A mai szösszenetem egy szerencsétlen sorsú hercegnőről, Franciaország királyának leányáról, Mária Terézia Saroltáról szól. Szegény Madame Royale, ahogyan a francia udvarban hívták, már kislány korában megtanulta, hogy az élet néha rosszabb, mint a halál.
Szülei (apja: XVI. Lajos francia király, anyja: Mária Antónia osztrák főheregnő, ismertebb nevén Marie Antoinette), az osztrák és az európai birodalmak már nagyon várták a születését, hiszen a királyi pár sok évig gyermektelen volt. 1778. december 19-én kislányuk született a versaillesi királyi udvarban, nagy nyilvánosság előtt. A francia utódlási törvények kívánták ezt a mai kor emberének megalázó szülési formát, azaz szemtanúk kellettek annak igazolására, hogy valóban a királyné szülte a gyermeket. Nevét anyai nagyanyja, Mária Terézia, második nevét pedig édesanyja legkedvesebb testvére, a nápolyi királyné után kapta.
Később született még három testvére, akik közül csak ketten élték meg – , ám egyedül ő élte túl a francia forradalmat.
A leányka gyermekkora felhőtlennek mondható. A kor hagyományaival ellentétben a szülei viszonylag sok időt töltöttek el vele, sőt szerették. Anyja Mousseline-nek hívta, ( kb. én kis muszlinkám), és bátorította, hogy legyen adakozó a szegényekkel. A kis Trianon falujában elő parasztok gyermekeivel szabadon játszhatott, anyja többször meghívta ezeket az alacsony származású gyermekeket játszani a palotába.
A békés életnek azonban hamar vége lett. A nép egyre jobban nélkülözött, és a romló helyzetért a királynét okolták, mint aki elveri az ország összes pénzét. A forradalom idejére már a „Madame deficit” névvel illették, az ő fényűző életvitelét okolva a kialakult pénzügyi válságáért. A monarchia népszerűsége elillant, majd az általános elégedettlenség beletorkollt a Bastille 1789. július 14-ei lerohanásába. Ezt követően az események felgyorsultak. Október 6-án egy párizsi nőkből álló csoport elözönlötte a versailles-i palotát, és Párizsba hurcolták a királyi családot, ahol őrizetbe vették őket.
Mária Terézia Sarolta hívő katolikus volt, mint az egész francia királyi család, és még a fogvatartása alatt is bejárhatott hozzá a Saint Eustache templom plébánosa. Sok történész állítja, hogy a mély hite volt az, ami átsegítette a későbbi szörnyűségeken.
Egy sikertelen szökési kísérlet után a királyi családot a hírhedt börtönben, a Temple-ben tartották fogva egészen a halálukig. Eleinte együtt lehettek, a király, a királyné, a két gyermek és Madame Elisabeth, a király nővére. Később a királyt külön szobába zárták, és elvitték a trónörököst is. A királyt hamarosan elítélték, és 1793. január 21-én kivégezték.
A királyné, noha a royalisták mindent megtettek a kiszabadítása érdekében, a sorsát nem kerülhetette el. Követte a vérpadra a királyt. Dumas: A királyné lovagjai című regényéből tudjuk, hogy méltósággal viselte sorsát.
A kivégzésről Mária Terézia Sarolta nem tudott. Anyját és öccsét valamint a nagynénjét elszakították tőle, de mivel testvérének sírását sokszor hallotta, ebből arra következtetett, hogy az anyja is életben van. Az őröktől nem tudott meg semmit a családtagjairól, viszont nagy örömüket lelték a lány gúnyolásában. Hogy ez mi mindent jelentett, erről kevés korabeli feljegyzés maradt fenn. De ahogyan a testvérével bántak, az arra utal, hogy vele sem lehettek kíméletesebbek. Az öccsét rendszeresen verték, rugdosták, trágár szavakat tanítottak vele, pornográf képeket mutattak a 10 év körüli gyermeknek, akinek az volt a bűne, hogy XVI. Lajos fiának született. A trónörökös (dauphin) a bántalmazásba hamarosan bele is halt, bár a hivatalos diagnózis tuberkolózis volt.
A gyermeket megvizsgáló orvos azonban maga is elszörnyülködött a fiú elhanyagolt, borzalmas állapotán.
Mária Terézia Sarolta memoárjában elbeszéli, hogy nagynénje, amikor még együtt voltak, hogyan oktatta őt arra, hogy soha ne legyen levetkőzve, vagy az ágyban, amikor az őrök jönnek. Nyilván okkal mondta ezt. A pletykák szerint az őrök, miután azt hitték, hogy a fiatal lány sem kerül ki élve a börtönből, rendszeresen megerőszakolták.
Csodával határos módon a börtön falai egy napon mégis megnyíltak. Mária Terézia Sarolta ekkor értesült egész családja kiírtásáról. A csapást mély katolikus hite segített elviselni. Gondolkodásra nem hagytak számára sok időt, azonnal kiutasították az országból, ő pedig elindult Bécsbe, édesanyja szülőföldjére.
Bécsbe érkezését követően a hercegnő hamarosan továbbment Litvániába, ahol apjának testvére élt az orosz cár vendégeként. Itt ment férjhez 1807-ben unokatestvéréhez, Lajos Antal Angouleme hercegéhez. Házasságuk gyermektelen maradt. Amikor Napóleon békét kötött Sándor cárral, a család elveszítette az orosz pártfogást, ezért Angliába menekültek, és itt is maradtak a napóleoni háborúk végéig.
A restauráció éveiben 1814–ben a házaspár visszatért Franciaországba, az asszony meglátogatta a helyet, ahol testvére meghalt, valamint elment a Madeleine temetőbe, ahová szüleit temették. A királyi maradványokat exhumálták és elhelyezték a Saint Denis temetőben. Közben Napóleon visszatért Elbáról, a hercegnő pedig ellenállást szervezett a bevonuló bonapartista csapatok ellen. Napóleon tisztjei le akarták tartóztatni, de a császár ezt mondta: ‘Hagyjátok elmenni. Ő az egyetlen férfi a családjában” („le seul homme de la famille”).
Életének következő állomásai: Genf, Skócia, Prága, majd férje halála utána az ausztriai Frohsdorf kastély.
Mária Terézia Sarolta hercegné 1851. október 13-án tüdőgyulladásban megbetegedett, majd néhány nappal később, október 19-én elhunyt. Végrendeletének megfelelően testét nem boncolták fel és nem balzsamozták be. A Casgnavizza kolostor kriptájába helyezték, férje és apósa mellé. A francia király lányának története azonban halálával nem ért véget.
Vannak történészek, akik a mai napig fenntartják azt az állításukat, hogy az igazi hercegnő Hildburghausenben élt, ahol az emberek a mai napig úgy emlékeznek rá mint a titokzatos grófnő. (Dunkelgrafin.) Az elmélet szerint az igazi hercegnő, aki a Temple-t elhagyta, a hosszú úton Ausztria felé Sofia Botta néven utazott, és elcserélte a személyazonosságát egy titokzatos grófnéval, aki a francia forradalom és a napóleoni háborúk éveiben a német Szász-Hildburghauseni Hercegségben élt. Az elmélet szerint a cserére amiatt volt szükség, mert az őrök megerőszakolása miatt teherbe esett, és az átélt szenvedések után képtelen volt Madame Royale-ként folytatni az életét. Bécsbe már az alteregója érkezett meg, aki vállalta helyette a nyilvános életet. A hercegnő élete végéig titokzatos homályban élt, nem beszélt senkivel, csak lefátyolozottan ment az utcára, nem hívott orvost magához, és mielőtt meghalt, minden személyét érintő iratot elégetett.
Időközben a DNS vizsgálat kiderítette, hogy ezen hölgy nem azonos Madame Royale személyével. Bár az is felmerült, hogy esetleg hamisították az eredményt. Akár igaz az elcserélt hercegnő legendája, akár nem, mi mindenképpen nyertünk vele, mert Jókai Mór ezen történet alapján írta meg a Névtelen vár című regényét.
FOLYT. KÖV.!
Források:nagyasszonyok.blog.hu; Wikipedia.org ; m. mult – kor.hu;
Ha van kedved hasonló érdekességeket olvasni, bejegyzéseimet megtalálod a: https://moravcsikandi.cafeblog.hu/ oldalon!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: