Ma elment egy ember, az asztrofizika “popsztárja”

Ma elment korunk géniusza, Stephen Hawking, akit elsősorban a fekete lyukakkal és a relativitással kapcsolatos munkája tett világszerte ismertté. Óriási tehetsége volt ahhoz, hogy szórakoztató módon vigye közel a tudományt az emberekhez. Rendszeresen előállt világvége-elméleteivel is, amelyek középpontjában a mesterséges intelligencia, az idegen civilizációk, és maguk az emberek álltak, úgy általában nem sok jót jósolva az emberiség számára. 

Ma az ő halálhírével volt tele a média, ami nem csoda, hisz nem akárki hagyott itt bennünket. Én most mégsem a tudományos munkásságát szeretném elemezgetni, hiszen azt megtették a nálam hozzáértőbbek. Én a betegséggel küzdő, esendő emberről írnék inkább. “A testi fogyatékos embereknek olyasmikre kell összpontosítani erejüket, amelyek végrehajtását megmaradt képességeik lehetővé teszik, és nem szabad azon keseregniük, hogy mi az, amit nem tudnak megtenni”- vallotta Hawking.

Stephen William Hawking (Oxford, 1942.01.08. – Cambridge, 2018.03.14.) kiváló brit elméleti fizikus volt. Szülei londoni értelmiségiek, édesanyja a skót származású Isobel Hawking az első nők között volt, akik az 1930-as években oxfordi diákok lehettek. Yorkshire-i gyökerekkel rendelkező, gazdálkodó családból származott apja kutatóorvosként a trópusi betegségekkel foglalkozott. Két testvére született, Mary (1943) és Philippa (1947), és 1956-ban örökbe fogadtak egy fiút is, Edwardot. Iskolai tanulmányai idején Stephen Hawking nem ért el kiemelkedő eredményeket, sőt jegyei alapján kifejezetten rossz tanuló volt, olvasni is csak nyolcévesen tanult meg. A család egy közeli barátja úgy jellemezte őket, hogy “a Hawking família egy különc bagázs”, amit néha Stephen is nehezen viselt. Hawkingnak problémái voltak a tanulással a középiskolában is, de az intézményen kívül már több érdeklődést mutatott a tudományok iránt. 16 évesen néhány barátjával egy számítógépet készített használt műszaki alkatrészekből. Megítélése meglehetősen ellentmondásos volt: osztálytársai kimagasló intellektusnak tartották, tőlük az „Einstein” becenevet kapta, de voltak, akik nem hittek benne, szerintük semmire sem viszi majd az életben. A fiú 17 éves korától az oxfordi University College-ban tanult. Iskolatársainál fiatalabb volt, és kezdetben magányos volt, de később már aktívabb életet folytatott. Szeretett táncolni és az egyetem evezős csapatának is tagja lett. 

Az egyetem harmadik évben érezte először, hogy ügyetlen és időnként ok nélkül elesik, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Tanulmányait lazán kezelte, kissé céltalannak és unalmasnak is tartotta. Kozmológiával szeretett volna foglalkozni, de ekkor ebből még Oxfordban nem lehetett diplomát szerezni, ezért fizikából graduált. Kitűnő minősítése miatt lehetőséget kapott a választásra, és 1962-ben úgy döntött, hogy a Cambridge-i Egyetemen szerez doktori fokozatot.

Ügyetlensége és rendezetlen mozgása ekkorra egyre észrevehetőbbé vált. Habár ő nem törődött az ekkor még enyhe problémával, édesanyja egy vizsgálatsorozatra küldte. Kéthetes – sokszor fájdalmas – tesztsorozat várt rá, és az orvosok kezdetben tanácstalanok voltak. Aztán meglett a diagnózis. Stephen Hawkingnál kevéssel 21 éves kora előtt motoros neuronbetegséget, avagy degeneratív idegrendszeri elváltozást (amiotrófiás laterálszklerózis, Lou Gehrig-kór) állapítottak meg, amelynek következtében a mozgatóidegek lassan elsorvadnak. Ritka, hogy ezzel a betegséggel valaki 10 évnél tovább éljen. Hawking azonban több évtizeddel élte túl a neki jósolt időt. A betegség kezdetben természetesen elkeserítette, de később szerencsésnek vallotta magát. Elmondása szerint betegsége hozzájárult tudományos sikereihez. Úgy nyilatkozott, hogy korábban unalmasnak találta a napjait, de a diagnózis után érezte, vannak dolgok, amiért érdemes élnie. Humorát sem veszítette el a betegsége alatt. Arra a triviális kérdésre, hogy „Ön Stephen Hawking?” „Nem, de gyakran összekevernek vele” választ adta. Egy másik nyilatkozatában azt mondta, hogy az egyik legnagyobb rejtélynek a nőket tartja. Érti az univerzumot, de a nőket nem.

Habár állapota ellenére magas kort ért meg, a mozgás- és beszédképessége hamar gyengülni kezdett. Kezdetben bottal járt, de 1969-ben kerekesszékbe került. Folyamatos állapotromlása miatt 1974-ben már képtelen volt önállóan enni. Kezdetben az egyetemi tanítványok voltak segítségére, majd 1980-tól részidőben hivatalos ápolók is segítették, 1985-ös műtétje óta teljes egészében ápolói segítséggel élt.

1985-ben tüdőgyulladást kapott, majd a szövődmények miatt életveszélyes állapotba került, szervezete összeomlott. Annak érdekében, hogy megmentsék, Hawkingon gégemetszést hajtottak végre, aminek következtében végleg elveszítette maradék beszédképességét. Ezután nehéz időszak következett. Kommunikálásra egy olyan kártyát tartottak elé, amin az ábécé betűi voltak, majd egy segítő végigmutatott a betűkön, Hawking pedig a szemöldökével jelezte, ha a megfelelő betűhöz értek. Egyik tanítványa és segítője, Brian Whitt talált egy lehetőséget, ami megoldást jelenthetett a problémára, így ettől kezdve gépek segítségével kommunikált. 

Hawking együttélése a betegséggel rendkívüli. Ammar Al-Kalabi, a londoni King’s College kutatóközpontja igazgatója úgy nyilatkozott, hogy nem ismernek senkit se, aki ALS-sel ilyen sokáig élt volna, ezért vizsgálják Hawking DNS-ét.

Noha állapotát gondosan felügyelték, 2018. március 14-én elment.

Végezetül álljon itt megszívlelendő tanácsként a ma elhunyt géniusz egyik gondolata az élet és az elmúlás kapcsolatáról: „Ha meglegyint a közeli halál szele, akkor jössz rá, hogy érdemes élni, és sok mindent meg akarsz még tenni az életben.”

FOLYT. KÖV.!

Források: Wikipedia; origo.hu; 24.hu; bgr.com (kép); hvg.hu;