már írtam, még a neve említése is tilos.
Ai 1957-ben született Pekingben, egy meglehetősen viharos politikai helyzetben. Apja, Ai Qing (Aj Csing), aki saját bevallása szerint rendkívül nagy hatással volt rá, Párizsban tanult képzőművészetet, hazájába visszatérve azonban verseket kezdett írni, hovatovább a korai maoista korszak elismert költője lett. Először éltette a kommunizmust, majd kegyvesztett lett, bebörtönzést és megaláztatást kellett elviselnie.
Ai Weiwei a Pekingi Filmakadémián tanult, de miután nem érezte kellően szabadnak az ottani légkört, New Yorkba utazott, ahol 12 évig élt, néhány évig művészeti tanulmányokat folytatott, alkalmi munkákat vállalt, és rengeteget fotózott (e műveiből néhány éve az Ernst Múzeumban is látható volt egy válogatás). Nagy tisztelője volt Andy Warholnak és Marcell Duchampnak. Míg az Egyesült Államokban tartózkodott, szinte ott volt az összes tüntetésen és egy-két éhségsztrájkban is részt vett egészen 1993-ig, amikor is megtudta, hogy apja súlyosan megbetegedett és haza utazott Pekingbe. Ekkor szembesült a szomorú ténnyel, hogy a kormány elkezdett likvidálni minden olyan írót, festőt és filmrendezőt, akik a Párt ellen fordultak. Ennek hatásárára Weiwei megalkotta a Black, White és a Grey Cover Book című könyvsorozatot, melyet underground stílusban adott ki és kéz alatt terjesztett, hogy a művészek ezeken keresztül tudjanak kommunikálni.
A művészetében az áttörést számára az 1995-ös év hozta meg. Ekkor Uli Sigg, Svájc egykori pekingi nagykövete felkarolta és bemutatta Harald Szeemann-nak, aki sokat tett azért, hogy a kínai kortárs művészet berobbanjon a nemzetközi köztudatba. Munkássága egyre ismertebb lett, aktivista programjainak pedig több negatív hozadéka volt. Egyrészt Kínában a neve és munkássága betiltásra került, a titkosrendőrség pedig minden alkalmat megragadott a vegzálására. Miután Weiwei munkásságának alapja a kommunikáció, a szólásszabadság ilyen mértékű korlátozása mellett ez nem is meglepő. A könyvek híre viszonylag gyorsan terjedt a kínai médián keresztül, majd az alkalmat jól kihasználva 2000-ben egy kiállítást hozott létre, amely a ’90-es évek végét foglalta össze kínaiul: Uncooperative Attitude, angolul egyszerűen Fuck Off (ezt inkább nem fordítanám le) címmel. Ezek hatására Ai Weiwei a kínai kortársművészet központi alakjává vált és a befolyásával próbált harcolni az emberi jogokért.
FAKE Design néven létrehozta stúdióját és az építkezéssel is elkezdett foglalkozni. Ő volt az egyik kreatív munkatársa annak a cégnek, amelyik a Pekingi Nemzeti Stadiont díszítette a 2008-as Olimpiára, amit mellesleg teljes szívéből megvetett, mert egy hatalmas képmutatásnak tartotta. 2011-ben leromboltatták a stúdióját, majd később a rendőrség letartóztatta a pekingi reptéren gazdasági bűncselekmény vádjával és bezárták. 81 nap után kiengedték, de szinte a végletekig korlátozták mindenben, mi több, az adóhatóság 2,4 millió dolláros büntetést szabott ki rá.
Néhány munkájáról:
A művésznek a 2010-es év rendkívül termékeny volt. Legnagyobb szabású kiállítását a londoni Tate Modern Turbine Halljában rendezte. A Sunflower Seeds elnevezésű projekt keretén belül a Hall padlójára körülbelül 10 cm vastagságban került elhelyezésre nagyjából százmillió, kézzel készített és festett porcelán napraforgómag. A valós méretű magok elkészítésével közel 1600 embernek adott jól fizető munkát a porcelán fővárosként is ismert délkeleti Jingdezhenben (Csingtöcsen). A kiállítás alatt a látogatók sétálhattak rajta, beletemetkezhettek vagy akár játszhattak is velük, viszont a múzeum – a keletkező porcelántörmelék egészségkárosító hatására hivatkozta – megszüntette ezt a fajta kapcsolatot mű és néző között, valamint megkérték a látogatókat, ne vigyenek haza a magokból egyet sem. A művésznek egyébként eredeti célkitűzésében szerepelt, hogy az apró porcelánokból a látogatók hazavihetnek, és úgy nyilatkozott, hogy ő – mint néző -biztosan el is tett volna néhány darabot. A mű egyébként több kérdéskört is feszeget: a tömegtermelés, az individualizmus valamint a porcelán, mint anyag használatával kapcsolatos kérdések is felvetődnek.
A Leszbosz szigetén partot ért menekültek mentőmellényeiből készített berlini installációjának vegyes fogadtatása sem tántorította el e mellények újbóli felhasználásától; ezúttal több mint ezer lebeg belőlük lótuszvirágokhoz hasonlóan ötös csoportokban, 201 gyűrűre montírozva az Oberes Belvedere fölötti barokk medencében, felülről nézve Ai Weiwei védjegyét, egy kalligrafikus f betűt formálva. Hogy ez az f pontosan mit is jelent, arra a művész a sajtótájékoztatón sem adott egyértelmű választ; valószínűleg mindig mást. Saját cége, a Fake Design nevében a kezdőbetűt. De ugyanígy lehet a szabadság kezdőbetűje is, ráadásul akár angol, akár német nyelven. És mivel ez a kiállítás német nyelvterületen van, ezúttal értelmezhető a menekült szó német megfelelője, a Flüchtling első betűjeként is. Ez a többértelműség a keleti kultúrának általában, és Ai Weiwei munkáinak különösen fontos jellemzője.
2013-ban a Velencei Biennálén állította ki Bang elnevezésű installációját. A mintegy 886 háromlábú faszékből összeállított alkotás a tömegtermelés milyensége ellen formál kritikát. Az installációhoz használt székek hagyományos, tradicionális bútorok, melyeket minden kínai család jól ismer, sokszor generációk használták ugyanazt a darabot. Azonban a termelés megváltozott, és a hagyományos fa ülőalkalmatosságokat felváltotta a fém és a műanyag alapanyagú székek sokasága, melyek teljes mértékben felülírják a hagyományokat; a tárgyak már nem rendelkeznek egyéb tulajdonságokkal, sem esetlegesen emlékekkel vagy történetekkel, csupán a funkciójukat töltik be. A felhasznált székek hagyományőrző kézművesek munkája, ami – mint mesterség – rendkívül ritka manapság. Az installáció a német pavilonban került elhelyezésre (Susanne Gaensheimer kurátor felkérésére). Ai maga nem tudott megjelenni a Biennálén, mivel továbbra sem utazhatott szabadon, az édesanyját küldte el maga helyett Velencébe.
Összességében elmondható, hogy Ai Weiwei munkásságában a provokáció, a kommunikáció, valamint a dokumentáció folyamatosan jelen lévő elemek. A művész nap mint nap rengeteg időt tölt a neten, igyekszik minél inkább jelen lenni és hatást gyakorolni – amire és akire csak lehet. Bár sokan és sokszor próbálják akadályozni, művészetére ez inkább – ha lehet ilyet mondani – kedvező hatással van; ahogy egyik interjújában mondta: “Ettől csak még híresebb leszek!”
FOLYT. KÖV.!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: