Rotschild Klára karrierje nem a szocializmusban kezdődött. A háború előtt teremtette meg ízléses, elegáns, a legújabb párizsi trendeket követő szalonját, amely a fiatal magyar arisztokrácia felkapott helyeként vonult be a köztudatba. Horthy István, illetve Faruk egyiptomi király esküvője világhírnévre emelte a tervezőnőt. A francia divatvilág mellett otthonosan mozgott a legfölsőbb politikai körökben is, magyarországi látogatásukkor a külföldi delegációk lady programja mindig a Váci utcai Clara szalonba vezetett. Sorsa már a csillagokban eldöntetett: édesapja, Rotschild Ábrahám férfiszabó, édesanyja, Spirer Regina pedig varrónő volt. Noha egyáltalán nem örökölte ezeket a remek géneket – sem szabni, sem varrni, sőt rajzolni sem tudott –, mégis olyan kreatívitással áldotta meg a gondviselés, hogy sikerült időtálló márkát teremtenie. A divattervező profi rajzolókkal, szabászokkal, varró- és hímzőnőkkel dolgozott. Kiválóan tudott próbababán tervezni, babára igazítani az anyagot. Egy energikus, tehetséges szakemberekből álló, erős csapatot épített maga köré, és a szüleitől megtanult módon instruálta őket. A párizsi kifutók modelljeit az agyával lefotózta, majd itthon kisebb-nagyobb változtatásokkal a stábjával közösen megvalósította azokat. Ügyesen kinézte a vezető divatházak főbb vonalait, mindig vigyázott arra, hogy kizárólag olyan modelleket válasszon, amelyek variálhatóak voltak. Kiváltságos helyzetének köszönhetően egy-egy külföldi divatesemény után bejutott a kulisszák mögé, ott közelről láthatta a legújabb trendeket. Különleges viszonyt ápolt a kommunista elittel, diplomaták és színésznők mellett, Münnich Ferencné, Kádár János felesége, Tamáska Mária és Tito jugoszláv elnök felesége, Jovanka Broz is megfordultak szalonjában. Arról, hogy hogyan élte túl a második világháború borzalmait, csak feltételezéseink vannak. Vélhetően befolyásos kapcsolatainak köszönhette, hogy életben maradt, népes családjából csaknem egyedül. Család tagjai, egy lánytestvére kivételével, meghaltak Auschwitzban. Klára férje, akivel a húszas években kötött házasságot, a jómódú textiles családból származó Glücksthal Pál munkaszolgálatosként vesztette életét. Egy ideig sikerült megbújnia svéd papírokkal Újlipótváros egyik menedékházában. Onnan hurcolták el, majd végleg nyoma veszett. Klára nem ment férjhez többet (a Vogue magazinról elkeresztelt fehér uszkárjával) Vogival élt a Petőfi Sándor utca háromban. Hajdani munkatársai, manökenjei elmondták, hogy „Klára a munkájának élt. Késő estig dolgozott bent a szalonban. Nagyon szerették beosztottjai, sok keresztgyereke volt. Ebben persze van egy kis csavar is. A keresztvíz alá testvére, a katolikus Fáth Manci tartotta az újszülöttet, nem Klára, aki élete végéig ragaszkodott izraelita vallásához. Zsidóságáról, férjéhez fűződő viszonyáról, és hogy ki segítette az üldözés idején, nem beszélt. Legalábbis nincs tudomásunk róla.” Simonovics Ildikó divattörténész szerint Rotschild Kláráról kevés tényanyag áll rendelkezésre, életének bizonyos részeit máig homály borítja.
Szalonját 1945-ben indította újra. Vállalkozása valószínűleg nem kerülhette el az államosítást, mert Rotschild Klára nevével 1952-ben az Átex (Állami Textilkereskedelmi Vállalat) munkatársai között találkoztunk, ahol mint szabónő működött. Itt is kamatoztatta rendkívüli képességeit, valószínűleg irányító szerepet töltött be a szocialista mamutcégnél. A vállalatot gyakran érte az a vád, hogy a szocialista nőnek megfelelő modellek helyett a párizsi divatvilág hatásai érvényesülnek a termékeken.
Vajon hogyan tudott valaki ilyen priusszal – mint a Horthy-rendszer közkedvelt tervezője – ekkora karriert befutni a szocializmusban? Sokan KGST – s Mata Harinak nevezték. Simonovics a tervező lenyűgöző tehetségének és remek emberismeretének könyveli el mindezt. Jól bevált külföldi kapcsolatai voltak a háború előtti időkből, párizsi és bécsi összeköttetései segítségével nyugatról tudott anyagot szerezni. A szocialista elittel kötött alku révén immár állami pénzen utazott Párizsba, ahol a legnagyobb divatházakhoz volt bejáratos: Dior, Patou, Lanvin-Castillo, Nina Ricci, Chanel, Balmain és Givenchy néhány azok közül, akiknek bemutatóit látogatta. Utóbbival, Hubert de Givenchyval személyes jó viszonyt ápolt egészen a haláláig. Az életét kutató divattörténész szerint Tito feleségének egy méretre szabott, állítható próbababát rendelt Párizsból. Erre próbálták az öltözékeket. Később, amikor a hízásra hajlamos Jovanka kinőtte a próbababát, ami csak bizonyos méretig volt állítható, akkor vattadarabokat tömtek a bábura, hogy lépést tudjanak tartani az elnökné gyors méretváltozásaival. A puritán Kádár Jánosnéval, aki a szocializmus divatos elvtársnőivel ellentétben nem szeretett „villogni”, nehezebb dolga volt. “Mint az ország első asszonyának kötelessége volt innen öltözni, ám Kádár feleségének nem volt érzéke és ízlése a divathoz” – mondja Simonovics. Ha Kádárnéról fennmaradt fotókat nézegetünk, magunktól is rájövünk, hogy ritka kivételes vezető-feleség volt: nem érdekelték a ruhák. Egyszer elegáns férfi szőrmekabátot küldött ajándékba Kádár Jánosnak, aki azon nyomban vissza is adta a pazar darabot. Döntését az alábbi válasszal indokolta: „Nagyon kedves, Klárika, de én nem vagyok filmszínész.” Tito, amikor csak tehette, igyekezett kifejezni háláját a divatdiktátornak. Egyszer híre ment, hogy Klára öreg kutyája, Vogi elpusztult, két kis fehér uszkárt és egy halom orchideát küldött számára.
„Ruhakölteményei 120–400 dollárért kaphatók. Diplomaták és pártvezetők feleségei öltözködnek nála, a szovjet követségen dolgozó 500 nő java tőle rendelt ruhát az októberi forradalom 50. évfordulójára rendezett ünnepségre” – írta a Life magazin 1967 decemberében Rotschild Kláráról, kiemelve, hogy a divattervező Kelet-Európában egymaga testesíti meg azt, amit Párizsban Christian Dior és Yves Saint Laurent. A Váci utcai haute couture szalon lassan összeolvadt Rotschild Klára nevével, és elkezdték így emlegetni. Valamikor a hetvenes években lett Clara szalon. Az itt készült ruhadarabok címkéjén ott virított a legendás C. R. monogram, ami az évek során márkává nőtte ki magát. Klára asszony nagymestere volt a brandépítésnek. Elegáns ruháival sikerült egy csöppnyi Párizst varázsolnia a szocialista Budapestre. A szalonjában nem lehetett akárkiből modell. A szépség, a jó alak, a mozgás vajmi kevés volt, manökenjeinek nyelveket kellett beszélniük, és tudniuk kellett megfelelően viselkedni a híres, és befolyásos emberek társaságában. Például a mai is ismert Pataki Ágit is ő fedezte fel.
Az 1976-ban bekövetkezett hirtelen és tragikus halála nem volt mindennapi lezárása az életének. Patz Dóri, az egyik Rotschild-manöken beszámolója szerint az öngyilkosságot megelőző este telefonon felhívta a tervezőt, hogy másnap utazzon le velük a Balatonra. Mire Rotschild a következőket válaszolta: „Anya, nem megyek, mert nincs kedvem társaságba menni.” Ez péntek este történt. Klára szombat reggel ugrott ki lakásának ablakán. Ekkor már régóta szenvedett egy sikertelen fogbeültetés miatt. De talán nem ez volt halálának az egyetlen oka. Simonovics szerint az idősödő tervező helyére sokan pályáztak. Új nemzedék született: az Iparművészeti Főiskoláról rengeteg fiatal tervező került ki. A „nagy öreg” ekkor már 72 éves volt, akit ifjú vetélytársai megpróbálták háttérbe szorítani.
FOLYT. KÖV.!
Részlet Szanyi Gyöngyi Glaszékesztyű c. dokumentumfilmjéből.
