Nem szeretnék szenzációhajhász zseni specialista lenni, és nem is szeretném ezt a sorozatot folytatni, de egy kedves blogger-társam hívta fel a figyelmem erre a fiatalemberre. Úgy gondolom, tényleg megéri, hogy megismerjük a történetét. Több szempontból is.
Jacob Barnett még csak 20 éves, már most a vezető matematikusok között tartják számon, miközben néhány éve még értelmi fogyatékos szerencsétlenként tekintettek rá. Jacob ugyanis az autizmus egy enyhe formájában, Asperger-szindrómában szenved. Szülei elmondása szerint 3 évesen 5000 darabos puzzle-t rakott ki, 8 évesen egyetemi órákat hallgatott, még nem volt tíz éves, amikor kvantumfizikai egyenleteket írt az ablakokra, 14 évesen pedig már PhD fokozatot szerzett.
A család története igazi amerikai sikertörténet: szerelmi házasságból született az autista kisfiú, akiről kétévesen lemondtak a fejlesztők. A fiút sokáig fogyatékosnak tartották, Jacob ugyanis betegsége miatt egyáltalán nem beszélt másokkal, elvolt magában. 2 éves korában a diagnózist követően az orvosok azt mondták a szülőknek, hogy a fiú valószínűleg sosem lesz képes megtanulni olvasni, vagy bekötni a cipőfűzőjét. Szerencsére Jacob anyukája nem adta fel, addig dolgozott, kísérletezett, míg meg nem tanította fiát kommunikálni a külvilággal.
A fiú aztán 8 évesen már az IUPUI amerikai egyetem óráit hallgatta titokban, egy évre rá olyan matematikai modelleket épített, amelyek bizonyítottan kiterjesztették Einstein relativitás-elméletét. Tízéves korában már hivatalosan is felvették az egyetemre fizetett kutatóként, 12 évesen pedig megmérték az intelligencia szintjét, és amikor 170-es IQ-t mutattak az eredmények, akkor azt kezdték el rebesgetni, hogy ez a fiú okosabb, mint Einstein.
Emellett társas készségei is jól fejlődtek, hiszen jól beilleszkedett családjába és egyetemista társai közé, sőt igazi barátságot is kötött. És mindezt úgy, hogy szülei élete nem is csak róla szólt: van két testvére (egyikük súlyos mozgásfejlődési zavarral), és az édesanya, Kristine megállás nélkül dolgozott garázs-ovijában, ahol kezdetben csak tipikus fejlődésű, majd autisztikus gyerekeket is fejlesztett. A szülőknek vagyonuk nem volt, a 2008-as válság idején pl. úgy elszegényedtek, hogy csak tésztára futotta, és lakásukat sem tudták kifűteni. Innen aztán sikerült úgy felállniuk, hogy az autista gyerekek fejlesztéséért továbbra sem fogadnak el pénzt.
“Akárhányszor a matekról beszélek valamelyik családtagommal, csak bambán bámulnak rám” – nyilatkozta a fiú, aki ezek szerint nem szüleitől örökölte tehetségét. Persze attól, hogy a matematikához nem értenek, a szülei az elejétől fogva bátorították fiukat. Barnett anyja így emlékezett vissza egy történetre, amikor egy planetáriumban jártak: “Mi csak ültünk a tömegben, és hallgattuk a fickót, aki megkérdezte, hogy tudja-e valaki, hogy a Mars körüli holdak miért krumpli alakúak és nem kerekek. Jacob jelentkezett és azt kérdezte: Bocsánat, de mekkorák a Mars holdjai? Az előadó válasza után Jacob azt felelte: A Mars gravitációja annyira nagy, hogy a holdak nem képesek kerek alakot felvenni saját gravitációs erejük által.” Ebben a pillanatban az egész terem a gyerekre meredt, aki ekkor még csak három éves volt.
12 éves korában a Daily Mail ezt írta róla, hogy Jacob mindössze egyetlen hét alatt sajátította el az analízist, algebrát, geometriát és trigonometriát. Gyakran ő korrepetálja sokkal idősebb egyetemi csoporttársait. Mindeközben keményen dolgozott azon, hogy továbbfejlessze Einstein relativitáselméletét: kitartóan kutatta a világegyetem keletkezését.
“Jacob elmélete helyes, hihetetlen, hogy a legbonyolultabb asztrofizikai és elméleti fizikai problémákon dolgozik” – nyilatkozta Scott Tremaine, az indianai csillagászati intézet professzora. A tudós szerint “Aki ezeket meg tudja oldani, Nobel-díj-várományos lesz”.
Jacob most is a kondenzált anyagok fizikájával foglalkozik, ő a legfiatalabb ember, akit az asztrofizika kutatójaként valaha alkalmaztak.
Kristine Barnett Szikra címmel könyvet írt a gyermekéről, amelynek fő mondanivalója, hogy az autisztikus gyerekeknek a hagyományos, a hiányosságok korrekciójára épülő gyógypedagógia helyett arra van szükségük, hogy valaki felfedezze és mások számára is láthatóvá tegye azt, ami igazán motiválni tudja őket arra, hogy kilépjenek az autizmus börtönéből. Ehhez maximális empátiára van szükség a nevelő részéről. Kristine Barnett erre intiuciói, illetve saját gyakorlatából jött rá.
Ahogy a bejegyzés elején utaltam rá, több szempontból is érdekes ez a történet. Vajon a magyarországi iskolarendszer alkalmas e arra, hogy egy autista, illetve Asperger-szindrómás gyerek ilyen módon képes legyen megmutatni magát, mint a korábban bemutatott Daniel Tammer vagy Jacob Barnett? A mai magyar oktatási rendszerben hol tartana Jacob? Lehet, hogy nekünk is vannak hasonló képességú, “fogyatékos” diákjaink, csak nem vesszük észre őket? Aztán az is eszembe jutott, hogy a társadalmunk milyen mértékben segíti, hogy minél többet ki tudjunk hozni az általában fogyatékos bélyeggel ellátott gyerekeinkből? Alkalmasak e iskoláink arra, hogy ott a korrekció alapú fejlesztés helyett a hatékonyabb, erősségekre koncentráló fejlesztés legyen a prioritás? A pedagógusképzés tartalmaz e ilyen típusú fejlesztésre irányuló képzést? A kérdések költőiek, természetesen. Sajnos. Milyen mázlisták ezek a srácok.
FOLYT. KÖV.!
Források: wikipedia; YouTube; lemon.hu; Jakob Barnett; eduline.hu; origo.hu; figyelemkontroll.hu; Pinterest (kép);
Ha van kedved hasonló érdekességeket olvasni, bejegyzéseimet megtalálod a: https://moravcsikandi.cafeblog.hu/ oldalon!
Egyetértek. Szép napot!
Remélem, sikeres lesz a továbbiakban is.
Gáspár hülyeséget mondasz…szükség van, de örülök a fenti srác eredményének is és várom a sikerét!
Nincs válasz, egyetértés van.
Magyarországnak nincs szüksége zsenikre! Ők már régen megszülettek, mind ott van a kormányban! A további zsenik örökösödés útján születnek. Annál inkább szükséges a biorobot, és a biobirka képzés!