Szörnyű kínok között hunyt el “az anyák megmentője”

Semmelweis Ignác 1818. július 1-jén, tíz testvér közül ötödikként született Budán, Semmelweis József fűszer-kiskereskedő és Müller Terézia gyermekeként. Középiskola után a Pesti Tudományegyetem bölcsészeti karán kezdte meg tanulmányait, majd apja kérésére átiratkozott jogra, ahonnan azonban hamar tovább állt, és végül a Bécsi Egyetem Orvosi Karán fejezte be tanulmányait, ahol 1844-ben diplomázott. Később szülészmesteri oklevelet is szerzett. 

A XIX. század közepére a bécsi Közkórház, Semmelweis munkahelye, Európa egyik leglátogatottabb kórházává vált, ahol medikus- és bába képzés egyaránt folyt. A halandóság a szülészeti osztályon 57%-os volt. Hamarosan szétválasztották az oktatást, a medikusok az I-es, a bábák a II-es számú klinikára kerültek.

Bécsben az orvosok körében ekkoriban vált népszerűvé a boncolás, amit többnyire ők és a medikusok végeztek, a bábák viszont soha. A két szülészet különválasztása drámai hatást gyakorolt a halandósági statisztikákra. Míg a medikusok osztályán a nők közel egytizede halt meg gyermekágyi lázban, addig a bábáknál ez e szám 3-4%-ra esett vissza. A rémisztő adatok miatt a várandós anyák rettegtek az I-es számú klinikától. Abban az időben még azt gondolták, hogy az érkező pap csengettyű hangja olyan riadalmat kelt a kismamák lelkében, hogy némelyikük annak hallatán néhány napra rá meghal. Semmelweis kizártnak tartotta az elképzelést, majd tett egy kísérletet. Megkérte a papokat, hogy csengettyű nélkül jöjjenek a betegekhez. A papok a kérésnek eleget tettek, de ettől nem változott semmi. Sajnos a kismamák ugyanolyan arányban hunytak el. 

Amikor egy kollégája boncolás közben megsértette a kezét, és nem sokkal később elhunyt, Semmelweis rádöbbent, hogy az orvos boncolási képe azonos a gyermekágyi lázban meghalt anyák leleteivel. A kérdés magától értetődő volt: hogyan kerülhetett „hullaméreg” a nők szervezetébe? A válasz rémisztő: csakis az orvosok kezéről. Tehát Semmelweis és kollégái voltak megannyi fiatal élet kioltói. A tudós a mérgező anyagokat klórvizes mosakodással távolította el, melynek eredményeképpen szinte egy csapásra megszűnt a „járvány” a bécsi szülészeten. A hozzá beosztott orvosoknak azt javasolta, majd kényszerítette őket, hogy mielőtt a beteghez érnének, erős fertőtlenítő szerekkel mossanak kezet, s ezután szinte megszűnt a gyermekágyi láz. Felfedezésével azonban nem dicsőséget, hanem ellenségeket szerzett kollégái között, akik büszkék voltak kezük “kórházi szagára”. 

1894-ben lejárt a megbízatása a bécsi kórházban, ahol nem hosszabbították meg a szerződését. Emiatt Pestre költözött, majd 1851-ben átvette a Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát, ahol 0,85 százalékra szorította vissza a gyermekágyi lázban elhunytak arányát.

Az 50-es évek végére rászánta magát és publikálta az eredményeit, azonban mégsem érte el vele a kívánt hatást.

Később, 1864-től aztán egyre több helyen alkalmazták a módszerét, ami emiatt lassan-lassan terjedni kezdett az orvosok körében. A jó hírek azonban már nem különösen izgatták, egyre ingerlékenyebb lett és figyelme is a gyermekágyi láztól a nőgyógyászat felé fordult.

Semmelweis az 1860-as évek elején kezdett furcsán viselkedni – mint később kiderült, ekkor már a paralysis progressiva, azaz a harmadik fázisú szifilisz talaján kialakult agysorvadásban szenvedett. A vérbajt valószínűleg évtizedekkel korábban egy szifiliszes beteg boncolása során szerezte, amikor megvágta az ujját. Halála előtt néhány évvel látványosan öregedni kezdett, és furcsa idegrendszeri tüneteket produkált. Szórakozott és bőbeszédű lett, olykor ok nélkül elsírta magát, illetlen kifejezéseket használt, szokatlanul sokat evett és dühkitörései voltak.

Benedek István Semmelweis betegsége és halála című tanulmányában így ír erről a korszakról: „Baráti körében is elviselhetetlenné vált a modora: rettegtek attól a szenvedélyes vihartól, amivel igazát magyarázta és vélt vagy tényleges ellenfeleit pocskondiázta (…). Vitairataiban a legszélsőségesebb személyes sértésektől sem riadt vissza.”

Miután a paralysis tüneteinek első fellépése után hosszabb, viszonylag nyugalmas időszak következik, ami még lehetővé teszi a mindennapos feladatok ellátását. Ez Semmelweisnél épp a könyve megírása és 1865 nyara közötti időszak volt. A külvilág továbbra is egészségesnek, bár kissé ingerlékenynek látta, ám a szakértő szemnek feltűnt volna, hogy a látszat mögött a személyiség teljes átalakulása zajlik. Fizikuma átalakult, rövid három év alatt közel 15 évet öregedett. A kór elhatalmasodott rajta, s végül barátai és családja úgy döntöttek, hogy kórházi kezelésre van szüksége. A bécsi elmegyógyintézetbe szállították, ahonnan már soha többé nem távozhatott.

Semmelweis magányosan, kínok közt halt meg. Bár néhány éven belül szellemileg teljesen leépülve meghalt volna szifiliszben, a halálát a verés és a lekötözés következtében kialakult vérmérgezés okozta. Azaz Semmelweis ugyanabban a betegségben hunyt el, amely ellen életében annyit küzdött. Semmelweis haláláról a korabeli lapokban alig emlékeztek meg, temetése szűk körben zajlott. Mivel korábbi nyílt levelei miatt a családja is szégyenkezett, felesége a nevét Szemerkényire változtatta. 

Az anyák megmentőjét előbb a schmelzi temetőben temették el, majd annak felszámolása után, tetemét 1891-ben neje hazahozatta, saját kerepesi temetőbeli sírboltjába. 1894-ben hamvait díszes, új sírba helyezték a Kerepesi temetőben. Semmelweis maradványait összesen négyszer exhumálták, hamvait 1965-ben ott helyezték örök nyugalomba ahol másfél évszázaddal korábban a géniusz meglátta a napvilágot. 

Semmelweis tudományos eredményeit később csak Joseph Lister, a híres skót sebész, és Louis Pasteur munkássága kapcsán ismerték el, így „hirtelen a magyar orvostársadalom számára is teljesen új helyzet alakult ki: kiderült, hogy Semmelweisnek az égvilágon mindenben abszolút igaza volt” 

Semmelweis Ignác alakját Chicagóban is megörökítették, a világ tíz legnagyobb orvosa között, Louis Pasteur és Wilhelm Conrad Röntgen társaságában – az International Museum of Surgical Science patinás épületében áll szobra, együtt egy általa megmentett anyával, s annak kicsinyével. Tragikus történetét pedig játékfilmekben is feldolgozták.

FOLYT. KÖV.!

Források: Cultura.hu; mno.hu; vital.hu; wikipedia; semmelweis.hu; mult-kor.hu; nlcafe.hu (kép); hír.hu;