A mai választottam, bocsánat a kifejezésért, de “nem semmi”, sőt! Nadiával én az evangélikus egyház írásaiban találkoztam először. Majd megnéztem egy csomó felvételt róla a youtube-on, és teljesen elvarázsolt. Fantasztikus kisugárzása van, amiből remélem sikerül átadni valamit ebben a kis szösszenetben.
Számomra több tanulsága is van ennek az életútnak, és ezzel együtt több kérdés is megfogalmazódik bennem. A legkézenfekvőbb persze az, hogy a magyarországi protestáns lelkészközösség vajon hogyan reagálna egy ilyen jelenségre. Most jó lenne, ha kapnék kommenteket, amelyekből mindez kiderülne.
És akkor most Nadiáról…
Egy Denverben működő, majd két méter magas, tetovált evangélikus lelkész, aki sokszor mogorva és cinikus, általában csúnyán beszél, mégis messze földről jönnek hozzá az emberek. Több tízezren követik a közösségi médiában. Csuklóján a lutheri hitvallás: simul iustus et peccator (egyszerre igaz és bűnös), felette pedig példaképe, az első keresztény igehirdető, Mária Magdaléna. Ő Nadia Bolz-Weber a House for All Sinners and Saints (Minden bűnös és szent háza) gyülekezet alapító lelkésze.
A lelkésznő – az extrémnek tűnő külsőségek mögött – határozottan lutheránus teológiai alapokon áll, a Washingon Post szerint a liberális kereszténység új, erőteljes képviselője. Hitelessége és elképesztő népszerűsége miatt azonban konzervatív körök elismerését is birtokolja.
Nadia Bolz-Weber fehér, középosztálybeli, keresztény családból indult, kamaszkorára azonban kiderült, hogy a hagyományos gyülekezetek nem feleltek meg neki. Kommunákban élt, kirúgatta magát a főiskoláról, mindenféle drogot kipróbált, alkoholista lett. Miután rájött, hogy már nem ura az alkoholnak, elvonókúrára ment, majd annak eredményeként letette az üveget. Ezután afféle kereső lett: kipróbálta a Wicca-hitet, majd egy ideig unitárius volt, lelki otthonra azonban az evangélikusoknál talált. Itt olyan Istenről hallott, akinek központi tulajdonsága a kegyelem. “Mivel leszokása kapcsán Nadia ezt az irracionális „mégis-kegyelmet” tapasztalta meg húsba maró módon, amely halálból életet támaszt, itt az evangélikusoknál megérezte, hogy ez a hitvallás az, amit ő mindvégig keresett” – írja életrajzi könyvében.
Elhívása a lelkészségre akkor történt, amikor egy közeli barátja öngyilkos lett, és őt kérték fel, hogy tartsa meg a búcsúztató beszédet. Miközben beszélt, látta azt a sok meggyötört embert, akik között volt értelmiségi, alkoholista, ex-drogos, és úgy érezte, hogy akkor és ott Isten is köztük van. Továbbá azt tapasztalta, hogy ezekhez az emberekhez nem szól az egyház, ezért ezt a feladatot neki kell felvállalnia.
Miután elvégezte a teológiát, visszatért a szülővárosába Denverbe, és ott megalapította missziói gyülekezetét. A House for All az evangélium felhívása miatt befogadó mindenki irányában. Kezdetben kizárólag olyan emberek találtak itt lelki támaszra, akiket más közösségek nem fogadtak be. Istenkereső melegek, transzneműek, volt bűnözők, kábítószerfüggők, illetve azok, akik valamilyen okból a társadalom perifériájára kerültek. Később a lelkésznő fantasztikus igehirdetései egyre népszerűbbek lettek, ami azt eredményezte, hogy a gyülekezet létszáma jól szituált kertvárosi hívekkel gyarapodott. Rádöbbent arra, hogy a mindenki előtt nyitott ajtók elvét az általa eddig lenézett rétegek felé is tartania kell. Az eredmény pedig olyan gyülekezet lett, ahol együtt éli meg Isten kegyelmének közösségét a lila hajú, lázadó kamaszlány, a kertvárosi anyuka, a jól szituált ügyvéd és a hajléktalan.
A durva, de hiteles beszédű lelkésznő által vezetett istentisztelet nem rockzenétől hangos, hisz már a fiatalabb generáció sem lelkesedik a sekélyes dicsőítő könnyűzenéért (megj. halleluja 🙂 ). Az alkalmakon ősi keresztény himnuszokat hallgat a gyülekezet, melyek reményt és biztonságot nyújtanak a nagyvárosi fiatalok folyton változó, kusza életritmusában. Az istentiszteletek részei az ismert misetételek, az interaktív közösségi önkifejezések, valamint az egyházi liturgiához igazodó, evangélikus igehirdetés, a tartalom és általában a forma is hagyománytisztelő.
“Negyedévente a gyülekezet egy csoportja például ír kocsmába jár a Beer and Hymns (Sör és Himnusz) alkalomra, ahol a tagok – a néhány ex-alkoholista kivételével – magasra emelt söröskorsóval, gregorián vesperást zengve adják a világ tudtára, hogy Krisztus győzött a halálon.”
Nadia prédikációiban új fénybe kerülnek a jól ismert evangéliumi történetek. Például Mária Magdaléna húsvét hajnali, temetőkerti élménye kapcsán azt a bátor kijelentést teszi:
“A Feltámadott nem volt tiszta és jól fésült, nemhiába nézte az asszony kertésznek, hiszen a feltámadás kusza és zavaros dolog, mégis, elhozza azt, amire mindig is szükségünk volt.”
A lelkésznő nem az a mindenkit keblére ölelő, mindenkivel kedélyesen cseverésző típus; az evangélium hívására azonban újra és újra meg kell tapasztalnia a mások felé való nyitásban rejlő áldásokat.
„Az egyetlen, amit tehetek, hogy beszélek a megtörtségemről és a hitemről, mivel, az a helyzet, hogy megosztott megtörtségünk az, amely valójában összeköt minket egymással és Istennel. […] Így tudsz kapcsolódni valakihez, a sebhelyeden keresztül, s tudod mondani: igen, nem vagy egyedül. […] Valójában sokkal erősebb vagy a gyengeségeidnél, ez a fura helyzet. Igen, vannak gyengeségeid, és ezek valósak, amikkel meg kell birkóznod, de ott az erő abban, hogy te egy szeretett személy vagy, ami valóban át tudja alakítani ezt az egészet. […] És mégis, életem legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy letagadjam ezt. Pokolian erősnek akartam tűnni. Nem akartam, hogy az emberek azt lássák, hogy gyenge vagyok, nem akartam kimutatni a törékenységemet. […] Mégis, akkor találtam rá legerősebb oldalamra, amikor engedtem, hogy sebezhető legyek, még akkor is, ha ez ellen küzdöttem is egész életemben. De ezek az emberek sebezhető lelkészt csináltak belőlem, mert ez az, amire szükségük van”–mondja Nadia Bolz-Weber.
A lelkésznő hamvazó szerda kapcsán ezt az üzenetet osztotta meg velünk: Ha a mi életünk egy hosszú anyagdarab lenne, egyik végén a keresztségünkkel, másik végén a temetésünkkel, és ha nem tudjuk a távolságot a kettő között, akkor hamvazó szerda az az idő, amely az anyag közepére van szegelve, és úgy emeli fel a az anyag két végét, hogy a keresztségünk a múltban és a temetésünk a jövőben találkozik. A víz és az ige a keresztségünkből, és a föld és az ige a temetésünkből a múltból és a jövőből jönnek, hogy találkozzanak velünk a jelenben. És ebben a találkozásban Isten ígéreteire emlékeztet minket: Arra, hogy Istenhez tartozunk, ezért sem bűn, sem sötétség, és igen, sem a sír nem választhat el minket Istentől úgy, hogy ne jönne utánunk, hogy megtaláljon minket és visszaszeressen bennünket az életbe. Hogy ahol ketten vagy többen összejönnek az ő nevében, Krisztus ott van velük. Ezek az ígéretek túlmutatnak a földi formánkon, és az idő korlátain.
Elmondta, hogy Jézus megtehette volna, hogy a vallási elittel tölti el a napjait, de ehelyett gúnyt űzött abból az egész társaságból, azt választotta, hogy kineveti a hatalmasakat, és barátja lesz a kurváknak, bűnösöket csókol arcon, és rossz hírű emberekkel eszik. Azokkal az emberekkel töltötte az idejét, akik számára nem volt könnyű az élet. És ott, azok között, akik szenvedtek, megtestesítette a tökéletes szeretetet.
(A lelkésznő bemutatása a forrásként megjelölt írások alapján készült)
FOLYT. KÖV. !
Forrás:
http://www.evangelikus.hu/taxonomy/term/6199, pbs.org (kép)
http://kotoszo.blog.hu/2016/02/10/a_tetovalt_evangelikus_lelkeszno_gondolatai_hamvazo_szerdara
Nagyon köszönöm, h válaszolt. Számomra lenyűgöző, amit Nadia tesz. Azt nem mondom, h én őt választanám lelki vezetőmül. Nekem szerencsém van, normális család, egy csomó lelkész barát, sőt, még a fiam is, aki teológus. De el tudom, képzelni, h vannak olyan helyzetben lévő emberek, drogosok, alkoholisták, akikhez az ilyen típusú emberek tudnak szólni. És talán még példa is lehet arra, h van kiút.
Megtisztel, h olvassa az irásaimat. Szép napot!
Mindig tiszteletben tartom és tartottam mások véleményét, hovatartozását, másságát. Nem hallottam soha a lelkésznőről, de úgy érzem, bár sok információval szolgált a róla szóló írás, nem tudnám követni. Soha nem jártam be (közelében sem voltam soha!) azt az utat, melyet ő és hívei. Így nem is tudnám magamévá tenni prédikációit, lévén katolikus hitű ember vagyok. Számomra mások az erkölcsi értékrendek. Amerikában megvalósíthatta álmait, gondolom követői kiállnak mellette, sok ember lelkét gyógyítja, de hazánkban ez valóban elképzelhetetlennek tartom. New Yorkban volt szerencsém hallgatni magyar katolikus gyülekezetben prédikációt, melyet soha nem felejtek el.Körülöttem voltak “lecsúszott” emberek és olyan személyek, melyeket az írás felsorolt a lelkésznő hívei között is. Nagyon rendben van, hogy “színes” világunkban lehetősége van mindenkinek választani, hogy hol találja meg a lelki békéjét.
Köszönöm Andrea és szép napot!