“Csak két nap van az évben, mikor semmit sem tehetsz. Az egyik a tegnap, a másik a holnap. Tehát csak a ma a megfelelő nap arra, hogy szeress, hogy higgy és elsősorban, hogy élj!” (Dalai Láma)
Noha nem vagyok buddhista, ahányszor eddig Magyarországon járt és tanítást adott Őszentsége, mindig úgy szerveztem az életem, hogy részt tudjak venni a nyilvános programjain, volt, amikor a férjemmel, néha a barátnőmmel, de akár egyedül is. Mindig óriási élmény volt élőben hallgatni őt.
Az egyetemen Helmuth Von Glasenapp Az öt világvallás c. könyve a kötelezők között volt. Abban olvastam először a buddhizmusról. Azután egyre többet, köztük a XIV. Dalai Láma műveit és életrajzát. Idővel megtanultam, hogy a buddhizmus elsősorban nem vallás, hanem filozófia, sőt még annál is több, életforma. És annak ellenére, hogy outsider vagyok, szívesen olvasom-, és ha sikerül, be is építem a napi rutinomba a tanításait.
***
A Dalai Láma a tibeti buddhizmus gelugpa iskolájának legmagasabb rangú tanítója. 1950-től napjainkig Jetsun Jamphel Ngawang Lobsang Yeshe Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma.
2010-ben, Budapesten tartott, “Az együttérzés: a boldogság művészete” című tanításában Őszentsége orvosi kutatásokra hivatkozva kiemelte: azok az emberek, akik az “én”, az “enyém”, a “magamnak” szavakat túl sokat használják, mivel túlzottan énközpontúak, sokkal nagyobb valószínűséggel esnek át szívinfarktuson. Az énközpontúság egyfajta beszűkültség, ami frusztrációhoz vezet, és még gyanakvást, illetve bizalmatlanságot is szül az ember környezetében. Ezáltal az ilyen típusú ember dolga megnehezedik a mindennapi életben. Kifejtette továbbá, hogy a düh, a harag elhomályosítják a tisztánlátást, az agresszió pedig “még rosszabb reakciókat szül”. Ezek olyan emberi érzelmek, amelyek fizikailag felemésztik a szervezetet, betegséget okozhatnak. A másik emberben tapasztalható negatív érzelmekhez nekünk mindenképpen pozitív hozzáállással kell közelíteni (na, ebben nekem még sok tanulni valóm van!). Azontúl, hogy az igazi emberi érték az, ha önzetlenül viszonyulunk másokhoz, még “megóvja az embert a fizikai rosszulléttől is”. A negatív érzelmeket vissza kell szorítani, mert “a fizikai reakciók jelen vannak bizonyos mentális jelenségekben is”
A buddhista vallási vezető instrukciói az élethez:
- Vedd számításba, hogy a nagy szerelem és a nagy siker nagy kockázattal jár.
- Mikor veszítesz legalább a leckét tanuld meg.
- Kövesd a három T-t: Tiszteld önmagad, Tisztelj másokat és Tetteidért vállalj felelősséget.
- Ne felejtsd el, hogy nem megkapni azt, amit kívánsz, néha csodálatos szerencse.
- Tanuld meg a szabályokat, hogy tudd, hogyan lehet áthágni őket.
- Ne hagyd, hogy egy kis nézeteltérés tönkre tegyen egy barátságot.
- Mikor rádöbbensz, hogy hibát követtél el, azonnal tégy lépéseket a kijavítására.
- Tölts mindennap egy kis időt magaddal.
- Tárd ki karjaidat a változásoknak, de ne engedd el az értékeidet.
- Emlékezz, hogy a csönd néha a legjobb válasz.
- Élj jó, becsületes életet, akkor mikor öregebb leszel és visszagondolsz, képes leszel másodszorra is élvezni azt.
- Szeretetteli légkör otthonodban megalapozza életedet.
- Szeretteiddel való nézeteltérésed alkalmával foglalkozz csak az adott problémával, ne hánytorgasd fel a múltat.
- Oszd meg a tudásod; ez egyik út a halhatatlansághoz.
- Légy gyengéd a Földhöz.
- Évente egyszer menj olyan helyre, ahol még nem voltál.
- Emlékezz, hogy az a legjobb kapcsolat, melyben egymás iránti szeretetetek meghaladja egymással szembeni érdekeiteket.
- Mérlegeld a sikeredet annak a fényében, hogy mit kellett feladnod azért, hogy elérd.
- Vakmerő önfeláldozással kezeld a szerelmet és a főzést.
A dalai láma, akinek személyes kisugárzása, személyének őszintesége sok ember életét megváltoztatta már, legfőbb céljának mégiscsak azt tekinti, hogy a figyelmet Tibetre irányítsa. Ezt szem előtt tartva járja a világot, jelentős politikusokkal találkozik, előadástokat tart, és még a közösségi oldalakon is jelen van, hogy az őt követők folyamatosan részsesülhessenek tanításaiban.
FOLY. KÖV.!
Források: boldogsagprogram.hu; ng.hu; wikipedia; medicalonline.hu; pozitivnap.hu; The Moscow Times (kép); youtube;
“Madame Tibet”, Alexandra David-Neel
Ha van kedved hasonló érdekességeket olvasni, bejegyzéseimet megtalálod a: https://moravcsikandi.cafeblog.hu/ oldalon!

Köszönöm, hogy olvasod. Megtisztelsz. Szép napot!
Szia Andi! Orulok, hogy ratalaltam a blogodra. Nagyon erdekesek az irasaid es melyenszantoak is egyben. Koszi az ertekes gondolatokat!