… ehhez azonban olyan pedagógus kell, aki ezt elhiteti velünk. Az utóbbi időben kissé behavazódtam, meg aztán nem is tudtam, hogy kiről írjak. Ma reggel megvilágosodtam, ehhez szerencsémre hozzásegített egy volt tanítóképzős csoporttársam. Ő juttatta eszembe az egyik legkedvesebb tanáromat (nekem hál’Istennek sok volt), aki már 2013 óta nincs közöttünk. Ő Szendrei Juli. Rajongtunk érte, pedig nem volt egyszerű helyzetben, matematikát tanított egy olyan intézményben, ahol, mit mondjak, nem zseniket képeznek. Általános iskolában jó matekos voltam, amit ugyancsak egy szuper tanárnőnek, László Marika néninek köszönhettem. A középiskolás években, noha fizika tagozaton kezdtem, szép lassan elsorvadt a matematika iránti lelkesedésem. Érettségi után először a Tanítóképző Főiskolára kerültem, és ott találkoztam Julival, és ismét jeles lettem matekból.
Szendrei Julianna (1948-2013), már a neve is szimpatikus, a matematikatanítás nemzetközileg elismert kiemelkedő egyénisége volt.
Pályáját 1970-ben az Országos Pedagógiai Intézetben kezdte, ahol fő feladata az általános iskolai matematikatanítás korszerűsítésében való részvétel volt, a Varga Tamás (tanár) vezette munkacsoportban. Társszerzője volt az 1978-ban megjelentetett matematika tantervnek, amelyhez ugyancsak társszerzőkkel útmutatókat, kézikönyveket, tankönyveket írt. Megtervezte és megszervezte az új tanterv tanítására felkészítő, iskolatévével segített regionális tanfolyamok rendszerét. 1983-ban részt vett az IEA (International Association for the Evaluation of Educational Achievement) II. nemzetközi matematika vizsgálat magyarországi lebonyolításában, valamint a feltárt adatok és összefüggések dokumentálásában.
Később a szakközépiskolák matematikatanításának gondozója, a matematika OKTV és érettségi felelőse volt. Az Országos Pedagógiai Intézet megszűnését követően egy évig az Országos Közoktatási Intézetben dolgozott. Eközben 1991-től haláláig főállásban a Budapesti Tanítóképző Főiskolán tanított, ahol a Matematika Tanszék vezetője volt.
Disszertációját (Matematikatanításunk nemzetközi mérlegen) matematikai statisztikából 1993-ban védte meg, melyet az ELTE doktori tanácsa PhD egyenértékűnek fogadott el. Aztán részt vett az 1995-ös és 2003-as Nemzeti Alaptanterv kidolgozásában is, majd három évig koordinált egy TEMPUS projektet, amely magyar, francia, olasz, német egyetemek munkáját fogta össze.
Főiskolás életünk kezdetén egyik társunk meghívta a csoportot egy ismerkedős fonyódi hétvégére. Mindössze hárman fogadtuk el az invitálást, és emiatt édesnégyesben töltöttük a hétvégét: Bencze Erzsi, a meghívó, Juli, aki valószínűleg itt szeretett volna megismerkedni az új csoportjával, S. Józsi és én. Baromi jól éreztük magunkat. Bicajoztunk, társasoztunk, jókat ettünk és rengeteget beszélgettünk. Erre a néhány napra úgy emlékszem vissza, hogy ekkor alapozódott meg az én tanítói attitűdöm. Ő volt az első példaképem ezen a pályán, a kör később bővült Winkler Mártával, Gabnai Katival, Czibula Katival, Beke Katával, de az első AHA-élményem Julihoz kötődött. A vele való beszélgetések során jutottam el oda, amit mindig is sejtettem, hogy a poroszos pedagógián túl is van élet, sőt. Hamar kiderült, hogy hasonlóképp gondolkodunk a világról, és olyan iskoláról vízionáltunk, ahol a „matek” nem a rettegett, utált tantárgy, hanem az emberi gondolkodás és magatartás jelképe. Ilyen matematikát tanított ő évtizedeken át a tanítóképzőben. S ilyen matematikát képzelt el, amikor Loránd Ferenc Komp-csoportjához csatlakozott, s esélyegyenlőséget, a különbözőségekhez igazodó iskolát, iskolarendszert, tankönyvet, tantervet, tantestületet. Határozottan képviselte, hogy lehetséges az egyéni képességstruktúrákhoz, érdeklődéshez igazodó matematikaprogramokat fejleszteni. Amíg tanítottam, mindig tudtunk egymásról. Utoljára a BME-n futottunk össze, ahol egy Angliából érkezett egyetemi tanár tartott workshopot. Juli szervezője volt a rendezvénynek, emiatt nem volt ideje csicseregni velem, mindössze egy mosolyra futotta. Ebben a mosolyban benne volt, hogy Te tudod, és én is tudom, hogy még mindig azt gondoljuk a világról, amit korábban. Ezután nem sokkal pályaelhagyó lettem, és csak a barátoktól tudtam róla.
Közös ismerősünk elbeszéléséből tudtam meg, hogy (daganatos)betegségét milyen higgadtan viselte. Az emberi méltóság, az emberi nagyság megérintett mindenkit, aki közelről figyelte Juli küzdelmét. Csodálták, és a nyugalma átáradt a barátokra is, akiknek eszébe sem jutott, hogy ez a harc a betegséggel az ő vereségével is végződhet.
Olyannyira nem számolt ő sem a vereség lehetőségével, hogy “A Hálózat a Tanszabadságért mozgalom” soraiban konok következetességgel állt a rendszerkritikai gondolkodás élére. A maga megszokott, csendes, tárgyilagos, de határozott módján. Még az utolsó napjaiban is részt vett a NAT szakmai hibáin, a kerettanterv tévedésein morfondírozó emailezésben.
Az utóbbi időben szinte már egyedül ő képviselte Varga Tamás hagyatékát, az egyetlen értelmes alsós matematikatanítási koncepciót.
Küzdött a komprehenzív (egységes) iskolákért, küzdött a jó matematikatanításért, anyatigrisként viselkedett, ha kisebbségi csoportokhoz tartozóknak kellett segíteni. És emellett küzdött a betegséggel is, amiben sajnos alulmaradt. Sokan szerettük és tartottuk mentorunknak Szendrei Juliannát, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Matematika Tanszékének professzorát. Nagyon hiányzik.
FOLYT. KÖV.!
Forrás: Wikipédia, Tani-tani online (kép)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: