“A jó regények beteljesülnek,
hibátlanul, mint a végzet.
Ócska ponyvára vágyom,
ahol van szerencse és van bocsánat,
és a logikus következmények
elmaradnak.”
Petri György
Komfortzónának nevezzük az életünknek azon területeit (munka, család, közlekedési útvonal, baráti társaság, megszokott ételeink, elveink, hitünk, vallásunk, az a mód, ahogy a szabadidőnket eltöltjük), amiben nap mint nap mozgunk. Jellemzője a biztonság. “A járt utat a járatlanért el ne hagyd!” helyzetet jelenti, ami alatt nem feltétlenül a pozitív, inkább az ismerős közeget értjük. Az emberek többsége nem szeret kilépni a komfortzónájából.
Én korábban szívesen választottam a járatlan utat. Nagyanyám gyakran mondogatta, mikor a határaimat feszegettem, hogy ne kísértsem az Urat. Aztán szép lassan, észrevétlenül én is belesüppedtem a megszokott környezetembe. 2010-ben elbocsátottak a munkahelyemről, kibillentettek a komfortzónámból, én összeroppantam, aztán jól megbetegedtem. Egy barátom korábban már figyelmeztetett, hogy ne nagyon ringassam magam abban a hitben, hogy nélkülözhetetlen vagyok, mert az ilyen típusú emberekkel van tele a temető. Már bánom, hogy nem hittem neki.
Készülődhettem volna…, legalább kikukucskálhattam volna…
A híres amerikai pszichológus, Abraham Maslow szerint a szükségleteknek létezik egy hierarchiája, mely az alapvető, biológiai szükségletektől terjed olyan, lelki szükségletekig, melyek csak akkor válnak fontossá, ha az alapvető szükségletek már kielégültek.
A piramis legalsó szintjén helyezkedik el a biztonságérzet igénye, és a legnagyobb félelmet az kelti, ha ez a biztonságérzet labilissá válik, ezáltal vészhelyzet áll elő. Az ember kibillen a komfortzónájából, és ismeretlen terepre téved. Ez a helyzet kockázatos, és változásra kényszerít.
Ez történt velem is, és ahelyett, hogy a változás a tartalék erőforrásaim mozgósítására inspirált volna, erős pánikreakciót váltott ki bennem, majd az ismert neurológiai kórképbe torkollott. A kreativitásom elhagyott, az agyam tartalékon működött, a maradék energiáimat pedig a sebeim nyalogatására fordítottam. Most, hogy “nevet adtam a gyereknek”, ideje nekilátni a helyzet felszámolásának. A baj, hogy hagytam magam mélyre csúszni a gödörbe, és nehéz a perem széléig kikecmeregni.
Korábban említettem, hogy addikt tanuló vagyok, ezért a kilábaláshoz ezt a bevált technikát alkalmazom.
A továbblépéshez példaképeket kerestem magamnak.
- Az oktatás minden korosztály előtt nyitva áll: az ELTE mesterképzésében például részt vesz egy 84 éves férfi is, aki informatika tanár szakra jár.
- Egyetemre jár és jógát oktat, pedig már túl van a hetedik X-en Hamburger Katalin (73), aki most a Pécsi Tudományegyetem felnőttképzési karának (PTE – FEEK) elsőéves kulturális mediáció szakos hallgatója.
- 2015 augusztusában a 85 éves dédnagymama megmászta a Kilimandzsárót, kipipálva ezzel bakancslistája egyik pontját (vajon mi lehet a többi?!). Annak ellenére, hogy a 8 napos expedíció negyedik napján Anne megfázott, folytatta útját a csúcs felé, asszisztencia nélkül. (Anne Lorimore, 85 éves)
- Phyllis bölcsességei: 1.) A tested a legjobb barátod, 2.) Szeresd magad, és azt amit csinálsz! 3.) A hosszú és egészséges élet kulcsa a rendszeres és elkötelezett jógagyakorlás
Phyllis Sues, 92 éves
FOLYT.KÖV.!
Hát így, valahogy.
Aranyos vagy,köszönöm!
Kedves Andrea!
Azt hiszed erősnek érzem magam?
Nem gondoltam volna, hogy erősség és tudatosság.
Ez nekem inkább szenvedés és fájdalom, hogy semmi nem segít, csak ami mélyen belülről jön, amit kiszenvedek, és nagyon-nagyon gyengének, tehetetlennek érzem magam közben, de nem megy másként.
Andrea, én köszönöm, hogy leírod a gondolataid, és valamivel szembesülök!
Szegény a gazdag, akinek jelszava:még, még!
De gazdag a szegény, ki örvend annak, amije van.
Talmud
Ki bölcs?-Aki mindenről tanul valamit.
Ki erős?- Aki fékezi magát.
Ki gazdag? -Aki meg van elégedve sorsával.
Talmud
Köszi, h olvasod a blogomat. Gratulálok, h ilyen erős és tudatos vagy. Tisztelet érte. Nekem másféle motiváció (is) kell. Tudod, “kinek a pap, kinek a papné.”
Engem ezek a példaképek, és szerintem más példák sem segítenének, ha magamban nem érzek egy belső akarást, vágyat valami után. Mert eddig minden magától jött. Ha túl mentem a határon, akkor bekapcsolt ez a tartalék inspiráló gomb, de most más van, most nem kapcsolt be. Mindössze annyi, hogy élni akarok, meggyógyulni és szeretni, és ez 99%-on van már 🙂
Nem tudok elfogadni pótszereket sem, hogy csak valamivel lekössem az időm, és ezért pót-feladatokat adjak magamnak. hiszen úgyis tudom, érzem, hogy valami hiányzik, hiába nyomom el, ott villog a kurzor, a hiány.
Nem tudom becsapni magam, hogy ezért, vagy azért fontos vagyok, ez nekem nem megy.